Csak ő egyedül - új idők szele /BNHA ff./

Mentőakció #25

- Várjatok! Mindenkit megrázott Bakugou-chan elrablása, de nem rohanhatunk fejjel a falnak. Ha megint harcoltok azzal szabályt szegtek, és semmivel sem lesztek jobbak a gonosztevőknél. kero~ - mondta Tsuyu. Mindenki hallgatott. Hirtelen kopogtak és Aoyama visítva ugrott arrébb.

- Elnézést, de meg kell vizsgálnom Midoriyát. - nyitott be egy orvos.

- Menjünk. Meg kell még látogatnunk Jirouékat is. - intett Sero.

- Jobbulást Deku-kun! - integetett Uraraka. Nem volt kedvem egyedül itthagyni Izukut, hát átváltoztam hangyává - nagyon sokat változom hangyává emiatt a gyerek miatt - és felmásztam az asztalra. Eijirou visszafordult és odalépett az ágyhoz.

- Nem tudom a sebeidtől tudsz-e mozogni, de este a kórház előtt várunk. - mondta neki, aztán kiment.

- Ejnye bejnye Midoriya. - csóválta a fejét az orvos. Röviden vázolta a helyzetet, majd lerakta a leleteket az sztalra pont mellém. - Összesítve: még két vagy háom alkalommal sérülsz, és a karjaid lebénulnak. - mondta.

Este a kórház előtt ácsorogtam Ei és Shouto tásaságában. Még délután megkértük a b osztályost hogy adjon nekünk is egy jelvevőt, azt mondta mostanra eldönti. Mikor megláttam hogy Izuku társaságában jön ki a kapun, megkönyebbültem.  Viszont hirtelen meghallottuk Iida hangját.

- Miért pont ti akartok ilyet csinálni? - kérdezte Izukut és Shoutot. - Velem együtt kaptatok mentesítést!

- Miről beszélsz? - lépett felé Eijirou, de Shouto elkapta a vállát.

- Iida-kun! Nem erről van szó! Mi is tudjuk hogy ez nem helyes, de... - sétált felé Izuku, de Iida bevitt neki egy jobbhorgot. 

- Én is ideges vagyok! - üvöltött rá. - De ha ezt megteszitek, maradandó sérülést szerezhettek! Vagy azt mondod nem érdekelnek az érzéseim? - kérdezte.

- Iida! Nem tervezünk harcolni velük. - mondta halkan Shouto.

- Fedett akciót szeretnénk. - magyarázta Eijirou is.

- Én is azért megyek mert ha valaki, én meg tudom állítani őket ha baj van. - tártam szét a karom.

- Hát jó. De vigyetek magatokkal! - szólt Iida. És ez volt az a pillanat hogy majdnem elájultam, de sikerült megtartanom magam.

Az én feladatom volt hogy olyan közel teleportáljam magunkat amennyire merem. Ezt meg is tettem, csak amikor vízszintes átjárót nyitok, van hogy valaki eltéved a kvantum-térben. Hát most pont ez történt a béssel, aki csak véletlen jött velünk, így mikor megtaláltuk kiraktam a kórháznál, és kitettem magunkat pár utcányira a célponttól. Nem ismertem fel a környéket, ami azt jelentette hogy jól sejtettem hogy a Noumu visszament a gyárba. Ezt nem árulhattam el, de örültem hogy nem jó helyen kötöttünk ki. Elvégre ha arra került volna a sor nem akartam volna oldalt választani. És valószínűleg csak elkapták volna a barátaimat.

- Először is, álcázzuk magunkat! - mutattam egy közeli jelmezboltra. Mindenki magára aggatott idióta cuccokat, én meg csak fehérre változtattam a hajam - bár a kék csíkok megmaradtak - és átszíneztem a bőrömet. Shouto egy parókát vett fel, Ei lelapította a haját, Iida álbajuszt kapott Izuku pedig állszakállat. Gyönyörűek voltunk mit ne mondjak.

- Nézzétek! - mutatott Iida egy kijelzőre. Éppen a bocsánatkérő sajtótájékoztató ment amit Aizawa sensei vezetett. Amíg ez a többieket lekötötte én úgy döntöttem egy kicsit rápillantok Tomuráékra hogy tuti ne csináljanak hülyeséget.

- Mint látod, itt mindannyiukónknak ártottak valahogy a hősök. Biztos vagyok benne hogy neked is. - közeledett Tomura Katsuki felé.

- Sokat beszélsz. Az ostobák mindig sokat beszélnek. Csatlakozz hogy együtt ártsunk másoknak. Ezt akartad mondani nem? AKKOR MONDD KI! - üvöltötte, és lerobbantotta a kezet a kékhajú arcáról. Ennyi nekem elég is volt és reméltem hogy Katsuki rendben lesz.

- Az emberek elvesztették a U.A. -be vetett bizalmukat. - fordult hozzám Izuku szinte közvetlenül érkezésem után.

- Várható volt. - motyogtam.

Mikor megérkeztünk a célponthoz, Izuku nekiállt motyogni.

- Rég láttam ezt csinálni. - jegyezte meg Eijirou.

- Ez rá vall. - fűztem hozzá. Közben újra és újra megfogalmazódott bennem egy gondolat. Miért is csinálom ezt? Már nem tudom. Minden érdeklődésemet elvesztettem a U.A. és a Szövetség iránt egyaránt. Mi értelme küzdeni? Miért küzdök, ha ebben a társadalomban boldog a legtöbb ember? Minek csinálom ezt ha már nincs célom vele? Ürességet éreztem.

- Minden oké, Satchi? - karolt át Shouto.

- Nem tudom. - mondtam. Hülye képesség...

- Hogyhogy? - lepődött meg.

- Van ennek értelme? - kérdeztem színtelen hangon.

- Annak hogy megmentsük Bakugout? - nézett rám furcsán.

- Nem. Ennek az egésznek. - mondtam.

- Mi vezetett ehhez a gondolathoz? - kérdezte.

- Mindegy. Felejtsük el. - mosolyogtam rá. De valahogy nem éreztem őszintének azt a mosolyt. De Shouto legalább megnyugodott tőle. Bennem pedig tovább növekedett az üresség-érzet.

Végül az éjjellátó segítségével amit Ei hozott magával ő és Izuku kutakodni kezdtek miután felálltak Iida illetve Shouto vállára.

- Mi-midoriya. - nyújtotta halálra vált arccal Izukunak az éjjellátót Eijirou, ás a bal hátsó részre mutatott.

- Noumuk! - kerekedett el a göndörhajú szeme. Ebben a pillanatban megláttuk Mount Lady-t aki lezúzta az egész épületet. A fiúk hanyattestek, Eijirout én segítettem Iidának elkapni, Izukut pedig Shouto mentette meg attól hogy a betonba csapódjon. Nagyon aranyosak voltak ahogy Izuku hálásan bámult Shoutora aki a karjában tartotta.

- Szerintem innen a hősök megoldják! - jelentette ki Eijirou, és mind elindultunk visszafelé. Hirtelen hangos koppanásokat hallottunk, majd egy robbanás rázta meg a várost. Talán a sensei akiről Tomura beszélt..? Nem. Az nem lehet.

- Ne ne ne ne... - motyogtam.

- Mi volt ez? - kérdezte Izuku rémülten.

- Baj van. Nagy baj. - mondtam. Elkezdődött.