Pont Jókor

11.rész

Elég szomorú,hogy reggel az első dolgom az,hogy csekkoljam a telefonomat.Már annyiszor megfogadtam,hogy ezt kiiktatom a reggeli rutinomból,de eddig egyszerűen nem sikerült.Anyu és apu a konyhában veszekedtek,ami már annyira szokásossá vált,hogy fel sem tűnt,miről folyik a vita. Komótosan kimentem a konyhába,és mosolyogva köszöntöttem őket,és egy pillanatig abbahagyták egymás szekálását.
-Mosolyogsz?-kérdezte apu teljesen meglepődve.Ignorálva a kérdését leültem a konyhaasztalhoz,és néztem őket.
-Komolyan,min veszekedtek folyamatosan?-tettem fel azt a kérdést,ami régóta motoszkál a fejemben,de eddig nem érdekelt annyira,hogy ezt megvitassam velük.
-Anyád kezdi mindig.-kezdte apu mérgesen anyura nézve.
-Csak azért,mert apád sohasem csinálja meg azt,amit kérek.-vágta rá anyu.
-Mert olyan irreális dolgokat vársz el tőlem!Javítsam meg az autót?Hogyan?Riporter vagyok,nem szerelő.-fakadt ki apa.
-Ha egy kicsit továbbképezted volna magad,lehet csukott szemmel is meg tudnád oldani.-zsörtölődött anya.
-Mondod te,aki egy harmadrendű titkárnő vagy.
-Minek neveztél?-akadt ki anyu.
-Na jó,szerintem most nyugodtan abbahagyhatjátok ezt.Gyerekesen viselkedtek.Anyu,mielőtt valamire megkéred aput,gondold végig,mi lenne, ha fordított esetben apu kérné tőled.Apa te pedig ne legyél ilyen mulya,próbáld meg legalább,lehet sikerül. És ne ócsároljátok már a másikat,mindketten értékes emberek vagytok,nem szabadna ennyire lesüllyedjetek,hogy ennyire sértegetitek a másikat.Kérlek, most, hogy megszűnt a feszkó körülöttem,ne generáljatok fölösleges balhékat.-mondtam el egy levegővétellel,majd felpattantam,és visszamentem a szobámba. Örömmel hallottam,hogy nem folytatták a veszekedést,és eldöntöttem,
hogy amit tegnap elterveztem,azt ma meg is valósítom.Mégpedig felhívom Lolát.Nem mondom,eléggé ideges voltam,ültem a skype előtt,és azon kattogott az agyam,hogy ha esetleg valamilyen csoda folytán fel is venné,mit mondjak neki.Nem hagytam sok időt a gondolkozásra,azonnal benyomtam a videóhívás gombot.Ujjaimat tördelve szuggeráltam a képernyőt,és halálsápadtan vártam.Egyszercsak megjelent Lola arca,és feszülten néztem vele szembe.Vagyis a képernyővel.
-Dobott?-kérdezte Lola összehúzott szemekkel,én pedig a hirtelen megkönnyebbüléstől elérzékenyülve bólintottam.
-A szemétláda.Mikor?
-Kb egy hete.Fél évig a fogadása voltam. -mondtam fintorogva,és Lola amúgy is nagy szemei annyira elkerekedtek,hogy attól féltem még a végén kiesnek a helyükről.
-Ugye tudod,hogy ha hazamegyek megölöm? -kérdezte,én pedig szomorúan mosolyogva bólintottam.Nem tudtam hol kezdjem el,akkor törés volt ez a barátságunkban,hogy még mindig attól féltem,hogy már semmi nem lesz olyan,mint régen.
-Szof,amúgy nem akarom,hogy kellemetlenül érezd magad emiatt,de ugye tudod,hogy most New Yorkban hajnali fél három van?-kérdezte Lola mosolyogva,én pedig a szám elé kaptam a kezem.
-Te jó isten,Lola ne haragudj.Szerintem leteszem,lehet még vissza tudsz aludni. -mondtam sápadtan,és már nyomtam is volna ki,de Lola közbeszólt:
-Mostmár mindegy,szerintem így lesz időnk bepótolni a kimaradt hónapokat.El sem tudod hinni,mennyire hiányoztál.-mondta Lola mosolyogva,én pedig hatalmas megkönnyebbüléssel az arcomon hálásan pillantottam rá.Laza négy óra beszélgetés után egyre jobban látszódott,hogy Lola szemei ragadnak le,így elköszöntünk egymástól. Minden egyes élményünket megosztottunk egymással,és tényleg olyan volt ez,mint öt hónappal ezelőtt.Gátlások nélkül, szakadozó vonal mellett beszéltük meg életünk legapróbb eseményeit is.Patrikra végül nem kérdeztem rá,majd máskor,mert nem akartam felkavarni a dolgokat.Iszonyatosan boldogan jöttem ki a szobámból,de anyuék már elmentek addigra dolgozni.Összedobtam egy kiadós reggelit,
szerintem egy hétre elegendő kalóriával,
mert őszintén szólva,tegnap kicsit megijedtem. Szerencsére most már emlékszem mindenre,szinte biztos vagyok benne,hogy a koplalásom miatt történt.Viszont ma akkor többet nem eszem.Miközben ettem,felugrottam instára,és figyelmen kívül hagyva a tegnap óta tartó követő-és likeáradatot,pörgettem lefele,de semmi izgalmas dolgot nem láttam,de mielőtt unottan lezártam volna,anyu üzent,szokás szerint kiadta,hogy ma mit csináljak meg otthon,nekiálltam a konyhát összeszedni.Anyuról annyit kell tudni,hogy utálja,ha rendetlenség van,de soha sincs ideje rendet rakni,mert alig van itthon.Apu pedig dettó,csak annyi különbséggel,hogy férfi.Kicsit furcsa is az,amikor két ilyen hasonló ember annyit veszekszik,de ezt betudom annak,hogy a Levis korszakom miatt alakult ki ez a sok nézeteltérés köztük.Amikor befejeztem a pakolást,unottan ültem le a fotelbe,és azon gondolkoztam, hogy mégis miért ilyen unalmas az életem.Úgy értem,tényleg semmit nem tudok csinálni,nincsenek barátaim,mármint egy van, de ő jelenleg New Yorkban alussza ki az éjszakai fentlétét.Most először,hogy még a családtagjaim sem voltak itthon,tényleg magányosnak éreztem magamat.Titkon még mindig vártam Levitől valamilyen életjelet,hosszabb magyarázatot,de sajnos már teljesen elveszettem azt a reménysugarat,amikor mi ezt normálisan meg tudjuk beszélni.Illetve rá kellett jöjjek arra,hogy ebből a hatalmas bukásból,és földreesésből fel kellene valahogy álljak,mert ez,amit most csinálok,az égvilágon semmilyen jóhoz nem vezet,és ez kicsit megrémített.A hasam megint jelzett,hogy kéne neki munka,de én vizet ittam kaja helyett,jó sokat,hogy csillapuljon az éhségem,és ez szerencsére eddig mindig bevált.Nem szoktam reggelizni,mert rossz érzés fog el,ha már reggel úgy kezdem a napomat,hogy hízok.Egyetlen pozitívum,amit most jelenleg fel tudok hozni az életemből,Lola kibékülésén kívül,hogy rohamosan beindult a fogyásom.Az álom súlyom még picit messze van,de ha így haladok,teljesen rendben lesz minden.Vagyis remélem.Felkaptam egy bő rövidujjút,és egy fekete farmert,Patrik fullcapjét,mivel ez rajtam maradt,és kimentem sétálni.Egyrészt mert le akartam mozogni a mai kalóriabombát,másrészt,pedig tényleg szükségem volt egy kicsi levegőváltozásra,minden tekinteteben.Az utcán szokás szerint sokan voltak,és néhányan furán néztek rám.Elég kellemetlenül éreztem magam,ezért elővettem a telefonom,és úgy tettem,mintha valakivel beszélgetnék.Ahogy jöttek velem szembe a velem egyidős lányok,susogva és mutogatva néztek felém. Úgy csináltam,mintha nem látnám őket,de iszonyatosan zavaró volt minden egyes kíváncsi szempár.Gondoltam,hogy Patrik miatt ismertek fel,de azért azt nem,hogy minden ember követi őt,aki eddig szembejött velem.Egyre jobban feszengve éreztem magam,így bementem a legelső boltba,ami történetesen egy kávézó volt,így leültem leghátulra,háttal az ablaknak. Azon kattogott az agyam,hogy ezt hogyan tudnám megszüntetni,ami körülöttem van,mert kezdek becsavarodni.