Nathaniel Blake kiskorom óta az életem része. Amikor kiskorunkban együtt játszottunk a tengerparton, csak tizenhárom évesek voltunk, mégis már akkor tudtuk azt, hogy mi végzetesen szeretjük egymást, már akkor terveztük a közös jövőnket. Nathaniel Bl...
Másnapos vagyok. Hajnalban kullogtam haza. Az ajtót nehezen tudtam kinyitni. Három darab kulcsból, a harmadikkal nyílt az ajtó. Jellemző. A zár kattant egyett. De még így sem tudtam kinyitni. Lenyomtam a kilincset. Belöktem magam elött az ajtót, és vissza zártam. Lerúgtam a lábamról a fehér Nike cipőmet, és egyenesen a kanapéra zuhantam. A párnát átöleltem a karommal és az órára pillantottam. De ez elég volt ahoz, hogy elhúzzam a számat. Hajnal hat óra múlt. Ásítottam. Fáradt voltam. Az alkohol teljesen elvette az eszemet. Sokat ittam. Az ízét még mindig éreztem a számban. Nemigazán volt kellemes. Nem tetszett. Normál körülmények közt, nem a múltban élek. Hiszen fáj visszaemlékeznem. De a tegnapi alkohol mennyisége arra kéztetett, hogy visszaemlékezzek arra az időre, amikor még boldog voltam. Mert akkor minden rendben volt. Volt egy gyönyörűszép, fekete hajú barátnőm. Daniella. A neve hallatán is rosszúl leszek. Az oldalamra feküdtem. Szemezgettem a parketta sötét színével. De már homályosan láttam. Szipogva töröltem le a könnycseppeket. A kezem fénylett, ahogy a padló felé lógott. - Mindent elbasztál - motyogtam hallkan. Szentségeltem magam. Tudtam, hogy a helyzetem már nem lesz jobb. Mert biztos, hogy ebből az ürességből már nem tudok kilépni. Magamnak teremtettem meg a földi poklomat. - Minden kibaszottúl jó így - a plafon felé fordúltam. A kövér könnycseppek a nyakamra hulltak. Kicsiket pislogtam. A nap első sugarai beszöktek a fehér sötétítő részei közt. Egyenes árnyékot vetített a sötét falra. Egy újabb nap. - Nem akarom - oldalra fordúltam és eltakartam a szemem. Eszembe jutott. Ma be kell mennem az új céghez. Amikor legelőször jártam ott, csak a férfi mosdóig jutottam el. De most, megkapom az új irodámat. Azt hittem, hogy ez a cég fog költözni az én cégemhez. De nem. Közös megegyezésre, de azt láttuk jobbnak, ha mindkét helyen lenne egy irodám. Ez azért jobb, mert az ottani dolgozóknak nem kell ingázniuk. Időben haza érhetnek a családjukhoz. Nem kell az én színvonalasabb cégem ajtaját átlépniük. Mert én leszek az, aki egyszer itt, egyszer pedig ott tartózkodik. Apám javasolta ezt. Bár nem értettem, hogy miért. De jó ötletnek tartottam. Mindenképpen praktikus. A mai naptól kezdve, hivatalosan is összekapcsoltuk a két céget. Papíron mindkettő a kezem alatt van. A szerződéseket már átküldtem a céghez, ahol Daniella régen dolgozott. Legalábbis én ezt gondolom, hiszen múltkor nem láttam. Hét év telt el. Biztos, hogy munkát váltott. Ebben biztos voltam. Kíváncsi voltam az új irodámra, de egy hosszú alvás jobban érdekelt. Erőt vettem magamon, hogy a szekrényhez sétáljak. Kinyitottam. Levettem a polcról egy pokrócot. Magam után húztam. Ledőltem a kanapéra és betakartam magam. Oldalra fordúltam, és lehunytam a szemem.
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
- Tudom apa, tudom! Késésben vagyok! - a telefont a vállamhoz szorítva tartottam, az órámat a csuklómra tettem rá. A nyakkendőmet még nem kötöttem be, egyszerűen lógott a vállam mellett.
- Miért gondolom azt, hogy másnapos vagy? - a hangja eszelős volt, mintha mindenről tudna mindent. Apám ismer. Tudja azt, hogy egy igazi roncshalmaz vagyok. Megtorpantam. A szemöldökömet ráncoltam. A padló felé pillantottam.
