Csak Ő Örök

4. Whiskys csoki

EMMA

Másnap reggel a telefonom idegtépő csengésére ébredtem. Kevés olyan hang van a világon, ami az alvásból felébresztő telefoncsörgésnél jobban idegesít. Alig volt időm aludni az éjjel, így leragadó szemekkel tapogattam, hogy megtaláljam a fülsüketítő hang forrását.

– Halló? – szóltam rekedten a telefonba.

– Kislányom, ne mondd, hogy még alszol! Már tizenegy is elmúlt – hallottam apukám hangját. – Most értünk ide.

– Dehogy, már ébren is vagyok – ugrottam fel, és kezdtem magamra kapkodni a ruháimat. – Megyek, máris megyek.

Amikor azonban az ajtóhoz siettem, egy ismeretlen ruhacsomót pillantottam meg a konyhapult tövében. Sietve felkaptam, s meglepetten állapítottam meg, hogy Szilveszter dzsekijét tartom a kezemben. Hirtelenjében nem tudtam mit kezdeni vele, így egy íves hajítással a matracomra dobtam, s már indultam is beengedni a szüleimet.

Az egész napot a kipakolással, és a lakás berendezésével töltöttük, így nem maradt túl sok időm arra, hogy Szilveszterre és a találkozásunkra gondoljak. Jópár fordulót tettünk a családi házunk és a lakásom között, mire minden régi, otthonhagyott bútoromat átszállítottuk a pincéből, de teljes mértékben megérte a fáradságot. A lakás kezdett úgy kinézni, mint egy valódi otthon. Felkerültek a függönyök, és apa segítségével a könyvespolcokat is összeszereltük. A polcoknak köszönhetően jó sok doboz kiürült, a nap végére pedig már csak a ruháim maradtak becsomagolva, mivel ruhásszekrényem még mindig nem volt. Anyával egy kisebb vitánk is volt ezen, mert szerinte az nem állapot, hogy kupacból öltözködöm. Én viszont kitartottam az álláspontom mellett, miszerint ráérünk még a ruhásszekrény vásárlással, és teljesen jól van ez így is.

Vettünk egy ágykeretet is, így a hálószobámból végre valóban hálószoba lehetett. Ám amint végignéztem, ahogyan apa becsavarja az utolsó csavart, s meghallottam anya hangját, hirtelen megállt bennem az ütő.

– Ez kinek a dzsekije? – kiáltotta anya meglepetten a nappaliból.

Azonnal tudtam, hogy Szilveszter dzsekijére gondol, mégis bepróbálkoztam. – Az enyém – kiáltottam vissza. – Kié lenne? – Közben megindultam, hogy minél hamarabb kivehessem a kezéből.

– Ez egy férfi dzseki, ráadásul jóval nagyobb, mint te – vonta össze anya szemöldökét, ahogy elvettem tőle a ruhadarabot. – Nem a tiéd.

– Jó, nem az enyém – sóhajtottam megadóan, holott tudtam, hogy az egészet letagadhattam volna, ha azt mondom, hogy Corbyné, és véletlenül hoztam magammal. – Szilveszter itt volt tegnap – sóhajtottam fel, s néztem félre. Sajnos azonban még így is láttam anya elkerekedő szemeit.

– Az a Szilveszter? – nézett rám sokatmondóan, miközben láttam rajta, hogy hirtelen nem tudja eldönteni, hogyan reagáljon.

– Igen, az a Szilveszter – sóhajtottam fel. Szabó P. Szilveszter.

– Egyáltalán hol futottál össze vele? – Láttam a szemében, hogy bármennyire is kedvelte Szilvesztert, pontosan emlékszik még rá, hogy mennyire kiborultam, miután mi ketten végleg elbúcsúztunk. A legnagyobb sajnálatomra azt is pontosan ki tudtam olvasni a szeméből, hogy mire következtetett az ágyra hajított dzsekiről.

– Mi történik ott? Hozzátok a matracot? – hallottuk apa kiáltását. Anya egy jelentőségteljes mozdulattal az ágyneműk közé csúsztatta a dzsekit, majd mintha mi sem történt volna folytatta.

– Na, vigyük ezt a matracot – mondta, azzal a matrac végéhez lépett, hogy ketten megemelhessük.

Miután készen voltunk az ággyal, apa nehezményezni kezdte, hogy semmi rendes meleg étel nincs otthon, így fogta magát és elindult ebédet vadászni hármunknak.