Egészen a csillagokig

{1}

{1.fejezet}

2020.01.25
(Egészen a csillagokig)

Mindenki hallott már a Floridai-félszigeten elhelyezkedő városról,Orlandóról.Hatalmas vidámparkok,filmstúdiók és egyéb látványosságok amik tömegével vonzzák oda a turistákat.Egyetlen hátránya csupán az volt hogy a város belvárosi részén megmozdulni sem lehetett tőlük,ami sokszor elég bosszantó tudott lenni,ottani lakosként.Szerencsém viszont az volt hogy Orlandó külvárosi részén éltem ami jóval csendesebb volt a benti szórakoztató negyedekkel szemben.A kis városrész dicsősége talán egy kávézó volt ami eldugottságának köszönhetően nagyon barátságos és nyugodt közeget tudott megteremteni.A hely ugyanis sok mindenre tökéletes volt.Legyen az tanulás,barátokkal  lógás,vagy csak evés,ivás.És ez a kicsit sem megszokott nap is ehhez az étteremhez köthető.Az egész apa hangos kiáltásával kezdődött ami épphogy csak felszűrődött a konyhából egészen a szobámig.

-Kasie,elmennél a Roseba és hoznál onnan vacsit?

Lassan feltápászkodtam az ágyamról,majd a tükör elé léptem.Babarózsaszín melegítő nadrágom gyűrötten tapadt néhol a testemhez még így is,hogy jó pár mérettel nagyobb volt a kelleténél.Szőke hajam most hanyag kontyban terült a fejem tetején és itt-ott rakoncátlan tincsek szöktek ki a hajgumi szorítása alól.Kedvetlenül sétáltam le az emeletről és a nappaliba lépdeltem miközben elhaladva Jeremi szobája előtt még oda is bekukkantottam.

-Persze,mit hozzak?-léptem apa elé és megigazítottam egyszerű szürke pólómat.

-Egy adag rántottsajtot nekem,Jereminek milánóit és magadnak is hozz valamit-mosolyodott el majd kezembe nyomta a kellő összeget.Csak bólintottam egyet és felkaptam lábamra a cipőmet meg egy fekete pulóvert majd kiléptem a kellemes kora nyári időbe.Lassan este nyolc óra is elmúlt már,így senki nem sétálgatott ilyenkor az utcákon.Magányosan ballagtam el egészen az étteremig majd mielőtt beléptem volna,alaposan szemügyre vettem a  helyet.Falai pirosra festett fa burkolóval voltak lefedve és tetején nagy neon felirat díszelgett.

"rose"

Az étterem amióta megszülettem üzemelt.Egy idős néni nyitotta meg még 1961-ben a férjével együtt.Egészen pár évvel ezelőttig mindig csak rózsaként emlegettem a helyet,ám mikor jóban lettem az alapító unokájával,azonnal kiderült hogy a "Rose"t nem mint rózsát hanem mint nevet kell érteni.Rose volt a neve a mára már idős  hölgynek aki alapította az éttermet.Talán azóta járhattam ide miután egy sikeres tanév után elhozott apa.Azóta mintha a második otthonom lett volna a hely.

Benyitottam a  megvilágított helységbe.Fejem fölött a jól ismert csengő megszólalt és  ezáltal minden ember rám kapta a tekintetét aki a boxokban üldögélt.Csak egy pillanatra sandítottak az ajtó felé,majd visszafordultak és ismét mindenki elmerült a saját dolgában.

-Köszönöm Ellen!-vettem át a két zacskót ami minden bizonnyal a finomságokat rejtette.A középkorú nő rám mosolygott majd még utoljára lágyan megszólalt.

-Legyen szép estéd!

Viszonoztam kedvességét és ismét nekivágtam az utcákat körülölelő sötétségnek.Annyira gondolataimba merülve sétáltam hogy egyik pillanatról a másikra a földön találtam magam,körülöttem pedig tészta darabkák hevertek.

-A kaja!-szitkozódtam félhangosan majd felkaptam tekintetem a földről.Először csak egy nagy kezet majd egy fiatalos arcot pillantottam meg aki tekintetét rajtam legeltette és idegesítő mosolyra húzta száját.Kezemet az övébe csúsztattam és hagytam hogy felrántson a koszos és rideg földről.Kék íriszeimet a övébe mélyesztettem de mérges  pillantásom azonnal megenyhült amint jobban végigmértem őt.Szürke melegítőt viselt minek kapucnija a fejére volt húzva.Sötét,szinte fekete íriszei,már-már láthatatlanok voltak annyira beleilletek a minket körülölelő sötétségbe.