Kapj el!-A szurkoló story

Prológus

Mindig azt mondják,hogy,ha sok rosszat megél az ember utána már csak a jó jöhet. Legalábbis nagypapám mindig ebben a hitben ringatott,egészen tizenöt éves koromig. Aztán sajnos az egyik nyáron elhunyt,onnantól pedig az életem elindult egy lejtőn,és egyáltalán nem felfelé.

Nem,nem drogoztam és nem keveredtem rossz társaságba. Ilyenekről szó sincs,de minden negatív dolog engem talált meg. Mindenesetre egy ideig biztos voltam benne,hogy valami átok van rajtam,vagy valami hasonló. Elég gáz,tudom.

A szüleim elváltak, a jegyeim romlásnak indultak és ez még közel sem a tetőpont volt. Annak a bizonyos lejtőnek a legeslegmélyebb pontja egy sérülés volt. Mióta az eszemet tudom pomponlány vagyok. Anya mindig azt mondja,hogy előbb tanultam meg felmászni a piramis tetejére,mint beszélni,pedig mindkettőben élen járok. Az utóbbi három évben én vagyok a Floridai Sasok vezérszurkolója.  Az első évben sikerült az irányításommal megnyernünk a területi bajnokságot,de utána sajnos az egyik edzésen nem kaptak el a fiúk mikor lefelé zuhantam és a combcsontom középtájon eltört. Minden orvos azt mondta,hogy ennek a csontnak az eltörésére van a legkevesebb esély,de nekem mégis összejött. Miután összeforrt a lábam kilenc hónap rehabilitáció és gyógytorna jött. Aztán még két hónap mikor már elkezdhettem edzésre járni,de semmit nem csinálhattam szinte. Visszaerősítettem az izmaimat és igaz,hogy lélekben már készen álltam a visszatérésre,de a testem hátráltatott.

Telt-múlt az idő és szépen lassan sikerült újra beépülnöm  csapata. Nagyjából hat hónapja megint szerves tagja vagyok a csapatomnak,ami már leírni is jó érzés.

Ebben a fél évben,anya az egyik üzleti útja során megismerkedett egy férfivel Tennesseeben. Nagyon hamar megtalálták a közös hangot,és igazán rövid idő alatt össze is költöztek,amihez nekem egyetlen kikötésem volt. Teljesen mindegy volt,hogy Tom kit hoz magával,de eltántoríthatatlanul állítottam,hogy ők költöznek hozzánk. Tennessee és Florida több,mint tíz órányi távolságra van egymástól,és miután nem akartam iskolát váltani,a napi utazgatást,és a kollégium nem volt lehetőség,így ezzel a kérdéssel fordultam anya felé.

Ő teljesen megértő volt,sőt Tom lánya Dana is örült neki,hogy másik suliba jöhet,ugyanis kifejezetten utálta a régit.

Az új családommal,ha nevezhetem így Tomot és Danát egészen jól kijövünk. Sose voltak vitáink,de eléggé más világban mozgunk, főleg ami Danát illeti. Ő is szurkolólány volt Tennesseeben,és itt is az maradt,de ő inkább a táncolós fajta. Tériszonyos és kifejezetten utál ugrálni,de komolyan mondom. Ő vezeti nálunk a táncórákat,és koreografálja az előadásainkat,én pedig minden másért felelek. Az ilyesmi csapatmunka tökéletes működik kettőnk között.

Ezt az egységet akarták erősíteni anyáék akkor amikor felírattak,minket egy tábor várólistájára még tavasszal,csak azzal nem voltak tisztába,hogy ez Amerika legnagyobb pompon tábora,ahova minden évben legalább nyolcszoros túljelentkezés van.Hatalmas szerencse kell ahhoz,hogy ide valaki bejusson. Csak hetvenkét férőhely van,ami igazán kevés.

Ez nekünk valahogy most megadatott. Mindkettőnket felvették arról nem is beszélve,hogy nagyon hamar megkaptuk a visszaigazoló emailt.

Csak azon tudtunk merengeni több hétig,hogy mi is ott leszünk a nagybetűs POMPON TÁBORBAN. Mindenki aki járt már ott egyfolytában a tóparti faházakról és a tábortűz körüli élményekről beszél. Pici korom óta az az álmom,hogy bekerüljek az egyikbe abból a hat csapatból,akiket itt összeszerveznek. Elvileg minden csapat kap egy emeletes faházat ami a székhelyeként funkcionál két hétig. Aztán,ahogy ennek az időnek vége lesz,mindenki köteles előadni egy versenyprojektet,ezeket pedig közvetíti a tv. Ez a lehetőség minden szurkolólánynak,és fiúnak sokat jelent.Mi pedig tudtuk Danával,hogy ezt megfogjuk tapasztalni idén nyáron.

Június 26-án kezdődik a két hétig tartó tábor. A bejelentkezésünket tízig kell megtennünk. Ezért nekünk már ma 25-én el kellett indulnunk,ugyanis a tábor helyszíne Virginia Beach.  Ez tőlünk fél napnyi útra van. A fele utat Dana,a másik felét pedig én fogom levezetni.

A csomagtartónk tele van bőröndökkel,és igaz,hogy még megállunk félúton bevásárolni néhány élelmiszert,de már úton vagyunk. 

Mindkettőnk szeme csillog az örömtől. Nem tudom,mi vár ránk,vagy,hogy kikkel fogunk találkozni Virginában,de egy dolog biztos. Ez lesz életem legemlékezetesebb nyara.