✔ Bűnös Mennyország (BTS - JJK ff) ✔

6. Nyugtalanság

Az egész éjszakát végigforgolódom, hiába van mellettem SeokJin és ölel magához, valahányszor megérzi, hogy megmozdulok. Többször is kimegyek a fürdőszobába, hogy picit lemossam az arcomat és felfrissítsem magam a feltűnően heves álmaimnak köszönhetően. Túlságosan valósághű minden egyes másodperce. Arról nem beszélve, hogy a legkülönfélébb helyeken és pozíciókban kerülök JungKook karmai közé, ami cseppet sincs ellenemre. Sőt.

Minduntalan gondolkodás nélkül adom meg magam az akaratának, és tesz úgy és akkor a magáévá, ahogy azt nem szégyelli vagy éppen vágya kívánja. Engedelmes rabszolgaként hagyom, hogy uralkodjon felettem, mindenét kielégítem, s ő boldogan szuszog az ágyban, meztelen testét éppen csak eltakarja egy részen a könnyű lepel, de amint megmoccan, lecsúszik róla az anyag és csupaszon hever a párnák között. Festői és egyben isteni látvány, szinte már belefulladok tőle.

Az újabb erotikus álmom után, ami ezúttal egy hegy lábánál a kis sátrunkban történt, mélyeket sóhajtozva indulok ki a fürdőbe. Szinte patakokban folyik rólam az izzadtság, a hálóingem a szennyesben végzi, s az este ott hagyott köntösömbe bugyolálom be magam, mikor lábujjhegyen visszaosonok a hálóba. Jin mozdulatlanul fekszik a korábbi pozíciójában, a házat el lehetne vinni a feje felől, annyira mélyen szundikál. Egy kicsit irigylem érte, noha, neki vélhetőleg nincs titkolnivalója előttem. Ellentétben velem.

Áttipegek a kozmetikai asztalkámhoz, és a hatalmas tükörrel felszerelt bútor előtt megállok. Újra és újra végigmérem magam, s azon morfondírozok, miért szégyellem inkább magam. Amiért SeokJinnel lefeküdtem egy ilyen este után, holott nem szerettem volna, hogy most megtörténjen? Vagy inkább amiatt érzek lelki ismeretfurdalást, mert egyáltalán megtörtént közöttünk úgy, hogy én közben végig JungKookra gondoltam? Melyik a nagyobb vétkem? Talán mindkettő...

Hiszen, ha szigorúan vesszük, akkor mindkét férfit megcsaltam a tudtuk nélkül. Az eszem természetesen SeokJinhez húz, hiszen nem véletlenül tartunk ki egymás mellett közel három éve, a szívem viszont kiszakadni képes a helyéről, akárhányszor eszembe jut JungKook. Nyilván, ha előállnék anyámnál a gondommal, miután alaposan felpofoz, kioktatna, hogy nekem SeokJin mellett van a helyem, a befolyása és a kapcsolatai révén meglehet mindenem, amire szükségem van. Anyagi téren legalábbis mindent meg tud nekem adni, amit csak kiejtek a számon. A jövőm biztosítva van, s tegnap estig totál azt hittem, hogy a boldogságom is Jin oldalán rejlik. Igen, ha olyan szerelmes lennék belé, mint a megismerkedésünkkor, akkor ez így is lenne. Ha úgy szeretném őt, ahogy azt megérdemli, ahogyan ő szeret engem.

Soha nem vetette a szememre az apám viselkedését, ahogy az anyám minden kénye-kedvének behódol, hogy nekem udvarolhasson, s még NamJoont sem szidalmazta, mikor elköltözött tőlünk. Megértő és gondoskodó volt mindig is, ha az érdekében állt. Ami a számára fontos volt, azért mindig oroszlánként küzdött. Egyedül akkor volt némi mosolyszünet közöttünk, mikor elvállaltam azt a grafikusi munkát. Nem akarta, hogy valaha is dolgozzak, legalábbis a közös jövőnket illetően. Jobb szeretné, ha én otthon maradnék a gyerekeinkkel és nevelném őket. Ahogy az egy úri feleségtől elvárható.

De én nem erre vágyom. Nem vágyom már arra, hogy gondoskodjanak rólam és azt sem akarom, hogy megmondják, mikor és mit tegyek. Vannak érzésem, kijártam megannyi elit iskolát, hogy különbséget tudjak tenni jó és rossz között, ahogyan képes vagyok dönteni is egy-egy helyzetben. Lehet, hogy megalkuvó vagyok, vagy éppen meghunyászkodom az anyám akarata felett, de ezt egyedül apa miatt teszem. Ha ő nem lenne, akkor valószínűleg már én sem itt tartanék.

- Korán keltél, kedvesem – Jin kissé reszelős hangja rángat ki mélyen szántó eszmefuttatásaimból, mire csak a tükörképére nézve elmosolyodom.