Csak ő egyedül - új idők szele /BNHA ff./

Készülés az edzőtáborra #21

A plázás incidens után az iskola arra kért minket hogy ne nagyon hagyjuk el a város, így otthon ragadtunk. (Sero esetében egyszer ténylegesen is. Szegény véletlen beragasztotta magát a szobájába.) A lányokkal még az iskolában megbeszéltük hogy menjünk el úszni párszor az iskolai medencébe. A tanárok remek ötletnek tartották hogy ott edzzünk az edzőtáborra (ironikus, nemde?) úgyhogy természetesen engedélyezték. A Szövetséghez is csak kétszer kellett bemennem, mindkétszer azért hogy Tomurát lecsillapítsam, mert az a szerencsétlen mióta Izukuval beszélt azon kattog hogy hogyan fogjuk kinyírni All Mightot. Nagyon erősen megszállott lett. És valahol egyet értek vele. Ebben a világban nincsen igazság.

Most lehet elítéltek. De gondoljatok bele! Valakiknek tök szuper képesség adatik, mint például nekem, és Shoutonak, vagy az osztály nagyobb részének is, valaki meg kaktuszfejjel születik. Valaki dolgokat lebegtet, valaki egy konkrét félisten olyan erős, valaki meg képesség nélküli. Kérdezem én, hol az igazság? Sehol. Nem létezik. A világ, az élet, mindig igazságtalan lesz. Ahhoz hogy egyesek nyerhessenek, másnak veszítenie kell.

Nincs jó és rossz. Erre úgy vélem én vagyok az élő példa. E két elméleti oldal között mozgok. De egyikhez sem tartozom igazán. De mégis létezem, ergo nem létezik két véglet. Vagy például, van akinek vannak szülei, van akinek nincsenek. Van akinek vannak, de nem szereti őket. Van aki boldog, de más lehet hogy emiatt szomorú. Nics tökéletes állapot. Mindig voltak, vannak, és lesznek emberek akik ezt felismerik. Mert ha valami, akkor ez, ez igazság.

Mikor erre rájössz, meg fogod kérdezni magadtól: akkor mégis, mi értelme ennek az egésznek? A válaszom: nem tudom. Ezt kutatom. Miért éljünk, ha a végén nem marad belőlünk más, csak por a föld alatt? Mi értelme, még ha alkotunk is valamit amire sokáig emlékeznek?

Most megkérlek, hogy gondolj egy híres egyiptomira. Kleopátra vagy Tutanhamon volt az. Nem tévedek vagy igazam van? És mi van a mostani elnökkel? Vagy az előzővel? Senki nem emlékszik rájuk az országon kívül.

Mondhatjátok, hogy a hírnév nem minden, és igazatok van. De vegyétek hasonlatnak. A hírnév most egy elv. Most joggal megkérdezhetem: meghalnátok az elveitekért? Most azt mondjátok igen. De ez persze csak akkor derül ki ha valóban éles helyzetbe kerültök. Hogy miért mondtam ezt el? Mert Tomura, bármekkora idióta rohadék is, meghalna az elveiért. És én ezért végtelenül tisztelem. Ezért nem hagytam még ott őket és kezdtem teljesen önálló akciókba. Mert Tomurának igaza van.

Szóval a mai napon elindultam az uszodába.

- Satchi! Várj meg, én is jövök! - kiáltott utánam Shouto. Mióta megismertem nagyon sokat változott. Sokkal nyitottabb lett. Sokkal kedvesebb, sokkal... vonzóbb lett. Ne értsetek félre, nem arról van szó, hogy belezúgtam volna a tesómba, vagy hasonló, hanem hogy sokkal többet voltak mások is a közelében egyre szívesebben, és végre nem csak kevesen ismertük a kedves és törődő oldalát.

- Hogyhogy jössz? - fordultam meg.

- Midoriya írt hogy Kaminari és Mineta erősítő edzést szerveztek a medencébe, így gondoltam én is megyek. Elvégre egy kicsit elhanyagoltam magam, veled ellentétben. - nevetett.

- Hát igen. Hiába mondtam hogy gyere futni. - mosolyodtam el. Így ketten sétáltunk a suli uszodája felé.

Mikor odaértünk én bementem a lányokhoz, és nekiálltam átöltözni.

- Hogyhogy Todoroki is jött veled? - kérdezte Hagakure.

- Minetáék jöttek kukkolni azzal az indokkal hogy edzenek, és botor módon hívták Izukut, aki viszont szólt a többieknek. - vázoltam a helyzetet.

- Nem is vártam mást. - húzta el a száját Jiro.

Miután átöltöztünk, kimentünk bemelegíteni. Míg mi a vízben passzolgattuk egymásnak a labdát, a fiúkat Iida befogta edzeni. Mikor Denki és Mineta feküdt ki a legjobban annyit nevettünk rajtuk hogy Mina és Uraraka többször is majdnem belefulladt a vízbe. Urarakával a plázás incidens óta valamennyire rendeződött a viszonyom, sőt, mostmár mondhatni jóban vagyunk. Persze alapból sem én voltam a hibás a dolgokért, de azért elismerem hogy nem nagyon igyekeztem jóban lenni vele. Pedig mikor nem utál, elég kedves tud lenni.

Aztán a fiúk "úszó"versenyt rendeztek. Ez abból állt hogy mindenki ahogy tudott csalt. Katsuki szimplán átrepülte a pályát, persze nyert, Shouto jéggel csúszott végig a részén és ő is nyert, az utolsót pedig Izuku nyerte, bár Iida szorosan a nyomában volt. Már csak ők és Shouto álltak a medence végében, és ekkor beugrott a néhány héttel ezelőtti este. Amikor meg kellett ölnöm Staint...

Iida a földön fekszik, Stain átszúrja a vállát. Aztán jön Izuku és megüti. Megkapom a helyjelzést és tovább küldöm. Aztán megérkezik Shouto. Ketten állnak Iida, Natura hős és Stain között. Shouto lángol. Iida azt kéri hagyják ott. Shouto leüvölti, hogy ha nem akarja hogy segítsen, akkor álljon fel és állítsa le. Én mindezt közömbösen nézem végig, mert tudom mi lesz a kimenetel. Az, hogy megölöm Staint. Megölöm. Ölni...

- Oké! A döntő Bakugou Todoroki és Midoriya között fog játszódni. - zökkentett ki Iida.

- Hajrá! - mosolyogtam rá bátyámra. Magamban persze jót röhögtem, mert majdnem öt óra volt, és biztos voltam benne hogy történni fog valami.

- Sípszóra! - állította fel a rajthoz a fiúkat Iida. Mikor megfújta a sípot mindhárman megindultak, és belepottyantak a vízbe.

- Mi történt? - nézett értetlenül Denki.

- Öt óra van. Menjenek haza. - szólt Aizawa.

- De tanár úr! - kezdett hisztizni Denki.

- Mondtál valamit, fiam? - meredt rá a sensei, mire inkább elhallgatott. Csendben kimentünk, átöltöztünk, aztán én lerövidítettem a hajam hogy gyorsabban száradjon és ne csöpögjön a ruhámra, a többieknek pedig vagy alapból rövid haja volt, vagy felkontyozták. Kint az utcán elköszöntünk, aztán én Katsuki, Eijirou, Izuku és Shouto társaságában mentem hazafelé. Ők mind a délutánról viccelődtek, vagy üvöltöztek (ez Katsuki volt) én pedig a gondolataimba mélyedtem. Tomura megkérdezte hol lesz az edzőtábor. Persze hogy elmondtam neki, de reméltem hogy a tanárok nem olyan hülyék hogy a kihíresztelt helyszínre visznek minket.

- Satchi! - legyezett a szemem előtt Eijirou.

- Jaj! Itt vagyok. Igen? - rezzentem össze.

- Azt kérdezte Midoriya hogy holnap akarunk-e velük edzeni. - mondta Shouto.

- P-persze. - bólintottam. - Amúgy hogyhogy nekem van ilyen privilégiumom? - nevettem el magam.

- Milyen? - nézett rám összevont szemöldökkel Izuku.

- Hogy mindig hívtok edzeni. Más lányokat nem szoktatok. - magyaráztam.

- Nem tudom most megsértődsz-e, de itt egyikünk se lányként tekint rád. Sokkal inkább haverként. - vont vállat Eijirou.

- Á! Értem. - mosolyodtam el. - Jobban belegondolva, ez jogos.

- Akkor nem baj? - kérdezte Katsuki tőle szokatlanul kedves hangon.

- Mi? Hogy a barátaim barátnak tekintenek? - röhögtem el magam. Kis idő után ők is csatlakoztak. Ritka pillanatok egyike volt, mikor gondtalanul tudtam köztük nevetni. Szerettem ezeket a pillanatokat. Nem kellett semmi másra gondolnom, csak rájuk. És ez boldoggá tett.