Csak Ő Örök

28. Nincs az az isten

SZILVESZTER

Több, mint egy egész hétig azt hittem, hogy minden rendben van, már amennyire az rendben lehetett a körülményekhez mérten. Ám Emma egyszer csak minden nappal zárkózottabb lett, egyre idegesebbnek tűnt, s egyre kiszámíthatatlanabb módon viselkedett.

Ha közeledtem hozzá, akkor finoman ugyan, de eltessékelt, ha csak elhaladtam mellette, és megsimítottam, ő arrébb húzódott. Néha azonban minden előjel nélkül, a semmiből jött oda hozzám, s ölelt meg némán, mintha azzal fenyegettem volna, hogy megszűnök létezni, és soha többé nem láthat. Semmit nem értettem. Semmit az ég világon. 

Lassan elkezdődtek a felújító próbák,é s attól, hogy még kevesebbet láttam őt, csak még rosszabb lett minden. Késő délután, a nyári melegtől tikkadtan értem haza, és azonnal a fürdőbe indultam, hogy egy gyors zuhannyal lehűthessem magam. Szívesen befeküdtem volna egy jégkockákkal teli kádba...

A fürdőben azonban Emma ült, a földön, a mosógép mellett, s a térdeit ölelve bámult előre. Riadtan pillantott fel rám, nem hallotta, ahogy jöttem.

– Máris ilyen késő van? – Megszívta az orrát, majd a szemeit kezdte törölgetni, melyek vörösen csillogtak rám. Gyorsan odasiettem, és mellé guggoltam, hogy megsimíthassam az arcát. 

– Emma, mi a baj?

– Semmi! – A fejét rázta, majd sietve felállt, és a háló felé indult. – Hagylak zuhanyozni.

– Addig nem akarok, amíg nem mondod el, mi történt.

Követtem őt, míg végül a hálószoba közepén torpant meg, s fordult velem szembe.

– Semmi sem történt, Szilveszter. Tudod, hogy akkor is szoktam sírni, ha semmi okom nincs rá. Ismersz. Nyugodtan menj zuhanyozni, addig összeszedem magam.

–Igen, Emma, ismerlek. És most ez nem a csak úgy olyan kedvem van sírásod. És nem csak ez... Napok óta nagyon furán viselkedsz velem. Ha még mindig az a baj, hogy félreléptem én... Mondd meg, mit csináljak, hogy jobban érezd magad! Az is elég, ha annyi a válasz, hogy időre van szükséged. De megőrülök, hogy nem tudom, mi a baj, hogy mi a gond, és esélyt sem adsz rá, hogy tegyek valamit, hogy segítsek! – Kétségbeesetten lépkedtem hozzá egészen közel. – Bármennyire is örülnék neki, nem vagyok gondolatolvasó.

Emma szája megremegett, majd leszorította a szemét. Tudtam, láttam, hogy alig bírja visszatartani a sírást. Mégis mit tudnék tenni, ha azt sem tudom, mi a fene történt? 

– Szilveszter, ez... Ez nem olyan egyszerű.

– De mi? Mégis mi nem olyan egyszerű?

Talán túl agresszívre sikeredhetett a hangom, mert Emma sírva fakadt, s két lépés után az ágyra rogyott. Azonnal utána ugrottam, és mellé ültem az ágyra. Nem nézett rám, arcát a tenyerébe temetve támaszkodott meg a térdén.

– Ne haragudj, nem akartam – mondtam, s esetlenül simítottam meg a karját. Nem tudtam, akarja-e, hogy most egyáltalán hozzáérjek. Ő mégis a kezem után nyúlt, s köré kulcsolta az ujjait. Felsóhajtottam. Legalább ezt nem rontottam el, ha már minden mást igen. Emma ekkor felemelte a fejét, és felém fordította könnyekben úszó szemeit.

– Nem a te hibád – sóhajtotta, s ő is felhúzta lábait az ágyra. Az ölembe akartam venni, és addig ringatni, amíg felszáradnak a könnyei. Mégis csak a kezét szorítottam, s aggodalmas tekintettel bámultam rá. – Nem a te hibád, hanem az enyém. Mert amikor... amikor.... – újra és újra sírva fakadt, én pedig egyre erősebben szorítottam a kezét. Ő elhúzta tőlem. – A rohadt életbe, annyira idióta vagyok! – zokogott fel megint, és ismét a tenyerébe temette az arcát.

Kezdtem magam szörnyen érezni, amiért még csak nem is sejtem mi a probléma. Gyengéden fejtettem le ujjait az arca elől, s a hüvelykujjammal kentem el a szeme alatt összegyűlt könnyeket.

– Emma, megoldjuk. Bármi is az, van rá megoldás, csak mondd el! Kitaláljuk mi legyen.

– Erre nincs megoldás. – Megszívta az orrát, majd nagy levegőt vett, és beszélni kezdett. – Amikor visszajöttem, és lefeküdtünk... akkor már három napja nem szedtem fogamzásgátlót. De egyszerűen nem gondolkoztam, nem jutott eszembe, csak másnap, és... – újra felzokogott, engem pedig mintha hirtelen pofon csaptak volna. Öröm és tehetetlenség kergették bennem egymást. Hogy tessék?

– Emma, te most...?

– Abban reménykedtem, hogy megúsztuk, hogy semmi sem történt, de... csináltam egy tesztet, és terhes vagyok. Terhes vagyok, és kizárásos alapon te vagy az apja. Sajnálom.

– Jézusom – leheltem döbbenten. Nem bírtam megszólalni, hiába akartam ezer meg ezer dolgot mondani, megnyugtatni, hogy ez az utolsó dolog, amit sajnálnia kéne. Éreztem, ahogyan gyorsul a pulzusom, és egyre izgatottabb leszek. Egy gyerek. Lassan kezdtem el igazán feldolgozni a mondatot, és megérteni, mivel is jár ez valójában.

– Tudom, hogy még nem akartuk, és úgy döntöttünk, hogy várunk vele, én esküszöm nem direkt nem szóltam neked erről, egyszerűen csak....

A fejemet ráztam, és egyszer csak magamhoz rántottam végre. Emma elhallgatott, s arcát a nyakamba fúrva húzódott közelebb hozzám. A hátát simogattam, és csak szorítottam boldogságomban.

– Örülsz? – kérdezte halk hangon néhány másodperccel később.

Elengedtem őt, s kissé távolabb toltam, hogy a szemébe nézhessek. A tekintete bizonytalanul kereste az enyémet.

– Viccelsz? Semminek nem örültem még ennyire – mondtam, s előrehajoltam, hogy az övének támasszam a homlokomat. Kezembe vettem a kezeit. – Szeretlek téged. Miért ne örülnék a közös gyerekünknek?

– Nem tudom, én csak... Ha terhes leszek...

– Terhesen is mindennél jobban foglak szeretni. És utána is. Mindkettőtőket.

Megint a mellkasomra húztam, s együtt dőltünk hátra az ágyon. Emma a karomat ölelve bújt hozzám.

– Gondolj bele, vannak párok, akik hosszú hónapokon vagy éveken át próbálkoznak, és nem jön össze nekik. Nekünk meg... Egyetlen egy véletlen szex elég volt.

– Hát de milyen véletlen szex! – sóhajtottam, s lehunytam a szememet. – Nem beszélve róla, hogy olyan minőségi hozott anyagból, ami nekem van, nem nehéz...

– Hogy ezt is elő tudod adni, mint a saját sikeredet, az több, mint felháborító – lökött oldalba. – Remélem nem az a fajta férj leszel, aki azt mondogatja, hogy terhesek vagyunk.

– Még nem vagyok a férjed! – kaptam fel a fejemet, s hirtelen kicsusszantam Emma feje alól, hogy az arca fölé hajolhassak. – Házasodjunk össze most azonnal! – kértem, s homlokon csókoltam. – Legyél a feleségem! Kérlek! – Egyre izgatottabb lettem.

– Most azonnal vegyünk jegyet Vegasba? Vagy hogy gondolod ezt pontosan? Avass be a tervbe!

– Úgy gondolom, hogy felhívom az anyakönyvvezetőt vagy tudom is én kit kell ilyenkor, és lefoglalom az első szabad időpontot.

– Akkor tedd azt – sóhajtotta, majd felemelte a fejét, és a szám szélébe puszilt. Mosolyogva nézett rám, majd rám nevetett, és az arcomat kezdte cirógatni. – El kell kezdenünk P betűvel kezdődő neveket gyűjteni. A Patrik és a Patrícia nem jönnek be, és nincs az az isten, hogy a te gyereked ne Szabó P. legyen.

– Hát nincs is. Különben nem is hiszik majd el, hogy tényleg az enyém.