Lehullott falevél

Harminchárom

A mai nap sem indulhatott volna jobban. Darren isteni reggelijének az illata ébresztett, amit ágyba hozott nekem. Ezt überelte még az a szenvedélyes ágytorna, ami után minden izmom sajgott. Főleg ott lent.

Talán így próbálta elterelni a figyelmemet a mai napról, hiszen nemsokára indulunk a szüleimhez, ahol hivatalosan is bemutatom nekik Darrent mint az én párom. Őszintén szorongok emiatt már tegnap óta, amióta anya felhívott, hogy ha nincs jobb dolgunk ma, akár velük is vacsorázhatnánk. Kifogásnak nem fogadta el a lusta napot, ezért esélyünk sem volt. Az sem segített, hogy a beszélgetés után azonnal eszembe jutott az este, amikor Dant mutattam be nekik. Ő volt az első fiú, akit hazavittem hozzájuk, evidens, hogy apa árgus szemekkel figyelte és csak azután mosolygott rá, amikor kiderült, hogy ugyanannak a baseball-csapatnak szurkolnak.

Anya könnyebb eset, hiszen egy szép csokor és pár bók a főztjéről, már is imádja az embert. Azt viszont gyorsan megemlíteném, hogy ez közel sem azt jelenti, hogy nem szúrja ki azonnal a szemét embereket. Leona Smith egy olyan barátom volt tinédzser koromban, akit hazahoztam, anya meg már nagyon furán nézett rá. Később elmondta, hogy szerinte nem kéne barátkoznom vele, mert nem jó ember. Igaza volt. Egy hónapra rá azt terjesztette a suliban, hogy csókolóztam Lester Graham-mel, az iskola fura gyerekével. Soha nem éreztem magam ennyire átverve, mint akkor, mert én vele ilyet sosem tettem volna. Tényleg azt hittem, hogy barátok vagyunk, de ez hamar megváltozott. Tudom, hogy egy buta csókról volt szó, emiatt nem kellett volna ennyire kiborulnom akkor, viszont én a puszta ténytől akadtam ki, hogy ő ezt bűntudat nélkül megtette velem.

Nagyon szeretnek és tudom, hogy nem azért fogadják el nehezen az embereket, akiket hazaviszek hozzájuk, hogy mindenkit elhajtsanak a közelemből a csalódás elkerülése végett, mégis minden alkalommal gyomorideggel megyek hozzájuk, ha valakit be szeretnék mutatni nekik. És ez valószínűleg így is lesz, míg világ a világ.

Darren meleg ujjai beférkőznek a tudatalattimba, hiszen körkörös mozdulatokba kezdtek a combomon. Már az autóban ülünk, hogy megtegyük a háromnegyed órás utat a szüleim házához. Ruha nem takarja a lábaim, mivel dögmeleg van és rettenetesen irritál ilyenkor, ha valami anyag takarja őket. Legalább ők és a karjaim legyenek szabadon, mert így csak a testem többi részére kell koncentrálnom az izzadtság szempontjából. Viszont Darren vaskos és meleg tenyere nem segít a hűtésben, inkább felhevít rendesen.

Bárcsak otthon maradtunk volna a légkondival hűtött és a szenvedélyünkkel fűtött lakásban!

- Tudom, hogy aggódsz a szüleid miatt, Lenie, de nem kell. Én nem aggódom - szorítja meg enyhén a kezét, amivel még jobban feltüzel. Nehéz lesz moderálnom magam a szüleim jelenlétében.

- Szóval azt mondod, hogy téged mindenki kedvel? Mert a szüleim nem olyanok, mint mindenki más - kacérkodom vele egy picit. Igazából én sem tudok más elképzelni vele kapcsolatban. Van egy olyan kisugárzása, ami miatt az ember képtelen utálni őt.

- Nem, nem ezt mondom. Inkább csak azt, hogy mindent megteszek azért, hogy a szüleid bírjanak - kacsint rám egy pillanat erejéig, és egy picit megenyhülök. - Anyukádnak a legszebb virágcsokrot vettem ma reggel, apukádnak pedig a kedvenc sörét. Azt, amit a múltkor említettél.

Hűha! Darren tényleg be akar vágódni náluk.

- Nem kellett volna. Nem anyagiasak, vagy ilyesmi.

- Tudom. Ezzel csak azt szeretném bebizonyítani, hogy ugyanolyan figyelmes vagyok velük kapcsolatban, mint amilyen veled vagyok - mondja, majd megfogja a kezem, összekulcsolja és a szájához emeli, hogy megcsókolhassa.