Lehullott falevél

Húszonhat

- Szépen egyed a popcornt, mert elveszem előled - fenyeget meg Darren, miután másodszor dobom arcon őt a vajas rágcsával. Tudom jól, hogy nem szabad az étellel játszani, de valamivel vissza kell vágjak, mivel ő határozatlan időközönként belemélyszti az ujját az oldalamba.

- Ha még egyszer megszúrsz azzal a csontos ujjaddal, Istenemre mondom, hogy eltöröm azt - nézek rá tettetett komolysággal. Nem bírom, ha csikizni próbálnak. Sosem szerettem, mert olyankor rettentően védtelennek érzem magam. Szinte teljesen kiszolgáltatottnak.

Ezt a mondandómat nem várt reakció követi, ugyanis Darren beleszagol a levegőbe, majd rám nézve megszólal:

- Erőst izom szag van itt, Lenie. Csak nem spenótot ebédeltél?

Nem bírom tovább, elnevetem magam és közben játékosan belebokszolok a jól kidolgozott karjába. Ezek után pedig jól belevésem az agyamba, hogy erőből sose üssem meg, mert még a végén az ütés következtében kartörést szenvedek.

- Azért tudsz te többet is, Lenie - bíztat a kékszemű, akivel egyidőben nyúlunk a popcornos tálba, így kezünk akarva-akaratlanul is összeér. Ekkor egymásra nézünk és már pattognak is a kis szikrák közöttünk. Még szerencse, hogy nem egy benzinkúton vagyunk, mert robbanna a hely, az biztos!

A ma este folyamán az átlagosnál többször éreztem azt, hogy mindenképpen a magaménak szeretném tudni ezt a pasit. Eleve, ha végignézek rajta, enyhe nyomás keletkezik az ölemben és érzem, hogy a fehérneműmet elönti valami. Sosem hittem volna, hogy létezik olyan férfi Dan-en kívül, akitől benedvesedem. Hallottam már bugyiszaggató mosolyról meg bugyi levarázsolóról is, de Darren-nek még csak mosolyognia sem kell ehhez, elég léteznie.

Sosem voltam az a nő, akit jobban érdekel az ember kinézete, hiszen a fizikai dolgoknak konkrétan láthatatlan lejárati dátumuk van. Egy átlagos ember akár a 20-as éveiben elkezdhet ráncosodni. 25 év felett pedig a bőr elkezd veszíteni a feszességéből. A szerencsésebbek ezt csak később élik meg, viszont ők sem tudnak ráncok meg bőrhibák nélkül belépni az öregkorba. Viszont a belső értékek, amik az ember jellemét erősítik, azok tesznek vonzóvá számunkra sokakat. Ha ugyanolyan értékeket képviselünk vagy az életcélunk megegyezik. Sok dolog befolyásolja azt, hogy hogyan nézünk egy emberre. Mert lehet egy alma akármilyen ízletesen kinéző gyümölcs, ha belül már rothadásnak indult.

És hogy őszinte legyek, Darren mégsem annyira a zsánerem. Ő tipikusan olyan kinézettel rendelkezik, amelyikre ránézek, megállapítom, hogy sok időt tölt a teremben, annyi izommenyiséggel rendelkezik, hogy simán össze tudna törni, majd eldöntöm, hogy egy ilyen srác soha nem nézne rám és továbblépek. Szomorú, hogy ennyire kevés az önértékelésem. Sosem voltam a fiúk első választottja, sőt még az utolsó sem, és ez teljesen megbélyegezte a saját magamról alkotott véleményemet.

De most itt van ő. És ahogyan bánik velem, teljesen az ellenkezőjét érzem annak, mint ahogy őt elképzeltem. Egyszerre gyengéd és határozott. Tudja, hogy mit akar és bármit megtesz azért, hogy megkapja, ám mégsem lépi át a határokat. Ha látja, hogy nem megy, nem erőlteti és rettentően türelmes. Még nálam is türelmesebb, pedig egy terapeutának lenni, akinek a páciensei nehezebben nyílnak meg, az egy igazi türelemjáték.

És akármennyire próbálom magamban elnyomni az érzéseket iránta, mégsem sikerül. Mert a lelkem legmélyén érzem, hogy akármennyire próbálnám őt piti kis kifogásokkal ellökni magamtól, ő nem adná fel. Nem hagyná, hogy ezzel a döntésemmel magamnak ártsak. Tudja, hogy a mi történetünk itt nem érhet véget és ez megnyugtat.

- Min gondolkodsz úgy, Lenie? - rázza meg előttem a kezét Darren, miközben kíváncsian vizslatja az arcomat.

Ránézek, majd egy picit zavarodottan és paradicsomszínű arccal csak annyit mondok neki:

- Semmin.

- Azért hagytad abba szépen lassan a popcorn rágását, te lány. Na ki vele, mi a baj?

Összevont szemöldökkel reagálok a kérdésére. Miért kell mindig bajnak lennie? Tudom, hogy a múltam nem éppen szivárvánnyal és unikornisokkal teli, de nem minden gondolatom sötét és ködös.

Lassan a szemöldökeim visszakerülnek az eredeti helyükre és ami azután történik, az annyira ösztönös, hogy még én sem értem teljesen.

A maradék popcornt lenyelem, majd az egyik kezemmel végigsimítom a borostával fedett arcát. Gyorsan hajolok hozzá, mert érzem, hogy ha az ajkam nem találkozik azonnal az ajkával, én megőrülök. Nem én diktálom a tempót, hanem ő és valahogy pont tökéletesre sikeredik. Hallom, ahogy az ölében lévő tálat gyorsan elrakja onnan, és a következő pillanatban már én ülök annak helyében.

Rettentően kellemes érzés, elég rég nem volt ilyenben részem. Amióta Dan meghalt, azóta nem tudtam rávenni magam arra, hogy bárkivel is lefeküdjek a testi szükségleteim kielégítése végett, ezért inkább elhanyagoltam azt, pedig sokszor ordítozott velem, hogy még ott van és kényeztetésre vágyik. Abban az időben viszont jobb hobbinak tűnt sajnáltatnom vagy sanyargatnom magam amolyan „mi lett volna ha?" gondolatokkal. A gyásznak sok arca van. Engem inkább a sírás és az ivás jellemzett. Így a napi 4 óra alvás és 20 óra világfájdalom mellett nem jutott idő arra, hogy foglalkozzak a belső Istennőmmel.

Most viszont Darren ölében érzem, ahogy megint feléled bennem a vágy és nem hagyja, hogy a sötét gondolataim elnyomják őt.

Egyre jobban dörgölőzöm Darren-hez, mert a testem ezt akarja. Hogy egy molekulányi levegő se legyen kettőnk között és hogy végre egyesülhessenek azzal az izomrengeteggel. Mintha Darren hallaná a gondolataimat, a két karja a derekamon még szorosabban magához von. Igen, bébi, pont erre vágyom.

A nagy hév annyira elragad minket, hogy a felsőnk már lekerült rólunk. Esküszöm, hogy észre sem vettem, annyira lekötöttek Darren puha ajkai és kellemesen tapogató kezei. Egy pillanat múlva már a levegőben vagyok, de ez sem zavar annyira. Megbízom benne, meg persze tudom, hogy a hálószobájába visz, mert abban a nagy francia ágyban sokkal kényelmesebb mindkettőnknek, mint a kanapén.

Már csak arra eszmélek fel, hogy a hátam találkozik a puha takarójával, amit teljesen belep a férfi illata. Egy pár másodpercre megszakítja a csókunkat, ezzel arra késztetve, hogy rá figyeljek. Persze azonnak hiányolni kezdem azokat a csókolnivaló ajkakat, de látom rajta, hogy valamit mondani szeretne.

- Lorena Bay, tudom, hogy pár hónapja vesztetted el a vőlegényedet és hogy ez mély nyomot hagyott a lelkedben, mert szeretted. És ha nemet is mondasz, teljesen megértem és elfogadom a válaszodat, de muszáj megkérdeznem, hogy megtisztelnél azzal, hogy lefekszel velem? - néz rám a kék szemeivel, amik teljesen megbabonáznak. Ha erre a kérdésére nemmel is szerettem volna válaszolni, az aranyos stílusával elérte, hogy simán igent mondjak.

És igent fogok mondani, mert úgy érzem, hogy felkészültem a továbblépésre. Bár a lelkem még enyhén tiltakozik az ellen, hogy ismét valaki iránt érzéseket kezdjen el a szívem gyártani, nem hallgatok rá. A testemnek most pont erre van szüksége. Hogy valaki szeresse és kényeztesse. Mellesleg Darren így is jobb lehetőség, mintha egy bár mocskos vécéjében dobjam le a bugyim egy erőst illuminált állapotban lévő ismeretlennek.

- Igen, Darren, megtisztellek azzal, viszont ha még egyszer megszakítod a csókunkat, megidézek egy szellemet, hogy kísértsen téged életed végéig - fenyegetem meg játékosan, amivel csak azt érem el, hogy aranyos kuncogással ajándékoz meg.

- Bolond egy nőszemély vagy, Lenie.

- Komolyan gondoltam, Babzsák. Három... Kettő...

- Jól van, jól van, megígérem, hogy ez volt az utolsó, hogy megfosztalak az ajkaim kényeztetésétől - mondja nevetve, majd azonnal visszatérnek azok a mézédes ajkai oda, ahova tartoznak.