Lehullott falevél

Tízenkilenc

- Bocsi, hogy késtem! - rontok be lihegve Landon irodájába. Igaz, hogy csak pár percről van szó, de utálok késni.

A mai napom amúgy is szarul indult. Az ébresztőm elfelejtett szólni, aminek köszönhetően egy ingerült Amy keltett, és azt hittem, hogy szemmel megöl. Reggeli edzést terveztünk, mert ma szabadnapos, és meg amúgy is henyéltem volna egész nap, akkor miért ne menjünk le a Sweat-be? Amíg összeszedtem magam, csak azt hallgattam, hogy mekkora köcsög vagyok, hogy csak úgy elalszom, közben meg azt is ecsetelte, hogy Jason mennyire rossz az ágyban, mert 2 perc alatt végzett, ő meg végezhette utána a nagyját. Legbelül annyira röhögtem, és majd' kiejtettem a számon, hogy Landon-nal kéne foglalkoznia, de inkább csak hallgattam. Persze az én faggatásom sem maradhatott el, ám én nem voltam hajlandó elmesélni a tényt, miszerint valami alakul köztem és Darren között, mert szerintem az rossz szerencse, ha mindenkinek beharangozod.

Apropó Darren. Egész hétvégén csak ő járt a fejemben, és természetesen nem vette le a sáros cipőit. Ez pedig rettentően fura számomra, mert eddig minden gondolatom Dan volt, most meg egyszerűen csak a kékszemű csókos ajkaira tudok gondolni. Nem tudom, hogy ezt csak azért mondom, mert már rég nem kerültem senkivel ilyen közeli kapcsolatba, de rohadt jól csókol! És megijeszt, hogy ennyire nem tudom kiverni a fejemből.

Ez a késés még rátett egy lapáttal. Ugyanis anyával telefonáltam, amikor az órára meg a naptárra pillantva leesett, hogy ma terápiára kell mennem, hogy megtarthassam a munkámat, Landon meg utálja a késő-kásákat. Amilyen gyorsan csak lehetett, elköszöntem anyától, ami elég nehéz volt, de megoldottam. Tudom, hogy a káromkodás nem rám vall, de a legszebb szakszavakkal vettem fel a nyúlcipőt, hogy megússzam a lecseszést, de így is sikerült késnem pár percet, ami nem rám vall.

- Lorie! Azt hittem, már nem is jössz! Tudod jól, hogy ha nem felel meg az időpont, csak írnod kellene, hogy tegyük át - kezdi a lekorholásomat a kollegám, ám egy kézmozdulattal leállítom.

- Az időpont jó, csak izé, egy kicsit elnéztem az órát - magyarázkodom neki, ő meg bólogat. És persze jegyzetel, ami azt jelenti, hogy valami nem tetszik neki. - Többet nem fordul elő, megígérem. Anyával beszéltem telefonon...

- Semmi baj, Lorie. Nekem nem kell magyarázkodnod. Azért vagy itt, hogy az érzéseidről beszéljünk. Hogy vagy ma? - kezdi el a terápiánkat.

Hogy hogy érzem magam? Ezen nekem is el kell gondolkodnom, hiszen nagyon sok dolog történt velem, amióta Amy miatt bejelentkeztem a Sweat-be. Egyszerre érzem 3 méterrel a felhők fölött és 10 méter mélyen is. Ezt valahogy nem tudom megmagyarázni, de muszáj beszélnem az érzéseimről, ha még ezen a helyen szeretnék dolgozni. Elvégre az én nevem is szerepel a kis pszichológiai rendelőnkön. De amíg nem jelenti ki, hogy érzelmileg stabil vagyok, addig én csak otthon ülök, és a kanapét nyomom.

- Nehéz az érzéseimről beszélnem - kezdem lassan a kommunikációt.

- Mindenkinek nehéz, Lorie. Ez egy természetes dolog. Végy egy mély levegőt, és csak erezd ki vele a benned lapuló érzelmeket.

Úgy teszek, ahogy mondja. Mély levegőt veszek, és csukott szemmel beszélni kezdek.

- Félek, Landon. Nagyon. Amióta Amy elvitt a Sweat-be, és ott megismerkedtem Darren-nel, azóta minden olyan zavaros - vallom be neki. A kusza érzelmeimet elég érdekes élmény így a saját számból hallani. Eddig mindig csak a fejemben voltak, de most, hogy kimondtam, minden olyan valóságosnak tűnik.

- Mitől félsz? - teszi fel a kérdést, amire a válasz egyáltalán nincs ínyemre. Tudom, hogy ezek az én gondolataim, az én véleményem a dologról, és ahogy az lenni szokott, mindannyiunk nézetei különböznek.

- Félek, hogy elfelejtem Dan-t. Hogy már nem fogok annyit gondolni rá. Mert Darren befészkelte magát a gondolataim közé. Attól is félek, hogy nem jár ki nekem a második nagy szerelem, mert már jutott egy. Hogy soha nem fogok úgy szeretni, ahogy Dan-t. Hogy soha nem fogom úgy szeretni Darren-t, mint ahogy azt megérdemelné. Hogy emiatt majd egyedül maradok. Mert akárhogy is próbálom tagadni magamnak, igenis kezdek érezni valamit iránta. Ő az én kis napsugaram a sötét mélységben - mosolyodom el, ahogy róla beszélek. Ezt Landon is észreveszi, és feljegyez valamit a füzetébe.

- Mesélj nekem erről a Darren-ről.

Egyszerű kérés. Meg is teszem neki, amit kér.

- A Sweat pultjában dolgozik. Magas, fekete göndör haja van, kék szemei. Nagyon helyes pasi kívülről nézve. Sokat tud az egészséges táplálkozásról, és ezt a tudását örömmel fitogtatja. Motorozik. Igazi rosszfiús külső, ám egy igazán lenyűgöző belsőt rejt. Azon kívül, hogy imád zavarba hozni, semmi rosszat nem tudok mondani róla. Mellesleg kitalálta, hogy ő hanyagolja a szokásos Lorie-t, és inkább Lenie-nek szólít - hagyom abba az áradozást róla. Atyaég! Nekem szükségem lenne egy egyéjszakásra, mert már a személyleírásától is nedves leszek.

- Érdekes egy fickó lehet.

- Az is. Eleinte azt hittem, hogy csak a bugyimba szeretne férkőzni, de rájöttem, hogy nem. Abból, ahogyan viselkedik velem. Pénteken például Amy-vel a Delight-ba buliztunk, és ő is ott volt mint a társaság kijelölt sofőrje. Én leittam magam, ő meg hazavitt magához. De nem használta ki a részegségemet, és ez nagyon meglepett. Manapság hány férfi csinál ilyet? Nagyon kevés - magyarázom neki az ablakon kifelé bámulva. Azt hittem, hogy legalább a terápia alatt ki tudom zárni Darren-t a fejemből, erre nem az ellenkezője sikerül?

- Azt hiszem, hogy kezdesz belehabarodni, Lorie. És az nem feltétlenül probléma - szólal meg Landon, és látom rajta, hogy ezúttal a teljes véleményét elmondja a dologról. - Dan halála után azt hittem, hogy a kanapén fogod leélni a hátralévő életedet, erre Amy kirángatott onnan, és az élet az utadba sodort valakit, akiről rosszat még nem tudtál mondani. Látszik rajtad, hogy bűntudatod van, amiért ilyen hamar boldogság állt a házhoz, hiszen alig 4 hónapja vesztetted el életed első szerelmét. De nem kéne emiatt emésztened magad. Ha úgy éled az életedet, hogy Dan gondolata bármiben is megakadályoz téged, akkor az hosszútávon felemészt majd. El fogsz taszítani mindenkit, aki szeretni akarna téged - mondja, majd vesz egy mély levegőt, és így folytatja: - Mindannyiunknak hiányzik, és egyikünk sem tudja elképzeni, mit is éltél át az elvesztésekor, de már nem jön vissza. Lehet, hogy valahonnan fentről figyeli utadat meg a szívedben él az emléke, de gondolj bele, ha így is van, hogy érezné magát, ha látná, hogy boldogtalan vagy? Ő mindigis imádta a mosolyodat, ezért bármit megtett, hogy az arcodra varázsolja. Ha most neked a mosolyhoz, a boldogságodhoz egy Darren kell, szerinted megakadályozná ezt? Már nincs itt, Lorie, és bármennyire szeretnénk, hogy itt legyen, ő véglegesen elment.

Elgondolkodom. Igaza van. Dan sosem akarta volna, hogy én bármi miatt is szomorkodjak. Ha kellett, az egész várost felforgatta volna, hogy a fény visszatérjen a szemembe. Ám most, hogy ő már nincs, valaki más próbál életben tartani. Ez meg olyan nagy bűn lenne?

Remélem, hogy nem.