Pont Jókor

9.rész

-Huu.És emiatt lettél híres...-gondolkodtam. -Megérte?
-Egyáltalán nem.Vagyis ezt mondtam volna az elején.Tudod kinek lett volna kedve interjúkra járni,amikor egy lány visszautasítja.Azzal a dallal,ami elszakított tőle,fellépésekre menni.Hidd el,nem életem legszebb időszaka volt,akármennyire is az kellett volna legyen.Nem tudtam élvezni,folyamatosan rajta járt az agyam.Viszont most már nem nyűg,sőt igazából nagyon szeretem azt,amit csinálok.Lola meg kitörlődött az életemből.-mondta komoran.
-Érdekes,a hátteredről nem sikerült.-nevettem fel,mire Patrik oldalba lökött tettetett sértődöttséggel.
-Az még folyamatban van.-mondta,pedig teljesen látszott rajta,hogy esze ágában sincs Lolát eltávolítani a hátteréről,sőt még az életéből sem.
-És téged milyen szálak fűznek Lolához? -kérdezte kíváncsian.
-A legjobb barátnőm.Vagyis most már nem hiszem,de egy évig azok voltunk.-mondtam szomorúan,és mellbevágott a lelkiismeret-furdalás,mert eszembe jutott, hogy milyen szemét voltam vele.
-Naa,legalább veled többet volt,,együtt",mint velem.-mondta mosolyogva Patrik.
-Amerika miatt esett szét a barátságotok? -kérdezte.
-Mondhatni...-ködösítettem.Semmi kedvem nem volt elmondani Patriknak,hogy mit csináltam Lolával.Végülis,Amerika miatt ment szét a barátságunk,ha úgy vesszük,mert ha Lola itthon van,nem engedi,hogy azokat tegyem,amiket tettem a Levis időszakomban. Mostanában arra fogom az egészet,hogy Lola elköltözött,és ezért esett szét az életem kb minden területen.Ez kicsit megnyugtat,de a tudatalattim teljesen tisztában van azzal,hogy ez csakis az én hibám.
-Fel kéne hívnod.-dobta oda hirtelen Patrik, majd beleharapott a pizzába.Na igen,ez már egy ideje a fejemben jár, de egyszerűen képtelen vagyok a szemébe nézni azok után,amit tettem vele.
-Biztos nem vagy éhes?-kérdezte, és elém nyomott egy pizzaszeletet.Hatalmasat korgott a hasam,a pizza összes aromája betöltötte az orromat,és pedig már az ájulás szélén voltam,annyira éhes voltam.
-Nem köszi.Laktózérzékeny vagyok.-mondtam hirtelen,és rettenetesen büszke voltam magamra a zseniális ötletemért.
-Komolyan?Én is!Ez laktózmentes sajtból van.-mondta hitetlenkedve,én pedig annyira mérges voltam magamra,hogy nem ehetek abból a pizzából,hogy leüvöltöttem szegény Patrik fejét.
-A francba is már,gluténérzékeny vagyok.Az is.
-Nyugi,nem kell ennyi kamubetegséget kitalálnod,megértettem,nem akarsz enni. Amúgy nem vagyok laktózérzékeny.-mondta Patrik kínosan felnevetve.Rettenetesen éreztem magam,mert szívem szerint kikaptam volna a kezéből a pizzát,sőt az egész dobozt,és maximum fél perc alatt felzabáltam volna,de a fejemben a hang ezt nem engedte meg.Nagyon nem,és hallgatnom kellett rá.
-Bocsi.Mennem kellene.-mondtam,mert éreztem,hogyha még egy percet is tovább maradok,elájulok az éhségtől.Ha jobban belegondolok,akkor tegnap reggel ettem utoljára.Azóta semmit.
-Minden rendben?-kérdezte Patrik aggódva.
-Persze,csak haza kellene menjek.A húgom már vár.-hazudtam,ugyanis hugi elutazott négy napra a Balatonra a barátnőjével és szüleivel.
-Rendben,hazadoblak.-ugrott fel Patrik,és elővette a kocsikulcsát.Ennek nem tudtam ellenállni,muszáj volt elfogadnom,mert egy lépést nem tudtam volna megtenni,félő,hogy összeesem.Amikor felálltam a kanapéról, elvesztettem az egyensúlyomat,és alig tudtam felállni.Gyorsan rápillantottam Patrikra,remélve, hogy nem látta,és szerencsémre pont nem nézett erre.Ki kell bírjam,nem szabad gyengének tűnjek.Amikor beültem az autóba,megcsapott az amúgy illatos,de jelenleg gusztustalannak érződő illatosító,és azt hittem azonnal elhányom magam.
-Szerintem gyalog megyek.Nem árt egy kis séta.-mondtam, és már szálltam ki a kocsiból.
-Nehogymár Szofi!Pár perc alatt hazadoblak,már sötét van,nem sétálhatsz egyedül.-nézett rám Patrik.
-De,jó lesz egy kis levegő.-mondtam,és azon gondolkoztam,hogy ha nem is ettem semmit,mi jönne ki belőlem.
-Minden rendben?-kérdezte,miközben leállította a motort,és ő is kiszállt.
-Persze,csak inkább sétálnék.Egyedül.-utaltam arra,hogy most nem vágyom a társaságára.Sőt nem csak az övére nem,senkiére sem.
-Hazakísérlek!-mondta ellentmondást nem tűrő hangon.
-Patrik komolyan,nincs szükségem a segítségedre,sem a társaságodra.Amúgy is,basszus,csak egy napja ismerlek.-jött elő a felismerés,miszerint olyan valakivel töltöttem a mai napomat,akit egyáltalán nem is ismerek.
-Szofi,nem tudok kiigazodni rajtad,komolyan. Egész nap tökre jófej voltál,most meg megint bekattantál.-mondta Patrik zavartan.
-Ez van.Ilyen vagyok.-mondtam feldúltan. Elegem volt Patrikból,az éhezésemből,a kavargó érzelmeimből,a fura szokásaimból,és abból,hogy iszonyat rosszul voltam.
-Elég szar.Mert így ez nem kell.-mondta Patrik,nekem pedig felszaladt a szemöldököm.
-Ezt hogyan értetted?-kérdeztem döbbenten.
-Úgy,hogy nem kellene folyton bunkózz.Ezzel nem jutsz előbbre.-mondta, de látszott rajta,hogy nem ezt akarta mondani.
-Aha persze.-reagáltam le,és akkorát korgott a hasam,hogy teljesen belefájdult mindenem.
-Tudod mit,örülök, hogy megismertelek,vagy mi. De szerintem elég ennyi.-mondtam mérgesen,és elindultam,de alig tudtam megtenni két lépést, összerogytak a lábaim,és a sírás határán voltam.Nekitámaszkodtam a villanyoszlopnak,és mélyeket beszívva a friss levegőt abban reménykedtem,hogy az majd megszűnteti az éhségem,és valamilyen csoda folytán tele lesz a gyomrom.A következő pillanatban Patrik szorosan átölelt,és a hajamat simogatva nyugtatott meg.A gyomrom az eredeti borsónyi méreténél is kisebbre zsugorodott,hirtelen megszűnt az éhségem,de átvette a helyét a vadul kalapáló szív.Szívem szerint eltoltam volna magamtól Patrikot,de annyi erő volt bennem,hogy éppen csak levegőt tudjak venni.Patrik közelsége biztonságot adott,és hatalmas megkönnyebbülést. Fogalmam sincs meddig állhattunk ott,egymást átölelve,de azt éreztem,hogy Patrik egyre erősebben szorít,mintha félne,hogy kicsúsznék a kezei közül.Olyan érzésem volt,mintha csak egy darab rongy lennék,akit szorosan magához ölel valaki.A lábaim megint úgy döntöttek,hogy szüneteltetik munkájukat,megint kiment belőlem az erő,de Patrik erősen tartott,így nem estem el.Itt már véglegesen eltört a mécses,az elmúlt öt hónap összes negatív dolga egyszerre tört rám,és csak zokogtam.Szegény Patrik,fogalmam sincs mit gondolhatott,de hősiesen kitartott mellettem,és ez még jobban elérzékenyített.Hirtelen leült törökülésbe,és magához húzott, én pedig megállás nélkül sírtam.Ott ültem az ölébe,a mellkasának támaszkodva,és az összes emlékkép megjelent előttem.Levi folyamatos lerázásai,Lola elhanyagolása,anyuékkal a folyamatos veszekedések,Blani csalódott és mérges tekintete,a szakítás Levivel,a barátaim eltűnése,és minden rossz,ami az elmúlt öt hónapban rámzúdult.Patrik még mindig simogatta a hajam,és én egyre kisebbnek éreztem magam a karjai között.Szépen lassan lenyugodtam,és a szipogásom is abbamaradt. Beállt a kínos csend,és akkor tudatosult bennem,hogy éppen mit is csináltam.Már éppen készültem valami szép kis monológgal,de Patrik közbeszólt:
-Nem kell semmit mondanod Szofi,csak ha akarsz. És bocsánat amit mondtam.Nem komolyan gondoltam.
Válasz helyett csak bólintottam egyet,és iszonyatosan hálás voltam azért,hogy nem erőlteti a beszédet,főleg azért, mert ezt a kiborulásomat nem nagyon tudtam volna hogyan kimagyarázni.Fel akartam tápászkodni,de képtelen voltam,úgyhogy Patrik segítségével sikerült felkelnem,és ő beültetett az autóba.Már nem éreztem az illatosítót,mert a sok sírástól bedugult az orrom.