Én vagyok az

Testvér

Konoha határában a madarak csicsergésén kívül a csend uralkodott. A szél lágyan lengedezett. Egy óvatlan madár egy fa ágain telepedett le, amikor egy hirtelen támadt éles hangra rémült kis testét a magasba emelte és heves szárnycsapkodással elrepült.
Kunaik repkedtek a lombkoronák között, majd fémek csattanása rázta fel a többi madár raj nyugalmát, amik most csoportosan hagyták el nyugalmas kis telephelyüket a fák ágairól.
Két magas, sötét hajú férfi harcolt egymással.
Ugrálva próbáltak egymáshoz közelebb kerülni, vörös szemük olykor összevillant.
Egyszer csak elértek egy apró tisztást, ahol egymástól tisztes távolságban, kissé pihegve megálltak.
- Kezdesz kijönni a gyakorlatból, öcsi - Itachi elégedett vigyorral piszkálta fel a kistestvére idegeit. Annyira mondjuk már nem volt kicsi, hiszen fél fejjel magasabb volt nála.
- Hm - jött a sokat mondó válasz, miközben kihúzta a katanáját. Itachi jól szórakozott, szerette bosszantani a testvérét. Furcsa szokásuk volt harccal kikapcsolni magukat. Edzésnek is jó volt. Bár az anyjuk néha még most is megfedte őket, amikor apró sérülésekkel támolyogtak haza. 
- Bekeményítünk? - húzta tovább a dolgot Itachi, miközben gyorsan kézpecséteket formált.
Az öccse felvonta az egyik szemöldökét.
- Inkább meséld el, hogy mi volt a tanácsülésen.
Itachi létrehozott egy Kage Bushint, ám az öccse hirtelen mögé került.
- Lassú vagy.
Itachi halványan elmosolyodott, amikor a katana átszúrta a testét.
- Te pedig arrogáns - mondta, majd egy füstfelhő kíséretében eltűnt.
Sasuke lehunyta a szemeit, majd a katanáját visszacsúsztatva a tokba felpillantotta az egyik faágra.
A bátyja a fatörzsnek döntve a hátát figyelmesen nézett le rá.
- Ki is a lassú? - kérdezte. 
A két sötét hajú egymásra mosolygott, majd Sasuke egy szemvillanás alatt a testvére mellé telepedett a vastag ágon. 
- Nos? - Sasuke válaszra várva meredt rá.
Itachi felsóhajtott.
- Hosszú lesz, szóval előbb inkáb te kezd! Rendőrfőnök úr! - csipkelődő hangjára a testvére szeme megvillant. - Jól van! Befejeztem. 
- Ahhoz képest, hogy te vagy a klán feje, néha komolyabb is lehetnél - mondta a másik.
Sasuke igazából csak félig gondolta komolyan a szavait. Itachi kevés ember előtt engedett fel és fedte fel a valódi személyiségét. Alapvetően kimért és távolságtartó volt, ahogy egy vezetőtől elvárható. De ez csak a felszín.
Itachi mosolya elhalványult, tekintete elkomolyodott.
Sasuke felsóhajtott.
- Bizalmatlanok. Alig neveztek ki, de pár veterán tiszt belém állt, ahogy az várható volt. Próbálom kipuhatolózni, hogy kik dolgozhatnak Danzou-nak. Hiába vezeti Obito a gyökeret, titokban még most is az árnyak között működtetik a Gyakorlóosztagok - a mondat végén keresztbe fonta a karjait a mellkasa előtt. - A Hokage elrendelte, hogy a pár hét múlva esedékes Homokrejteki követség érkezése előtt erősítsük meg a védvonalakat, szóval kicsit át dolgoztam a határmenti terültetek őrségváltását - tekintet ekkor elsötétült. - Anya szerint a klán tagjai is mozgolódnak, nem tudni mi lesz. Nem elég, hogy nyakunkon egy háború. Valamiért van egy olyan érzésem, hogy a klánon belüli problémákat most fontosabb lenne helyén kezelni.
Itachi látta az öccse szemében megbújó árnyékokat, a válla merevségében húzódó feszültséget. Bár megnyugtathatta volna. 
- Értem - mondta higgadtan. Itachi lehunyta a szemeit. Egy hónapja lett ő a klán feje, az öccse pedig az Uchiha Katonai Rendőrség vezetője, de máris szétesőben voltak a dolgok. 
Ráadásul, mióta megölte az apjukat, az anyját is kerülte. Nem mert a szemébe nézni, hiába értette meg, miért történt az egész és bocsátott meg neki. Itachit még most is gyötörte a bűntudat. De ha engedi, hogy az apja puccs kísérlete beérjen, talán az egész klánjuk megsínylette volna  a következményeket. 
Amikor újra felnyitotta a szemeit, az öccse sötét szemei őt vizslatták.
- Nem a te hibád - halk hangját szinte elfújta a szél. Itachi szíve összeszorult.
Némán bólintott.
- Érdekel még mi volt az ülésen? - kérdezte, csak hogy elterelje a gondolatait.
Sasuke egy eggyel föntebbi ágra érkezve lemásolta a testtartását, fejét és hátát kitámasztva a fatörzsnek.
- Hallgatlak.

Sasuke

* A párhuzamos Konohában, eközben*

Mivel a tekercseket és a titkos térképeket elzárva őrizték, ezért az első utam Kakashi irodájába vezetett. Megkapva a kulcsokat elindultam a Hokage szobrok alatt húzódó, földalatti folyosók útvesztőjébe. Rengeteg alagút és átjáró hálózta be a falu ezen részét. A Sharinganomat aktiválva meredtem a térképre, amely elvezetett arra a részre, amit én kerestem. A megmaradt Uchiha és más nagyobb klánok tekercseit itt őrizték, titkos rejtekhelyekről, küldetésekről és bizalmas információkról tömérdek papírt helyeztek el itt a föld alatti rendszerben.
Amikor elértem a térképen jelzett folyosót, megkerestem a megfelelő raktárjelzetet és beillesztettem a kulcsot a zárba. Az ajtó hangosan nyikorogva adta meg magát. 
A helyiség nem volt nagy, a mennyezete pedi alacsony fekvésű volt. Mindenhol tekercsek, térképek és papírhalmok hevertek. Nem is értem miért nem válogatták még át ezeket.
Felsóhajtottam.
Ez el fog tartani egy darabig. 

Naruto

Naruto nyugtalanul figyelte, ahogy Hinata az asztal fölé hajolva koncetrál. Néha felnézett és az ágyban fekvő Sakurát fürkészve memorizálta a látottakat. Aztán tovább rajzolt. Sai, aki ez előtt pár órával futott be egy küldetésről, kölcsönözte az ecseteit és a papírjait, hogy aztán a technikáit alkalmazva ki tudják merevíteni a Hinata által lerajzolt pecséteket és szimbólumokat. 
Mindhárman csendben voltak. 
Naruto pillantása a rózsaszínhajúra tévedt.
Sakura - chan. Tarts ki! Most már itt vagyunk. 



Itachi

Itachi hagyta, hogy az öccse kicsit lenyugodjon, majd egy távoli pontot kémlelve beszámolt az ülésen történtekről. 
- Szóval a Hokage fiát nem tudják kordában tartani? És mégis ki az az elmebeteg, rózsaszínhajú nő, aki ki akarta szabadítani?
Itachi a feje fölé nézett, és úgy mondta.
- Nem tudom. Obito csak annyit mondott, hogy a gyökér egyik tagja. Félig még el is hittem neki, de az a nő... - itt elhallgatott, majd felidézte az emlékeit. - Egy ANBU nem mutatja ki az érzelmeit, de az a nő nem foglalkozott vele. És nem úgy tűnt, mintha hallgatna Obitóra. Plusz Narutót is mintha ismerné valahonnan. Furcsa volt az egész. Sosem láttam eddig a faluban.
- Egyáltalán kinek van rózsaszín haja? - kérdezte az öccse szkeptikusan, mire Itachi megeresztett egy halvány mosolyt.
- Rózsaszín haj, zöld szem, és egy gyémánt alakú jegy a homlokán. Érdekes jelenség.
Várta, hogy Sasuke újból tesz egy szarkasztikus megjegyzést, de az hallgatott. Azt hitte, hogy közben már elaludt, megunta a beszélgetést, amikor hirtelen megszólalt.
- Zöld szemek? - kérdezte, bár szinte mintha csak magához intézte volna a szavait. 
Itachi homlokráncolva pillantotta újból a felső ág felé.
- Miért? 
Sasuke leugrott mellé, majd kiegyenesedve válaszolt.
- Azt hiszem, ideje lenne el látogatnunk Obitohoz.
Itachi elgondolkova meredt az öccsére. Már úgyis esedékes volt beszélnie a másik Uchihával.
- Jól van. Menjünk - felelte.
Egy falevél hullott lefelé szép lassan a fejük fölött. Élein megcsillant a napfény.
 Mire földet ért a két shinobi már messze járt.