✔ Bűnös Mennyország (BTS - JJK ff) ✔

12. Sóvárgás

- A boldogságot. – A torkomban akad a gondolatom, ahogy JungKook folytatja az érveit. Hebeghetnék ostoba szavakat, de annyira megdöbbentett, hogy nem tudok reagálni. Most azonnal legalábbis nem megy.

- Hah? Hogyan?

- Ezt láttam benned. A boldogságot... – feleli, ahogy szégyenlősen lesüti szemeit, és elrejti arcát előlem. – Bolond dolog, igaz? Hiszen... egy magadfajta lány sosem fog kikötni egy olyan mellett, mint én...

- JungKook...

Könnyek szöknek a szemembe, mikor a benne tomboló érzésekről kezd beszélni. Megnyílik előttem úgy, hogy nem is kértem rá. Itt nem csak puszta vágyról van szó, vagy néhány szenvedélyes és megismételhetetlen légyottról. JungKook nem a volt menyasszonyáról beszélt a nappaliban, hanem egy esélyről a boldogságára. Egy lehetőségről. Elengedem a kezeit, és tenyereim közé fogom az arcát. Felsóhajt. Elkeseredetten, de mégis megkönnyebbülve lélegzik kezeim alatt. Érzem, ahogy elindul az első sós nedvesség szemének sarkából, majd ahelyett, hogy ujjaimmal törölném le könnyeit, számat érintem arccsontjához, majd a másik oldalon kibuggyanó cseppet csókolom le. Szája félszeg mosolyra húzódik, majd még jobban belefúrja arcát kezeimbe. Megkapaszkodik a derekamban, én pedig tarkójára vezetem tenyereimet. Feje vállgödrömön landol, s még egy elgyötört lélegzetvétel tör fel tüdejéből. Nem tudom, mire van szüksége most, mire vágyik igazán, de azt érzem, nem szeretné, ha most magára maradna. A mindig magányos és kemény JungKook ezúttal elgyengülve kapaszkodik belém, s hátra hagyva férfiasságát, ártatlan kisgyermekként omlik karjaimba.

Átölelem nyakánál fogva, és a lehető legszorosabban magamhoz húzom. Viszonozza az ölelésemet, s ő is erősen karolja át derekamat, szinte már fojtogatnak végtagjai, de nem foglalkozom a feszítő érzéssel. Menedékként kapaszkodik testembe, és azt akarom, hogy én legyek az, aki oltalmat nyújt neki a viharos tenger habjai között. Kibújik a rejtekéből, s rám emeli könnyekkel teli szemeit. A szívem fájdul bele a látványba, aggódva járatom szemeimet lélektükreiben, mire résnyire tárja ajkait, és megáll a mozdulatban várakozóan. Vár. Nem tudom, hogy mire, de mégis ösztönösen cselekszem. Ajakpárjára hintve egy megértő csókot támasztom meg homlokomat az övén, s úgy fürkészem elveszett pillantását.

- Mindketten bolondok vagyunk... – szakítom meg az elfojtott némaságot.

- Mindketten?

- Ühüm. Én is bolond vagyok, amiért azt hittem, hogy éppen téged érdekelnélek és akarnál tőlem bármit is.

- EunHee... – Egy fájdalmas és egyben hálás görbület rajzolódik ajkaira, majd ő az, aki kezdeményezi az újabb csókot.

Édesen, reszketegen érinti össze száját az enyémmel, szemhéjaimat lecsukva hagyom sodródni magamat a pillanat varázsával. Magabiztosabban szorítja meg derekamat, mellkasom az övéhez feszül, ahogy én is teljesen átkulcsolom lüktető nyakát. Nyelve könnyedén átsiklik a számba, ahol azonnal meglelve vörös izmomat, szenvedélyes tangóba kezdenek, egymás szájából kapkodjuk a levegőt. Bal tenyerét az arcomra simítja, s úgy ízlelgeti tovább ajkaimat. Megragadva tincseit húzom még jobban és jobban magamhoz. A hátam valami puhához ér, JungKook egész testével fölém magasodik a következő szívdobbanásomkor, s elengedve derekamat, mindkét kezét arcomra simítja. Könyökeivel megtámaszkodik a fejem mellett, aztán megszakítva a negédes mámort, homlokát az enyémnek döntve fonódnak össze szembogaraink.

- Ezzel azt akarod mondani, hogy vonzódsz hozzám? – szólal meg egy orra nyomott puszi után.

- Te talán nem így gondolod? – kérdezem. – Nem tartasz elég szexinek? – Kacérkodóan beharapom alsó ajkamat, majd mutató ujjammal végigsimítok nyakamtól indulva lefelé haladva, mire megfogja a csuklómat, és nyakára vezeti kezemet.