Egészen a csillagokig

{26}

{26.fejezet}

2020.03.18
(Egészen a csillagokig)

-Ugye megjegyezted a parkolóhelyünk számát?-tette fel a kérdést Ella már mikor a liftben álltunk.

-L11-bólintottam párat majd miután a lift ajtaja kinyílt mi kiléptünk belőle.Nem is tudtam mire vállalkoztam mikor beleegyeztem a közös vásárlásba Ellával,de azt biztosan nem tudtam róla hogy ennyire szeret vásárolni.Persze azt gondoltam hogy nem közömbös a vásárlás felé,de én még senkit nem láttam ezelőtt olyan jó kedvel és átéléssel nézelődni a különféle ruhák között mint őt.Bár nekem feleennyi hangulatom sem volt ehhez a tevékenységhez mégis megpróbálkoztam elengedni magamat és egy rövid időre is de kikapcsolni az agyamat.A sokadik bolt átjárása után találtam meg a számomra tökéletes ruhát a bálra.A földig érő kék pántos estélyi már a próbababán is elnyerte a tetszésemet de amint felpróbáltam valahogy még jobban beleszerettem.Boldogan léptem ki Ella oldalán a boltból és megszorítottam kezemben a zörgős papírzacskókat,amiknek egyikében a bálra szánt ruhám is pihent.

-Gyönyörű leszel abban a ruhában.Nagyon csinos.-mosolyodott el a nő majd megigazította a frizuráját és tekintetével a további kirakatokat mustrálta.

-Köszönöm,hogy segítettél választani.

-Ugyan,kincsem.El sem tudod hinni mennyire vágytam egy lány gyerekre,csak eddig ez nem igazán adódott meg.De most itt vagy te,szóval minden ilyet kiélhetek rajtad-nevetett fel azon a csilingelő hangján.Annyira örültem hogy így gondolja.Ez én életemből is hiányzott egy anya,amit bár Lucy mindig bepótolt,akkor sem bántam volna ha lett volna egy olyan ember akivel elmehettem volna vásárolni és akivel beszélgethettem volna,akár a barátnőmmel.Miután Ella kellőképpen elfáradt és feladta az új ruhadarabok utáni keresgélést,beültünk egy kisebb falatozóba és mind a ketten rendeltünk egy-egy milánói spagettit.
-És Nathennek hogy tetszik Santa Monica?-kérdezte két falat között és rám pillantott.

-Hát nagyon odavan érte.Mondta is hogy megnézte azt a mólót amiről meséltél neki és tényleg meseszép.

-Na,ennek nagyon örülök-mutatott felém villájával majd folytatta.
-És mi van veletek?Úgy értem,tartjátok a kapcsolatot?

-Igazából nem hinném hogy ez a telefonálgatós dolog sokáig kitart nálunk.-kezdtem a cipőmet mustrálni és bekaptam a villámon pihenő tésztákat.

-Mégis miért nem?

-Mert az sem biztos hogy valaha találkozunk még és egyébként is jobb úgy ha mind a ketten éljük tovább az életünket.-bólintottam párat bizonygatva az igazamat,amit még magamnak is el kellett hitetnem ugyanis leginkább én voltam az aki ezt nem tudná betartani.

Miután mind a ketten megettük a vacsoránkat,én és Ella visszaindultunk az autóhoz,kezünkben a zörgős zacskókkal.A nap már lement így a város fénybe borult és csodásan festettek a kivilágított épületek,közutak.Nagyon szerettem ilyenkor utazni,szinte minden alkalmat megragadtam ha egy kis esti autókázásról volt szó,mert éltem haltam a város éjszakai fényeiért.

-Ha most nem ettem volna,biztos megpusztulnék,annyira érezhető a kajaszag-utalt Ella a kocsi csomagtartójában lapuló elcsomagolt ételre,amit direkt apuéknak hoztunk a kajáldából.

-Az biztos.Jeremi nagyon örülni fog a palacsintáknak.-mosolyodtam el mire a mellettem ülő nő szája is felkunkorodott.Miközben éppen az elsuhanó tájat lestem,éreztem amint zsebemben megrezdül a telefonom.Kezem vettem a készüléket,majd miután feloldottam,megnéztem rajta az értesítéseimet.Észre sem vettem hogy megérkeztünk csak akkor amikor Ella kinyitotta az ajtót és kiszállt az autóból.Követtem példáját majd miután becsuktam az autó ajtaját én is,a csomagtartóhoz igyekeztem és segítettem becipelni a cuccokat.