Lehullott falevél

Harmincöt

Nem fogok hazudni, nagyon tetszik Chad háza. Bár az ízlésem szerint kicsit túl sok az ember, de hát ez nem az én bulim. A zene viszont rettentően hangos, csak azért nem rezdülnek meg az ablakok a hihetetlenül erős basszustól, mert háromrétegűek vannak rakatva az egész házban. Darren említette nemrég, hogy akármennyire hangosak is ezek az összejövetelek, a szomszédok ebből mit sem észlelnek. Meg kell jegyeznem, kiválló választás volt egy ilyen aktívan szociális házhoz.

Darren a kezemmet megragadva elindul a tágas konyhába, hogy italt szerezzen magunknak. Amint elérjük a célhelységet, azonnal elámulok. A gyönyörű fehér falak és az ébenfából készült konyhabútorok nagyon szépen kiegészítik egymás és csak úgy öröm legeltetni rajtuk a szemünket. Természetesen az amerikai stílus elengedhetetlen eleme a hely közepén lévő hatalmas pult. Jó ízlése van Chad-nek, és persze vaskos pénztárcája. Vajon ebben a konyhában főz is bárki vagy csak az összejöveteleknél szolgál italközpontnak?

Nem szánok rá túl sok időt, hogy ilyesmin gondolkodjak, mivel az én kékszeműm a kezembe nyom egy pohár italt. Beleszagolok a pohárba és azonnal rájövök, hogy ez csak egy pohár fehérbor, semmi extra. Nem is bánom, az utóbbi buli óta nem igazán vagyok oda a rüvid italokért, mert a macskajajjt, amit ezzel az ereszd el a hajam ivászattal szereztem, napokig tartott száz százalékig kiheverni. Belekortyolok a poharamba és megállapítom, hogy ez egy nagyon jó minőségű nedü, amihez az én gyomrom ritkán jut. 

- Jó választás, ez a bor egyszerűen isteni. Te mit iszol? - kérdem tőle kíváncsian, mire Darren az orrom alá nyomja az ő italát. Azonnal megcsap a kóla jellegzetes illata, viszont mellé még alkohol is társul. - Te alkoholt iszol? Akkor hogyan jutunk haza, mert nem szeretném, ha ittasan ülnél a volánhoz - jegyzem meg aggodalmasan. 

- Ne aggódj annyit, Lenie. Chad-del lezsíroztam, hogy itt hagyhatjuk a kocsit és majd holnap józanul elvisszük. Úgy gondolod, hogy annyira felelőtlen lennék, hogy veszélybe sodorjam a testi épséged? 

Igaza van, nem így ismerem őt, sőt, mindig mindent úgy csinál, ahogy nekem a legjobb és őszintén bevallva, ezzel még Dan-nek is sokszor problémája volt. Például a céges eseményeire mindig elvárta, hogy magassarkúba menjek, holott a végén mindig az ő cipőjében kötöttem ki, pedig én sosem kértem. Sosem panaszkodtam emiatt, mindig is olyan ember voltam, aki szeret mások kedvére tenni, még akkor is, ha ez azt jelentette, hogy ezzel nem profitáltam belőle semmit vagy nem az én javamat szolgálta. Elég nehéz volt így felnőni és így élni is, de hát mit tehetnék ellene? Ez egy elég toxikus tulajdonság saját magamra nézve, mert mások ezzel mindig jól járnak. 

- Akkor hát bulizzunk - emelem a poharam és iszom ki teljesen a tartalmát, majd a párom felé nyújtom. - Hoznál még egy pohárral? Ez a bor annyira finom, hogy nem bírok leállni vele. 

- Azonnyal, Hölgyem! - hajbókol nekem, mint valami komornyik, amire egy nevetést kap ajándékba. - Bármit, hogy a kedvesem jól érezze magát! - kacsint majd a kezemet a kezébe véve egy nyálas puszit nyom rá. Igazi úriember!

A poharammal visszafordul a pult felé és megtölti egy igazán előkelő borosüveg tartalmával. A félig megtöltött műanyag plasztikot ismét a kezembe adja, majd az övével összeérinti, mintha koccintanánk. 

- Igyunk egy szép és átbulizott éjszakára - néz mélyen a szemembe.

- Nem hinném, hogy szabadna előre inni a medve bőrére, Bébi - jegyzem meg egy picit babonásan. Tudom, pszichológusként talán egy picit racionálisan kéne gondolkodnom ilyen szempontból, de párszor már beváltak a babonák és emiatt mindig is tartani fogok tőlük. Például, ha valaha is házasságra adom a fejem, a ruhát csak az esküvő napján láthatja a vőlegény. Meg persze a valami új, valami régi, valami kölcsönbe kapott, valami kék sem maradhat ki. Csak hogy biztosra mehessünk, hogy minden a legnagyobb rendben lesz a házassággal.