✔ Bűnös Mennyország (BTS - JJK ff) ✔

Epilógus

JungKook csókja maga a felhőtlen mennyország. Az a boldogság, amiről mindenki a lelke mélyén ábrándozik. Az a mámor, ami az egész testét abban a pillanatban felrobbantja, ahogy csak megérzi a közelében a forróságot. Nem kellenek a szavak, hogy tudd, tiéd a mindenség, hogy tudd, tiéd, az, amire szíved mélyén áhítozol. Amikor a szemébe nézel, tudod, hogy hazaérkeztél. Igen. Nekem tökéletesen ezt jelenti JungKook, mikor tündöklő szempárja rátalál az én olykor homályos vagy elgyötört szemeimre, és nem kell az sem, hogy megszólaljon. Tekintetéből hibátlanul olvasom minden gondolatát, noha még mindig tud meglepetéseket okozni.

Ahogy ott állok a nappaliban, útra készen, hogy elkísérjen először a bátyámhoz, aztán a fúria anyámhoz, szinte újabb ámulatba esem. A fekete farmer tökéletesen passzol izmos lábaira, szinte már vérpezsdítő látványt nyújt, ahogyan a mellkasára feszülő fekete póló is éppen erről tanúskodik. Ám, ami még inkább pazar teremtéssé és igazán Pokolivá varázsolja, az a sötét bőrkabát. Veszélyes és mégis gyönyörteljes. Az illata a legszebb álmokat képes magával hozni, ében haja zabolátlanul hullik homlokára és mélybarna szemeire, melyek már egy fekete gyémánt szépségét is felülmúlják. Gyönyörű. Varázslatos. Csodálatomból. TaeHyung mélyen dörmögő hangja rángat ki, ami a hátam mögül érkezik, s egy pillanatra össze is rezzenek a váratlantól.

- Én is a távozás mezejére lépek, ha már a gerlepár úgy döntött, hogy lelép.

- Ne nevezz így minket, szépen kérlek – mormolom magam elé szégyenlősen, de szemem sarkából észreveszem JungKook kaján vigyorát. – Mit bazsalyogsz? – ráncolom össze szemöldökömet, ha ezek ketten kiterveltek valamit, akkor baromi pipa leszek. A végén kiderül, hogy az egész verekedés csakis azt a célt szolgálta, hogy engem előugrasszanak? – Mit forgattok a fejetekben, hah? – kapkodom a fejem a két férfi között, mire JungKook megragadja a derekamat és magához húz.

- Az előbb TaeHyung már ecsetelte. Nem figyeltél, kisasszony? – vonja fel szemöldökét még mindig veszélyesen mosolyogva rám. – A végén el kell, fenekeljelek – harapja be alsó ajkát, olyan érzékien, hogy a térdeim is beleremegjenek ebbe a képbe, és én kezdek tényleg összezavarodni.

- Ki vagy te és hová tűntetted azt a pokolian sármos ügyvédpalántát?

- Vagy befejezitek az enyelgést, vagy az idáig elkortyolgatott sör bizony kárba vész és a padlón végzi – mormogja némi iróniával a hangjában TaeHyung, tudom, azért csinálja ezt az egészet, hogy engem piszkálhasson.

- Igaza van, TaeHyungnak. Ideje mennünk. – JungKook elengedi a derekamat, de előtte még két kezét arcomra csúsztatja, hüvelykujjaival cirógatva a bőrömet dönti homlokát az enyémnek. – És ideje annak is, hogy kezdetét vegye az a szerelem, amiről a hálóban meséltél. – Gyengéden érinti össze puha ajkait az enyémmel, egészen más ez a JungKook, mint akivel azon a bizonyos estén találkoztam. Talán több énje is van, amiket mindig másmilyen helyzetek szülnek? Ezért mondhatta azt, hogy hajlandó lenne megváltozni értem? De vajon én mégis melyik JungKookot tudnám igazán szeretni? Úgy, ahogy az egy feleséghez méltó.

További morfondírozásra már nincs időm, egyrészt, mert JungKook nyelve olyan vad hévvel kapaszkodik már az enyémbe, hogy menten felpezsdül a vérem, és biztosan tudom, hogy záros határidőn belül nem fogunk elindulni NamJoonhoz, amennyiben ez tovább folytatjuk így ebben a formában. Másrészt pedig TaeHyung idegtépő krákogása is kissé zavaró egy ilyen szituációban, így nincs mit tenni, kénytelen vagyok elszakadni JungKook csókjától és érintésétől.

Már készítem magam lelkiekben, hogy a bátyám egyenesen kitekeri a nyakamat, amiért egy kétkerekűről fogok lehuppanni, majd miután kipréselte belőlem a maradék szuszt is, hosszú és napokat átívelő kioktatás veszi kezdetét, hogy én egy JungKookhoz hasonló férfit kívánok társamul választani. Igen. Egészen biztos, hogy ez lesz a sorsom. Anyámmal persze simán elbírok, hiszen nemes egyszerűséggel összepakolok néhány holmit egy háti zsákba, aztán később elhozatom a többi göncömet is, ami még a korábbi otthonomban maradt. Talán van annyi összekuporgatott pénzem, hogy egy kis lakást megengedhessek magamnak, nem messze a munkahelyemtől. Bár, mivel köze van hozzá az anyámnak, valószínűleg mielőbb váltanom kell, arról nem beszélve, hogy a bankszámlámat is meg kell szüntetnem, mert képes lenne azt is lenullázni, hogy megkeserítse az életemet, amiért szembe szegültem az akaratával.