Csak ő egyedül - új idők szele /BNHA ff./

A tábor #22

A buszon zenét hallgattunk és énekeltünk. Jól telt az idő. Aztán megállt a busz, és egy hegyteraszon találtuk magunkat. Egy kocsiból kiszállt két macskaszerű lány és egy alacsonyabb emberke.

- Ők lesznek a táboroztatók. - mutatott rájuk Aizawa.

- Bizony! És ott van a tábor. - mutatott a távolba a kék ruhás macska.

- De ugye busszal megyünk odáig? - kérdezte Sero.

- Hát persze hogy nem! - vigyorgott a piros ruhás.

Ezutan lerobbantottak minket a sziklapárkányról. Az alattunk elterülő erdőben egyből szembejött egy kőszörny. Iida, Izuku, Shouto és Katsuki gyorsan szétcsapták. Az én képességemmel könnyen átjuthattunk volna, de nem volt kedvem, meg amúgy se szívesen hagytam volna itt a többieket, húsz ember átszállítása után meg a minimum lett volna hogy vért köpök.

- Miért nem mész? - suttogta a fülembe Shouto.

- Nem akarlak itthagyni titeket. - mondtam, mire bólintott.

Aztán jött még, vagy rengeteg. Nagyon sok idő volt mire átjutottunk az erdőn. Öt óra húsz perc volt mire odaértünk. A hősök már ott vártak minket. Mindannyian majd meghaltunk a fáradtságtól.

- Mind nagyon ügyesek voltatok! - vigyorgott a kékruhás. - Főleg ez a négy fiú! - mutatott Shoutoékra.

- És Satchi? - tolt előre Eijirou.

- Nem, nem, ez igazán nem az én érdemem! - szabadkoztam, mire mindenki csúnyán nézett rám. Oké, én húzgáltam el mindenkit a szörnyek elől, de ez semmi ahhoz képest amit Izukuék csináltak. - Iidáék voltak a szuperek, tényleg! - mutattam a négy fiúra.

- Tényleg ő is sokat segített. - mondta komoran Katsuki. Nem hittem volna hogy pont ő elismer, de jó érzés volt. Ezután Izuku rámutatott az alacsony srácra, aki mint kiderült egy kisfiú volt.

- Ő melyikük fia? - kérdezte.

- Nem a mienk. Az unokatesómé. - válaszolta a piros.

- Á! Szia, én Midoriya vagyok! - nyújtott neki kezet mosolyogva Izuku. A kissrác meg tökönvágta.

- Nem szándénkozom olyanokkal lógni akik hőssé akarnak válni! - morogta.

- Szándékozom? Hány éves vagy te? - kérdezte tőle Iida.

- Koravén kölyök. - jegyezte meg Katsuki.

- Ha engem kérdezel rad emlékeztet. - mondta neki Shouto, mire én elröhögtem magam. Katsuki elkezdett üvöltözni.

- A vacsora az ebédlőben vár. - mondta Aizawa.

Vacsora után termálfürdőzni mentünk. Mar jó ideje fürödtünk, mikor egy kiáltásra lettünk figyelmesek. Felnéztünk és láttuk hogy a kisfiú, Kouta, éppen Minetát csapta le a paraván tetejéről ami elválasztotta a fiúk és lányok fürdőjét.

- Köszi Kouta! - vigyorgott rá Mina. A fiú pedig egyszerűen elájult.

Másnap hajnali fél hatkor keltettek minket. Csak én voltam teljesen éber, mivel az elmúlt hetek alatt hozzászoktam hogy keveset alszok. Most volt talán az első hogy egyhuzamban aludtam annyit mint amennyit megszakításokkal szoktam. Mikor mindenki kiért Aizawa megkérte Katsukit hogy dobja el a labdát ahogy tudja. Az év elején ez 705 méter volt.

- Na meg lesz az egy kilométer? - kérdezte vigyorogva Sero.

- Hajrá Bakugou! - bátorította Ei.

A fiú eldobta a labdát. Nagyon sokáig repült.

- Hétszázkilenc! - mondta Aizawa. - Ebből láthatjátok, hogy bár a félév alatt rengeteget fejlődtetek, ez mentális fejlődés volt. Most az edzőtáborban, a képességeitekre erősítünk rá. Persze ez alól is van kivétel, - nézett jelentőségteljesen a szemembe amitől összeszorult a gyomrom. Talán ilyen feltűnő a Tomurával való gyakorlás? - de neki is van mit fejlődni.

- Ki a kivétel, sensei? - kérdezte Denki.

- Ő tudja. Ez a lényeg. - válaszolta.

Mindenkinek kiosztotta a feladatot.  Nekem egyszerre kellett telepatikus kapcsolatot fenntartani valakivel, alakot változtatnom folyamatosan, és ide oda teleportálgatni. Mind már rég keményen edzettünk, mire megérkeztek a b-sek. Az edzés után mentünk vacsorázni.

- Mondtuk hogy mostantól nem főzünk nektek! Mgatoktól kell ízletes vacsorát készítenetek! - mondta egy új macska. Ő zöld volt.

- Igaz! - mondta Iida majd motyogni kezdett. - A U.A. tényleg mindenre megtanít! - csapta össze a kezeit.- Gyerünk srácok! Csináljuk meg a világ legjobb curryét!

Neki is álltunk. Shouto sorban meggyújtogatta a tűzhelyeket, mi lányok nekiálltunk főzni. Mikor kész lettünk mindenki villámgyorsan evett.

- Katsumi-chan! Ennyire ízlik? - mosolygott rám Mina.

- Kénytelen vagyok ha nagyobb állatokká és tárgyakká akarok átalakulni mint amekkora vagyok, mert így nincs elég energiám és fehérjém hozzá. De amúgy igen. - magyaráztam.

Vacsi után mindenki egyből ment fürödni és aludni. Engem olyan éjfél körül felkeltett az agyam. Rossz előérzetem volt...

________________________________________________________________________________

Szerencsére már a harmadik napunkat töltöttük a táborba és rossz előérzetem nem bizonyosodott alaposnak. Mindenki ki volt fáradva, és nem győztek ámulni a "csodás állóképességemen". Attól még hogy nem tűntem fáradtnak, igenis az voltam. Jobban mint ők, mivel rosszul alszom. De mint már az első támadáskor elhatároztam, nem mutattam nekik gyengeséget. Szükségük volt ugyanis valakire aki után mehetnek, aki húzza őket.

- Ma bátorságpróba lesz! - jelentette be a kék. Nagyszerű... ráadásul a két osztály egymás ellen. Vajon most mit talál ki az az idióta Monoma?

Az edzés után ismét nekiláttunk a vacsorának.  Most Katsuki állt neki zöldséget aprítani, és meglepően gyorsan haladt vele. Mondjuk gondolom ha más nincs így vezeti le az ideget. Láttam hogy Shouto odamegy Izukuhoz és szóba elegyednek. Úgy döntöttem kicsit belehallgatok, bár lehet semmi közöm. Hehehe, pont ezért nem lesz belőlem jó hős. Ha egyeltalán az leszek.

- Szerintem az zavarja hogy egy idegen próbál a lelkére beszélni. - mondta Shouto. - Egyébként is, a szavak tettek nélkül csak üres ígéretek. Egy tett felér többezer szóval. Sőt, sokkal többel. - adott át Izukunak egy újabb fadarabot amit az a tűzre rakott.

- Igazad van. Teljesen jól látod a dolgot. - mosolyodott el. Pont ezért szeretlek, gondolta hozzá. Én meg hanyatt estem a meglepetéstől.

- Satchi! Minden oké? - segített fel a földről Sero.

- A-aha. - mondtam kissé remegő hangon. Ehh, ez kissé meglepett. 

Vacsora után kivittek minket az erdő közepére. Elmondták a szabályokat, majd párokba raktak minket sorshúzással. Én, amilyen "szerencsés" vagyok Aoyamával kerültem össze. Tuti az elején elkezd majd visítozni. Még Izuku is jobban járt, akinek egyedül kellett mennie. Bár ezt ő nem így látta.

Már tizenkét perce ment a játék, mikor hirtelen füstszag lett. Éreztem hogy ez nem jelent jót, úgyhogy mikor a füst a lábunkhoz ért, felkaptam Aoyamát és felraktam egy fára. Aztán megláttam a kék lángokat. Dabi... az anyádat Tomura. Te szószegő rohadék.