Lehullott falevél

Három

- Hosszú napod van, mi? - kérdezi tőlem Cindy, amint kilépek a rendelőből. Látom, hogy az ő asztalán is rendesen fel vannak halmozódva a még hátralévő betegek dossziéja.

- Ez még mind a mai napra? - kerekednek el a szemeim. Igaz, hogy az időpontokat mind Cindy intézi, ezért sem vagyok mindig tisztában azzal, hogy kivel és mikor fogok találkozni. Csak akkor szembesülök ezzel, amikor a kis szöszi belibben a szobába, leteszi a kis mappát az asztalomra, majd kijelenti, hogy 5 perc múlva jön a beteg.

Legalább ezt a terhet leveszi a vállamról. Ha nekem most azzal is kéne foglalkoznom, hogy mindenkinek időpontot adjak, akkor felrobbanna az agyam is. Cindy amolyan recepciós, titkárnő, asszisztens meg persze egy nagyon jó barátom. De nem csak az enyém. Ezt a kis praxist nem egyedül indítottam, hanem az egyik csoportársammal az egyetemről, Landon Grace-szel. Akarom mondani Dr. Landon Grace-szel. Amióta ismerem, nagyon jó a kapcsolatunk, mintha a bátyám lenne. Ezért sem volt ellenemre, hogy együtt vágjunk bele ebbe az egészbe. Néha jól esik egy kis támogatás, és az ő családi háttere nélkül sosem született volna meg a Grace 'n Bay. Mondjuk ki a frankót, a szülei igazi pénzeszsákok, és nagyvonalúan támogatták ezt az egészet.

- Ne aggódj, nem csak a te betegeid ezek. Landon is soká marad a mai napon - kuncog aranyosan, majd rám kacsint.

- Gonosz egy nőszemély vagy, az már biztos - rázom meg a fejemet hangosan nevetve.

- Már miért lennék? Ti megmondjátok, hogy melyik nap meddig szándékoztok rendelni, én pedig kitöltöm az időtöket - vonja meg a vállait, majd az asztaltól felállva mindketten a konyhába vesszük az irányt.

A praxis konyhája nem nagy, viszont 3 embernek bőven elég. Rajtunk kívül amúgy sem tartózkodik itt senki, miénk az egész emelet. Nem valami nagy emeletről beszélek, hiszen egy bérház negyedik emeletéről van szó, de legyen annyi elég, hogy a tetőteraszért igazán megérte kibérelni. Mivel a külvárosban van ez a rendelő, ezért tisztának mondható a levegő, sőt a kilátás miatt sem háboroghatunk. Minden környékünkön lévő kertesházat megcsodálhatunk, és nem ezekről az olcsó kis kuckókról beszélünk, hanem inkább a kisebb villákról.

- Ez is igaz. Akkor azt is tudod, hogy ki jön ma hozzám? - kérdezem tőle bátran. Tudom, hogy tudja. Ennek a nőnek olyan memóriája van, hogy arra is emlékszik, mennyiért vásárolt a múltheti nagy bevásárláson.

- A következő páciensed Mrs. Smith, utána jön Mike, majd végezetül elbeszélgethetsz még azzal a helyes Warren-nel - sorolja, miközben a hűtőből kiveszi a mai ebédjét.

- Akarod mondani Mr. Eddison.

- Igen, én is pontosan ezt mondtam - ragad meg egy villát a fiókból, majd leül, és jóízűen falatozni kezdi a bolognait. Én ismét felnevetek, miközben bekapcsolom a tévét háttérzajnak. Éppen valami ezoterikus műsor megy benne, így nagy figyelmet nem tulajdonítok a dolgoknak.

Nagyot sóhajtok, hiszen nem a legjobb kombó érkezik így a nap lezárására. Mrs. Smith egy kapuzárási pánikkal rendelkező 30-as éveiben járó flúgos macskabirtokló, aki folyton Tinder-randikra jár, remélve, hogy megtalálja a jövendőbeli férjét. Nem ítélkezek, hiszen ez a munkám, meghallgatni más emberek legnagyobb problémáját. De ez az applikáció nem a legmegfelelőbb a normális társkeresésre. Mellesleg eléggé veszélyes, hiszen sosem tudhatjuk, milyen szellemileg tropa emberekkel hoz össze a sors. Dehát ő tudja.

Mike már nehezebb dió. 12 éves dadogós kisfiú, aki úgy egy éve jár hozzám. A szülei azért gondolták úgy, hogy mindenképpen szüksége van pszichológusra, mert hirtelen elhallgatott. Egyik pillanatról a másikra. Senkihez nem szólt többet egy szót sem, így a szülők azt hitték, hogy valami baj van a gyerekkel. Az orvosi vizsgálatok teljesen rendben voltak, tehát jöhetett a pszichikai része a dolognak.

Eleinte nagyon nehéz dolgom volt, hiszen akármennyire lassan közeledtem felé, ő minden közeledésemet lepattintotta, mint egy gumilabdát. Kezdett elveszni a reményem, amikor végre megszólalt. Elmondta nekem, hogy azért nem beszél már senkivel, mert az anyukája mindig olyan furán néz rá (igen, ő így mondta). Az apukája is sajnálkozva vizslatja, amiért egy logopédus sem tudta helyrehozni a dadogását. Szerinte az egész családja úgy néz rá, mint akik azt kívánnák, bárcsak megváltozna, bárcsak ne dadogna. És ez sajnálatos dolog, mivel a családja kéne a legjobban támogassa. Persze azóta minden alkalommal elmeséli, hogy milyen hete volt, mik történtek a suliba, kivel barátkozott össze, melyik lány tetszik neki. Olyan, mintha én lennék a legnagyobb bizalmasa, a legjobb barátja, és ezért is szeretem annyira a munkámat.

És persze még ott van Mr. Eddison. Nem azt mondom, hogy ő a legnehezebb dió, mert azért a makacs gyerekeket csak a makacs felnőttek szárnyalják túl, de azért eltartott egy pár alkalomig, míg végre annyira megbízott bennem, hogy elmesélje a történetét. Ami egyenesen szívszaggató. Ugyanis Warren egy 42 éves özvegy. A felesége 4 hónappal ezelőtt halt meg egy közúti balesetben. Egy betépett egyetemista okozta a balesetet, és vette el ettől a melegszívű férfitól az egyetlen kincsét, a szerelmét. Olyan áhitattal, olyan szerelemmel beszélt a 7 évvel fiatalabb feleségéről, hogy még nekem is fájt az elvesztése.

Bevallom, amint kezdett megnyílni előttem, mindene egyes beszélgetésünk után a vécén sírtam ki magam, hiszen együttérző lélekként azonnal megjelent a lelki szemeim előtt a jelenet, ahogy a rendőr megjelenik az ajtónál, és közli, hogy Dan meghalt.

- És a gyerekek? - kérdeztem tőle az egyik alkalommal.

- Nincsenek gyerekeink. Mara és én sosem akartunk gyerekeket erre a rossz világra hozni - magyarázta nekem. - Mindenhol csak azt látni, hogy embereket ölnek, lányokat erőszakolnak meg, és fiúkat késelnek meg egy bulis verekedésben. Nem szerettünk volna mindig azon aggódni, hogy a gyerekünk vajon hazajön-e még vagy nem. Így könnyebb volt nekünk. Helyette inkább kutyákat vettünk.

Teljes mértékben érthető indok volt számomra. Saját magának kell eldöntenie az embernek, hogy egy akkora felelősséget bevállal-e, mint egy gyerek.

- Lorie, hangosítsd fel a tévét - szól rám Cindy, mire én azonnal cselekszem.

- A belvárosi Jackie's étteremben robbantás történt. Szemtanúk szerint egy csapat feketeruhás ember és pár rendőr dulakodásba keveredett, mire az egyik bandatag előrántott egy gránátot, kibiztosította, majd menekülőre fogta. A robbanásban több jelen lévő ember is megsérült, köztük az éppen ott étkező emberek, és a 29-dik kerület rendőrei és nyomozói is. Halálesetről még nem lehet tudni, hiszen a kiérkező rendőrök és tűzoltók a törmelékek romjai között még keresik a túlélőket - mondja a hiradós hölgy, én pedig ájulás közeli állapotba kerülök.