Lehullott falevél

Húszonhárom

- Őszintén, én nem értelek téged, Lorie - sétál fel-alá a szobámban Amy, én pedig a kanapén ülve figyelem. Most meséltem el neki a történteket Darren-nel, szóval nem csodálkozom a hevesebb reakcióján. - A múltkor még azzal jöttél nekünk, hogy nem hiszed, hogy mindenkinek több nagy ő jut, meg hogy még nem szeretnél senkivel sem összejönni, mert az nem lenne fair vele szemben. Most pedig itt meséled nekem tök szerelmesen, hogy Darrel elvitt valami kilátóhoz, elmesélte neked az egyik legnagyobb csalódását, és utána ki nem szálltatok egymás szájából. Szóval nem értelek.

Igaza van. Nem is olyan régen még nem is gondoltam arra, hogy még egyszer lehetnek érzéseim valaki iránt, főleg azok után, hogy a vőlegényem meghalt. De most már másképp látom.

- Én sem értem magam, Ames. Úgy érzem, hogy minden, amit eddig gondoltam az egészről, megszűnt. Darren olyan számomra, mint valami őrangyal, akit Dan küldött, hogy vigyázzon rám. Közben pedig észre sem veszem, milyen gyorsan szeretek bele. Mert hiába próbálnám tagadni, most már kár. Már nincs visszaút - sóhajtok egy nagyot, miközben a karjaimat a mellkasom előtt összefonom. Sosem gondoltam arra, hogy milyen lesz majd Dan nélkül élni, mert a kis naív énem meg volt róla győződve, hogy együtt élünk, együtt halunk. Aztán az élet meggyőzött az ellentettjéről. Most már csak arra tudok koncentrálni, hogy hogyan éljek nélküle tovább.

És amikor már meggyőződtem róla, hogy én vagyok az a kis lúzer, aki fiatalon veszíti el a nagy szerelmét, és akinek nem jár a boldogság, a sors teljesen felbolygatja a jövőmről alkotott képemet. Mert elküld nekem egy olyan személyt, aki elfogadja a múltamat, és szívesen részt venne a jövőmben.

- Annyira féltelek, mert az utóbbi alkalommal azt hittem, hogy végleg elveszítettelek. Egyszerűen olyan voltál, mint egy zombi. Nem reagáltál semmire, étel helyett alkoholba fojtottad a bánatodat, a testi higiéniádra sem figyeltél... Amit meg is értek, hiszen elvesztetted azt az embert, akiről azt hitted, hogy vele fogod leélni az életed. A boldogságod egy biztos pont volt az életedben, és egyik pillanatról a másikra megszűnt - vázolja fel a helyzetemet a barátnőm, amivel előcsalogat pár könnycseppet. - Semmi baj, Lorie. Sírd ki magad nyugodtan. Te vagy az egyik legerősebb ember, akit valaha is ismertem. A fél szíved halt meg Dan-nel hónapokkal ezelőtt, de te mégsem adtad fel. Itt küzdesz nap mint nap, sőt, még a boldogságodat is keresed. Ez azért nem semmi! Csak féltelek. Nagyon. Egyszer már átestél ezen. Egyszer már majdnem magával ragadt téged a fekete mélység. Nem szeretném, hogy ez még egyszer megtörténjen, mert te egy vagy azon emberek között, akik a boldog életet ténylegesen is megérdemlik - fejezi ki aggodalmait a barátnőm, ami engem rendesen meghat. A tárt karjaimmal jelzem neki, hogy most rettenetes szükségem lenne az ölelésére. Ő persze azonnal veszi az adást, és szinte kitöri a bal karomat, mert a megcsúszik a padlómon a flottír zoknijával.

- Oké, hogy próbálsz vigyázni a kis törékeny szívemre, de ha kitöröd a kezem, akkor nem tudlak ölelgetni - röhögök enyhén sírós hangon, mire ő sem bírja tovább. Ott nevetünk ketten a kanapémon fekve, könnyáztatta arccal. Ha bárki látna minket abban a pillanatban, biztos hamar a diliházban kötnénk ki. De nem érdekel. Ez a banális szituáció felér egy terápiával Landon-nál.

- Ne szarj be, Lorie, nem foglak én bántani! Csak egy kicsit nagyobb lendülettel öleltelek meg, mint kellett volna - szólal meg, amikor már lenyugodott annyira, hogy normális hangnemben tudjon beszélni. - Bár néha legszívesebben kinyírnálak az életben elkövetett döntéseidért. És nem azért, mert akkora hülyeség. Azért, mert tudom, hogy bármekkora ostobaságnak tartom majd, támogatni foglak szó nélkül.

Tudom, Ames. Eddig is csak azt tetted.

Mielőtt megismertem volna Dan-t, be voltam jelentkezve pár internetes társkeresőre, mert nem akartam szűzen egyetemre menni. Persze maradjunk annyiban, hogy egy-két randinál sosem kaptam többet. És a szűzességem is megmaradt, de legalább megpróbáltam. Ames akkor sem szólt bele, amikor elég kétes kinézetű alakoknak mondtam igent a randira. Inkább beöltözött faszinak, és az étterem vagy bár másik részéről figyelt meg minket, nehogy bajom essen. És ez az, amit egy igazi legjobb barátnő megtesz a másikért.

- És mikor találkoztok a hercegeddel? - kérdezi mézes-mázos hangon.

- Mióta a hercegem valaki, akivel alig ismerjük egymást? - nézek összezavarodva a szemébe, bár eléggé egyértelművé vált mindkettőnknek, hogy bármennyire próbálom elkerülni, mégis kezdek érezni. Újra. Minekutánna egyszer már megütöttem a bokámat ezekkel a fránya érzésekkel.

- Miért? Talán nem az?

- Még nem tartunk ott, Ames. Még csak ismerkedünk. Próbáljuk kitalálni, hogy mi is ez köztünk.

- Hát, Lorie, ha ti még csak most találgatjátok ki, hogy mi is ez, akkor megkérdőjelezem a szemetek és az eszetek minőségét. Hiszen mindenki látja, hogy szikrázik köztetek a levegő. Nem is szikrák ezek!! Kicseszett tűzijátékok! - mutogat kézzel nekem, mint egy hülyének. Talán igaza van, csak mi nem látjuk azt, ami nyilvánvaló. Hogy akarva-akaratlanul is egymás útjába sodort az élet. Hogy anélkül egymásba szerettünk, hogy fel sem tűnt nekünk. Hogy a ripityára tört szívemet a szavaival és kedves cselekedeteivel ismét összeragasztja.

- Amy, nem szeretnék ennyire előre haladni. Emlékszel, mi volt akkor, amikor az online társkeresők táborát erősítettem. Minden sráccal, amelyik egy cseppnyi érdeklődést is mutatott, elterveztem az életemet, aztán meg szépen pofára estem. Nem akarom most is ugyanezt átélni. Lehet, hogy Darren számára csak egy ideiglenes megálló vagyok, valaki, akit magába bolondít, majd a földbe tipor. Nem szeretném elbízni magam - jegyzem meg nagyot sóhajtva, majd kicsit szorosabbra fogom a karjaimban pihenő barátnőmet.

- Tudod jól, hogy benne van a pakliban. Seggfejek igenis léteznek, Lorie, de egy dologban teljesen biztos vagyok. Darren sosem bántana meg téged önszántából és tisztességesek a szándékai veled kapcsolatban. Elég régóta ismerem már őt, hogy tudjam, hogy mire számíthatunk tőle. És őszintén mondom, hogy az utóbbi 2 évben egyszer sem láttam bármelyik lány iránt ennyi lelkesedést mutatni - magyarázza nekem a nyilvánvalót Amy, én pedig elgondolkodok a tényeken.

Miért mutatta volna meg a titkos helyét, ha nem számítanék neki? Mármint az emberek nem szoktak csak úgy megosztani ilyesmit az életükről akárkinek. Én sem osztom meg mindenkivel az első szerelmem nevét, az első menstruációm napját, a legkínosabb sztorit, ami velem megtörtént, mert nem mindenki érdemli meg, hogy tudja ezt rólam. És ebben egyetértek Amy-vel.

- Tudom, hogy szeretsz depizni, Lorie, de nem nézünk meg egy filmet? - néz rám kiskutya szemekkel az említett.

- Nem úgy volt, hogy ma este randid lesz? - vizslatom őt gyanús tekintettel. Mikor ideért, említette, hogy találkozik az egyik sráccal, és hogy siet, ezért is csodálkozom, hogy még itt van.

- Már lemondtam - ejti ki a kezéből az iPhone-ját, mintha 5 dollárba került volna, majd mosolygós arccal rámnéz. - Tán nem gondoltad, hogy itt hagylak ilyen állapotban? Részben az én hibám is, hogy felszakítottuk a sebeidet, nem fogod itt nekem egyedül nyalogatni őket. Mellesleg, Lorie, prioritások - ajándékoz meg egy sokatmondó pillantással, az én szívem pedig olvadozni kezd. Tudom, hogy ő a legjobb társ a bajban. - De én választok filmet, mert te most biztos valami csöpögős szart választanál - tér vissza a régi Ames.

- Hééé! - kiáltok fel, majd elröhögöm magam, és a Netflixet bekapcsolva átnyújtom neki a távirányítót.