✔ Bűnös Mennyország (BTS - JJK ff) ✔

4. Igazság

Az éjszakai égboltra meredve várom, hogy a mellettem álló rendőr megszólaljon, és megossza velem titkos gondolatait. Fogalmam sincs, miről szeretne velem beszélgetni TaeHyung, de türelmesnek kell lennem, hogy ő kezdeményezze a diskurzust. Alsó ajkamat harapdálva nézek egyszer rá, egyszer pedig a sötét égre. Mellkasa lassan emelkedik és süllyed, szemhéjai elnehezülnek, majd kiengedve egy mély levegőt tüdejéből, megköszörüli torkát.

- JungKook...

- Igen? Mi van vele? – fordulok felé izgatottan, hangom alig hallhatóan cseng a sötétben.

- JungKook nem mindig volt ilyen.

- Milyen? – szakítom félbe TaeHyung monológját, mire felvonva szemöldökét szúrós pillantásokat vet rám. – Bocsánat. Kérem. Folytassa, kérem, Kim nyomozó.

- TaeHyung, ha kérhetem.

- Kérem, folytassa, TaeHyung nyomozó. – A név hallatán elmosolyodik, vélhetőleg nem így gondolta, de inkább megrázza fejét, majd leguggolva a füvet kezdi piszkálni hosszú ujjaival.

- JungKook öt évvel ezelőtt a város egyik legjobb kerületi ügyésze volt. – A torkomban akad a lélegzetvételem, ezt az egyet nem gondoltam volna erről a férfiról, de lehet, hogy még ennél is több meglepő dolgot fogok hallani TaeHyungtól. – Sikeres volt, minden ügyét megnyerte, amivel megbízták, nem volt vádlott, akit ne ítéltek volna el vagy úszta meg büntetés nélkül. Az utolsó ügye viszont...

- Igen? – Én is leguggolok TaeHyung mellé, majd inkább fenekemre huppanva felhúzom a lábaimat és átkulcsolom karjaimmal a térdeimet.

- Két éve, egy meleg nyári este egy családhoz riasztották a rendőrséget. Én voltam aznap éjjel szolgálatban. A család szerény körülmények között élt, az anya korán elhunyt, az édesapa állandóan dolgozott, hogy eltartsa a két gyereket. A fiú jól nevelt és tisztelettudó fiatalember volt, aki a tanulás mellett igyekezett annyit dolgozni az apja mellett, amennyivel ki tudták egészíteni a családi kasszát. – TaeHyungból egy nehézkes és mélyről jövő sóhaj szakad fel az emlékeit felidézve, majd ő is inkább a földre ül, térdein megtámaszkodik a könyökeivel, és lehajtott fejjel mesél tovább. – A húga, HyoYeon, tizennégy éves volt, okos és gyönyörű kislány, tele álmokkal, de közben olyan szorgos volt, mint az egy édesanyától lenne várható. Főzött, mosott és vezette az egész háztartást a tanulmányai mellett. – Remegve emelem fel kezemet és fogok TaeHyung vállára, mire megemeli fejét és rám emeli mélybarna lélektükreit. Egy könnycsepp gördül végig az arcán és zárja útját a fűben. – HyoYeon a bevásárlásból ment hazafelé, mikor két részeg férfi megtámadta őt. Leteperték, összeverték és megbecstelenítették. – Összerándul a gyomrom a halk szavaktól, azonnal könnybe lábadnak a szemeim. – Még épp sikerült rátalálnia az apjának az erdőben, ahol aznap fát vágott. Kikötözték és célbadobóst játszottak a kislánnyal. Sörös dobozokat, apróbb kavicsokat dobáltak hozzá, szörnyű látvány volt. A mentősök ellátták a sebeit, néhány napra ugyan mélyaltatásban tartották, de túlélte a támadást. Az eset estéjén én mentem ki hozzájuk, felvettem az apa vallomását és másnap reggel el is indítottuk az ügyet, hogy mielőbb bíróság előtt legyenek azok a férgek.

- JungKook volt az ügyész, igaz? – TaeHyung bólint a kérdésemre, majd folytatja.

- Igazi vérebként ment neki a két fickónak, akik sajnos megúszták a tárgyalást. Felfüggesztett börtönbüntetést és némi pénzbírságot szabtak ki rájuk. – Ökölbe szorulnak a kezei, látom, ahogy forrong a dühtől.

- JungKook ezt hogy' élte meg? – Közelebb csúszom TaeHyunghoz, hogy jobban hallhassam a suttogását.

- Gondolhatja... – Elégedetlenül felhorkan, letép egy fűszálat és eldobja maga elé. – Őrjöngött. A lefizethető bírókat és esküdteket okolta. A körzeti maffiát, akik bármit elértek, amit csak akartak.