Csak Ő Örök

13. Együtt egész

SZILVESZTER

Miután Emma igent mondott rá, hogy hozzám költözzön, már aznap este nálam aludtunk.

– Ugye tudod, hogy ez az utolsó esélyed visszavonni – lépett be Emma a hálóba. Kontyba fogott haján megcsillantak a vízcseppek, s csupán egy törülköző takarta a testét. Nagyot nyelve kezdtem fészkelődni az ágyon, s leraktam a kezemben tartott könyvet. – Kettőt pislantasz, és tele lesz a cuccaimmal a lakásod. – Emma mosolyogva lépett a szekrényhez, és húzta el az ajtaját. – Miközben valójában a te cuccaidat fogom használni – mondta, majd elővett egy rövidujjú fehér pólót.

– Annyiféle ember él ezen a világon – sóhajtottam, s az ágy szélére csúsztam, hogy felállhassak. – Érdekes, nem? – Emma értetlenül fordult felém. – Vannak, akik pénzért vannak valakivel, és vannak, akik két számmal nagyobb felsőkért...

– Hadd találjam ki, szerinted én melyik kategóriába tartozok – somolygott Emma, s a szekrényajtót behúzva lépett felém. – Csak az a baj, hogy tévedsz, Szil – biggyesztette le az ajkát.

– Valóban? – nyeltem a szám szélében bujkáló mosollyal, mikor ujjai a pólóm szélére fonódtak, hogy annál fogva húzzon közelebb magához. – Akkor...?

– Ha már ilyen materiális akarsz lenni, akkor valami egészen mást emelnék ki a kézzelfogható dolgok közül – vigyorodott el, s simította kezét a mellkasomra.

– Akkor gyere – karoltam át, hogy felkapjam és az ágyra dobjam, majd azonnal fölé is másszak. Emma nevetve kapaszkodott a hátamba, míg én csókjaimmal borítottam bőre minden elérhető pontját.

Emma a betegszabadságom következő hetében már véglegesen hozzám költözött, s úgy éreztem, nem is lehetnék boldogabb. Minden olyan tökéletesnek tetszett. Tökéletes volt, hogy reggel Emma szuszogása volt az első, amit kerestem, hogy az érintését most már bűntudat nélkül élvezhettem a testemen, hogy minden apró beszélgetésünk csak még jobb kedvre derített, s hogy úgy érződött, a világ legtermészetesebb dolga, hogy mi egymás mellett vagyunk. Tökéletesek voltak a reggeli összezörrenések a kávé fölött, a kinyomozhatatlan módon arrébb került holmik, s még a nézeteltérések is, mert csak így volt igaz. Ha minden hibátlan lett volna, akkor hamar gyanút fogtam volna, hogy valami nem stimmel. De mindketten önmagunk voltunk, s működtünk együtt.

– Nem hiszem el, hogy vasárnap dél van, és még nem keltünk fel – ásítottam egy nagyot, ahogy a hasamra fordultam. – Hogy fogok így holnap időben beérni?

– Nem én kényszerítettelek, hogy maradjunk ébren – vonta meg a vállát Emma, azzal kirántotta a fejem alól a párnát. Elégedetlenül morogtam, s húztam a fejemre a takarót. – Azt a takarót is el fogom tőled venni, ha nem leszel hajlandó felkelni – sóhajtotta Emma, s kezdett el kikászálódni mellőlem. Erre már félredobtam a paplant, s elkaptam Emma derekát, hogy visszarántsam magamra.

– Mi lenne, ha még itt maradnál velem egy kicsit? – kérdeztem mosolyogva. Reggel volt, én pedig mint eddig mindig, most is akartam őt.

– Szilveszter! – Emma nevetve próbált szabadulni, én pedig a nyakát harapdálva szorítottam magamhoz. Emma a nevetést elnyomva simult hozzám, s túrt a hajamba, hogy maga felé fordítsa az arcomat, s megcsókoljon. Elégedetten mordultam bele a csókba, mikor szabad keze a hasamon keresztül az alsónadrágom alá siklott. – Komolyan mondtam, Szilveszter. Öt perced van – nevetett fel, majd gyorsan kicsusszant a karjaim közül, s már el is tűnt a szemem elől.

Kínlódva vetettem magamat a hátamra. – Ezt nem csinálhatod velem! – kiáltottam utána. – Nem hagyhatsz így itt! – Nem kaptam választ, így ismét elkiáltottam magam. – Emma! Ez kínzás! – Ismét semmi válasz. – Utánad fogok menni!