Csak ő egyedül - új idők szele /BNHA ff./

Vásárlás és egy váratlan vendég #20

Mikor beléptek az arénába, Katsuki elindult a főúton. Izuku ment utána, beszélt hozzá, de nem úgy tűnt mintha érdekelné. Aztán váratlanul pofánvágta. Izuku könnyes szemmel meredt csapattársára. Aztán elkezdtek üvöltözni. Ekkor All Might egy hatalmas széllökéssel elcsapta őket. Aztán Katsuki megpróbált a hős arcába robbantani, de nem nagyon sikerült. Mindketten a földön kötöttek ki. Aztán Izukut a földre szegezte egy ráccsal tanárunk, Katsukit pedig úgy megütötte, hogy hányt. Rájöttem mi a baj. Katsuki túl büszke. Aztán... aztán Izuku mentette meg a másik fiút. Valahová elbújtak, aztán meglepetésszerűen támadtak All Mightra. Egy időre a robbantások megállították, ezalatt a fiúk kellően messze kerültek tőle.

- Szinte el sem hiszem hogy együtt tudtak működni. - csóváltam a fejem.

- Attól még hogy azt hiszed hogy menő a kék hajad, nem kell az arcomba rázni. - nézett rám fintorogva Uraraka.

- Ochaco, drága, éppen a VOLT barátod van képernyőn. A helyedben figyelnék. - mondtam gúnyos éllel a hangomban, mire durcásan elfordult. Hülye ripacs...

- Már majdnem a kapunál vannak! - kiáltott fel Iida, és ekkor föltűnt All Might, és szétcsapta őket. Katsuki hátára lépett és elkapta Izuku karját. Sokáig szenvedtek, aztán Katsuki kirobbantotta magukat, és eldobta a göndört a kapu felé. De a hős megint elkapta őket. Katsukinak sikerült kiszabadítani Izukut, aki a kapu felé rohant, míg a másik feltartotta a senseit. De All Might szó szerint belenyomta a betonba. Izuku nem hagyta szó nélkül, leütötte a tanárt, aztán az ájult Katsukival együtt kirohant a kapun. Átmentek. És ezzel vége lett a vizsgáknak.

______________________________________

Ma kaptam ismeretlen számról egy időkorlátos üzenetet, hogy amint tudok menjek. Anyád, Tomura. Csicskáztassál mást. De azért persze nem tagadtam meg az utasítást, mert Himiko hazaért és szerettem volna vele találkozni. Bevallom, nagyon megkedveltem a lányt, szinte már húgként tekintettem rá.

Kiderült hogy csak azért hívtak mert jött egy Dabi nevű srác, és nem tudták eldönteni hogy felvegyék-e. Aztán nyilván felvették. De legalább beszélgettem egyet Himikoval.

A suliban tegnap megbeszéltük hogy ma elmegyünk vásárolni. Így is tettünk. Lépten nyomon felismertek minket, néha még fotót is kértek az emberek. Nagyon aranyosak voltak. Engem többször is megkértek hogy változtassak alakot, meg növvesszem meg a hajam, ésatöbbi. Vicces volt, amíg nem lett irritáló. Mikor sikerült leráznunk az embereket elindultunk beszerezni a cuccokat az edzőtáborhoz.

Ja igen! Mindenki jött. Aki megbukott az is. Aizawa megint jól megszopatott minket. De azért szeretjük...

- Mindenki mást akar venni. Szerintem széledjünk szét, és itt találkozunk háromkor! - indítványozta Kirishima. Így hát mindenki elindult arra amerre kellett. Én Jiroval és Denkivel mentem cipőt venni. Aztán  miközben nézelődtem észrevettem hogy Izuku ottmaradt teljesen egyedül.

- Mindjárt jövök srácok! - intettem barátaimnak, majd visszaindultam Izukuhoz. És akkor megláttam hogy egy fekete pulcsis alak átkarolja. Gyorsan behúzódtam egy növény mögé. Láttam hogy beszélgetnek, aztán megpillantottam az alak sápadt fehér bőrét. Tomura...

Arrébb mentek, és leültek egy szökőkút szélére. Úgy gondoltam, tudni akarom miről beszélnek, tehát átváltoztam hangyává, és felmásztam Izuku vállára. Telepatikusan üzentem hogy én vagyok, kussoljon. Felfogta. Ezután hallgattam ahogy Tomura - az a kis szószegő rohadék - folytatja a beszédet.

- Ami most legjobban zavar, az a Hősgyilkos. - mondta Izukunak.

- De ő a társad volt nem? - kérdezte a fiú.

- Nem. - nevetett fel a kékhajú. Közben végig barátom nyakát fogta. Alig bírtam ki hogy ne ugorjak az arcába és gyilkolásszam szét, de akkor nem nagyon tudnám azt csinálni amit akarok. Hupszi. - Az zavar, hogy mindenki rá figyel. De szerinted mi a különbség közte és köztem? - kérdezte a fiút. "Ő az elveiért meghalt." gondoltam.

- Mi a különbség? Téged se megérteni, se egyetérteni veled nem tudok. Vele sem értek egyet, de őt meg tudom érteni.Hiszen mindkettőnknek ugyan azzal kezdődött minden. All Mighttal. - válaszolta a fiú.

- Ó! Hát persze. All Might! - kezdett el őrülten fényleni Tomura szeme. Lehet észre sem vette, de folytogatni kezdte Izukut. Ez volt a pillanat mikor kurvára elegem lett belőle.

- Takarodj innen. - suttogtam ahogy visszaváltoztam.

- Ó, a barátaiddal vagy! - vigyorodott el a "kezesbárány". - Bocsáss meg a zavarásért. - mondta, azzal elsétált.

- Mi volt ez? - kérdezte tőlem Izuku.

- Jött a rohadék és fenyegetőzött. Ne ölesd meg magad. Maradj Urarakával. Utálom, de ő biztos hogy meg fog védeni. - utasítottam.

- Tényleg! Todoroki-kun miért nem jött? - nézett rám.

- Anyánál van a kórházban. - mondtam, majd jött a lebegőegér, úgyhogy otthagytam. Ezt még megbánod Tomura, de nagyon...

________________________________________________________________________________

Uraraka persze azonnal jelentette az esetet. Izukut késő éjszakáig bent tartották a kapitányságon. A plázát ideiglenesen lezárták, minket pedig hazaküldtek. Otthon mindenről részletesen beszámoltam Shoutonak.

- Hát ez... - mondta - ez... - nem nagyon találta a szavakat.

- Pontosan. - bólintottam.

- Miért hallgattad végig? - kérdezte. - Miért nem léptél közbe?

- Tudnunk kellett mit akar. És amúgy is. Amint veszélyes lett a helyzet, közbeléptem. - magyaráztam.

- Az elejétől fogva veszélyes volt. - vetett rám egy lesújtó pillantást a bátyám.

- Értem, te nem ezt tetted volna. De biztos mi járnánk jobban ha nem tudnánk Tomura terveiről? - néztem rá kérdően.

- Nem. De miért beszélsz úgy erről az emberről, mintha valami régi barát lenne? - nézett hátra a válla felett mikor kilépett az ajtón.

- Mert már találkoztunk vele. Mindenhol ott van. Össze kéne tartani, erre nem bízol bennem. Mondjuk, megértem. - hajtottam le a fejem.

- Nem vagy kissé paranoiás? - mosolyodott el, majd megölelt.

- Nem. Ez az igazság. - fúrtam bele fejem a vállába.

Sokáig képtelen voltam elaludni. Hajnali egykor aztán úgy döntöttem hogy nem bírom tovább, úgyhogy kimentem a tetőre sétálni egyet. Pár perc után úgy döntöttem, hogy nem akarok holnapig várni azzal hogy beszélek Tomurával, ígyhát odateleportáltam a szobájába.

- Tomura! - csaptam arcon egy összetekert újsággal. Erre kelt föl.

- Á! Mi van? - üvöltött fel.

- Az, hogy nem egészen úgy tűnsz mint aki tartja a szavát. - sziszegtem.

- Ó, én tartom a szavam. Bántottam? Nem. Csináltam bármi látványosat? Nem. Az hogy a csitri feljelentett, már nem az én bajom. - vont vállat.

- De most már tudják hogy létezel te seggfej! - tártam szét a karom hitetlenkedve.

- Ez volt a cél. - vigyorgott. - Jó éjt! - mondta, majd visszafeküdt aludni. Hát, ez is teljesen inkompetens ha normális társalgásról van szó. Inkább én is hazamentem és megpróbáltam aludni. Azt nem mondom hogy sikerült is, mert rohadtul nem. Amikor elaludtam, rémálmok gyötörtek. Feltettem magamban a kérdést: Miért csinálom ezt? Persze, valahol akarom ezt, de megéri? "Mindig megéri azt csinálni ami tetszik!" hallottam meg nevelőanyám hangját a fejemben. Persze. De meddig?