Csak Ő Örök

15. Mozart elszállt

SZILVESZTER

– Kimegyek egy cigire – szólaltam meg, és álltam föl az asztaltól. Emma szobájából visszatérve ismét az ebédlőasztal körül gyűltünk össze, min ezúttal már csak poharak és egy tálka ropi maradt. A sofőr szerepét betöltve sajnos csak kólát ihattam, így nem volt, mi a nikotin helyett nyomta volna el a bennem ragadt feszültséget.

– Siess! – Emma futólag simított végig a combomon, miközben felálltam, és elindultam a hátsó ajtó irányába.

– Azt hiszem én is megyek veled – állt fel ekkor Emma édesapja is. Hagytam, hogy előre menjen, majd néma csöndben követtem őt a kert felőli verandára. Egészen hűvös volt odakint. Az orromon szippantva vettem elő a cigarettás dobozomat, s gyújtottam lángra a kivett szál végét, miközben Tibor, Emma édesapja, egy pillanatra sem vette le rólam a szemét. Egy idő után kissé feszültnek éreztem a csendet, s már éppen megtörni készültem azt, mikor megelőzött.

– Mennyire komoly? – kérdezte Tibor, s szigorúan szegezte rám a szemeit. Hirtelen mintha egy bírósági kihallgatás kellős közepébe csöppentem volna. Nem tudtam mire vélni a dolgot, hisz az este korábbi részéből ítélve nem volt velem különösebb baja. Vagy ezek szerint csak jól leplezte.

– Micsoda? – vontam fel a szemöldököm, s fújtam ki az addig benntartott füstöt. – Mire gondolsz?

– Rád és Emmára – süllyesztette szabad kezét a zsebébe. Mégsem tévedtem. – Mennyire gondolod komolyan?

– A lehető legkomolyabban – bólintottam, s nyomtam el a cigarettámat. Egy pillanatig sem jutott eszembe hezitálni a választ illetően.

Egy darabig ismét csak méregetett, majd a szemöldökeit ráncolva szólalt meg újra. – Mert Emma rettenetesen szerelmes beléd, ugye tudod? – közölte, s közelebb lépett hozzám, hogy a szemembe nézhessen. Összeszorult a torkom, s megfeszülve húztam ki magam. Egyáltalán nem tetszett az, ahová a beszélgetés tartott. Úgy éreztem, mintha izzadság gyöngyözne a homlokom, mi szinte lehetetlen volt a hűvös estén. – Ne hidd, hogy nem emlékszem mi történt, mikor szakítottatok. Emma teljesen összetört, és nem akarom ezt még egyszer.

A kelleténél talán kissé hevesebben rándultam meg. Hisz én is pontosan annyira összetörtem akkor. – Ezt nem róhatod fel nekem, pontosan tudod, hogy miért történt. Ráadásul évek teltek el azóta.

– Nem érdekel – rázta meg a fejét. – Csak annyit akarok, hogy ne játssz a lányommal és ne használd ki hogy így... oda van érted.

– Eszem ágában sincs játszani vele. Különben is, felnőtt nő, pontosan el tudja dönteni, kiben érdemes bíznia. – Sértetten fontam karba a kezeimet, s közben egy pillanatra sem szakítottam meg a szemkontaktust. Soha nem bántottam volna Emmát.

– Figyelj – vett nagy levegőt –, nem akarok rád színész sztereotípiákat húzni, és nem is feltételezek rólad semmit, érted? De nem akarom, hogy...

– Nem fogom megcsalni – vágtam közbe. Végighallgatni sem akartam a mondatot. – Szeretem Emmát. Fontos nekem. Eszem ágában sincs ártani neki. – Már-már felháborodottan ráztam a fejem.

– Hé, hé, nyugalom! – tartotta fel a kezét. – Nem mondtam ilyet.

– Pedig nekem éppen úgy hangzott – kontráztam rá.

– Nem összeveszni akartam – sóhajtotta Tibor, majd a kezét nyújtotta. – Hiszek neked – bólintott, mit én is egy bólintással nyugtáztam. – Ezek szerint még találkozunk párszor – mondta, miközben kezet ráztunk. Mikor azonban már húztam volna vissza a kezemet, ő hirtelen még erősebben markolt rá, s tartotta ott. – Játssz tisztán, és soha többet nem piszkállak.