Csak Ő Örök

1. Újra Budapesten

Izgatottan siettem felfelé a lépcsőn, kezemben a frissen kivett albérletem kulcsaival.

– Emma, mi lenne, ha lejjebb vennél az energiaszintedből? – szólt utánam apukám jogos kimerültséggel, hiszen csak a múlt éjjel érkeztünk meg Angliából. Túl sok cuccom volt ahhoz, hogy azt repülővel hazahozhassam, így apa beáldozta rám a hétvégéjét, s autóval tettük meg a hosszú utat. Engem azonban nem zavart a fáradtság, hisz túlságosan is lázba hozott a tény, hogy ismét Magyarországon élek majd.

Nem is kíméltem apát az úton, szinte folyamatosan beszéltem, s nem győztem neki ecsetelni, milyen jó lesz megint egy városban élni velük, ott, ahol felnőttem. Meséltem arról is, hogyan tudok majd elhelyezkedni itthon, és az orra alá dörgöltem, hogy talán mégsem volt annyira igaza, mikor annak idején a fejemhez vágta, hogy rajzolgatásból nem fogok megélni. A szó szoros értelmében ugyan nem rajzolgatásból állt a munkám, de ebbe már tényleg nem voltam hajlandó belemenni.

Amikor az idő igen csekély részében apát is engedtem szóhoz jutni, megtudhattam, hogy édesanyám az egész családban szétkürtölte a hazaérkezésemet, s hamarosan roppantmód érdekfeszítő vasárnapi családi ebédeknek nézek elébe. De még ez sem szeghette a kedvemet, ahogy jóval az éjszaka leszállta után beértünk Budapestre, s elém tárult a város lélegzetelállító képe. Emlékek öntöttek el, s könnyek szöktek a szemembe, mikor az autó leparkolt a ház előtt, ahol a gyerekkoromat töltöttem. Érzelgős idiótának éreztem magam, de tényleg legalább két éve nem jártam már otthon egyáltalán.

Most pedig itt voltam, az első saját lakásomban Magyarországon, s nem is lehettem volna boldogabb. Sokáig azt hittem, soha nem jövök majd vissza. Hiszen nem volt miért. Elvégeztem az egyetemet, kaptam állást, jól kerestem, és éltem az életemet. Nem volt okom arra, hogy visszajöjjek. Ahogy azonban telt az idő, rájöttem, hogy hiába érzem olyan jól magam, valami hiányzott. Valami apró szikra a mindennapokból. Napról napra egyre motiválatlanabbnak éreztem magam, mi a munka és a kapcsolatom rovására is ment. Végül úgy döntöttem, hogy hazaköltözöm egy időre, hátha a legkörváltozás megoldást nyújt majd a problémára.

Még nem tudtam, hogyan fog működni a költözés, de azt terveztem, nem maradok egy évnél tovább. Hiszen az életem nagy része Londonhoz kötött. Mivel a középiskolában főleg a tanulás állt számomra a középpontban, a közösségi életnek nem szenteltem túl sok időt, így mikor elutaztam az egyetem miatt, az összes ott kötött, igencsak felületes kapcsolatom megszakadt. Ez azonban nem jelentett túl nagy problémát. Az új helyre kerülve hirtelen sokkal felszabadultabbnak éreztem magam, s jót is tett a tisztalap. Az egyetemen ismertem meg a legjobb barátnőmet is, Ashley-t, akinek már annyit meséltem Magyarországról, hogy mikor elmondtam, ideiglenesen hazaköltözöm, megígérte, meglátogat majd, mert látni szeretné Budapestet, s nem mellékesen engem is. Már előre éreztem, hogy ez a látogatása a visszarángatásomról fog szólni, hisz már első körben a költözést sem támogatta igazán.

Mikor felértünk a lakás ajtajához, izgatottan fordítottam el a kulcsot a zárban, hogy végre benyithassak.

– Ah, ez olyan gyönyörű! – néztem végig az elém táruló látványon. A bejárati ajtó rögtön a nappaliba nyílt, mely még jelenleg üresen állt, így csupán a világos, natúr faszínű parketta, és a világossárga falak látszódtak, viszonylag nagy ablakokkal, melyek fényt teremtettek a tágas térben. Balra az amerikai stílusú konyha következett, a pult mögött fehér beépített szekrényekkel. Jobbra két ajtó volt, az egyik egy nem túl nagy, egyszerű fürdőbe vezetett, a másik pedig egy teljesen üres szobába, amit a leendő hálószobámnak szántam. Nem akartam túlbonyolítani a berendezést, ezért csak egy polcot, kanapét, ágyat és egy étkezőasztalt szerettem volna beszerezni a későbbiekben. Felesleges lett volna túl sok pénzt költeni, nem érte volna meg ennyi időre. Boldogan lépdeltem a lakás közepére.