ABEK- Elemképzőben az életem

6. rész

Ahogy átléptem az ajtón egy viszonylag nagy, szürke színű terembe/szobába értem. A helyiség közepén volt egy hosszú asztal ahol Daniellel kiegészülve 4-en ültek. Odaléptem az asztal elé. Bal szélen ült Daniel, mellette Eagle igazgató, utána egy szigorú tekintetű nő, az asztal másik végen pedig egy nagyon helyes srác. Ahogy rám nézett rögtön elkaptam a tekintetem. A nő megszólalt.

     - Üdvözöllek Cassandra. Én Mary Cavell vagyok, a víz-virák képességfejlesztő tanára. Készen állsz? - egy pillanat után már folytatta is - Itt jobbra találsz tűzálló ruhákat, kérlek vedd át!

Egy picit megingott a bátorságom a nő szigorú arca miatt.

     - Köszönöm tanárnő, de nem szükséges - válaszoltam - A saját ruhám is tűzálló. 

A nő erre nem mondott semmit, csak írt valamit a füzetébe. Az igazgató és az ismeretlen srác elmosolyodott.

     - Rendben. - szólt végül - Mielőtt elkezdenénk hadd mutassam be az itt ülőket. Jobbomon ül Daniel, aki tűz vira, az egyik legtehetségesebb. Másik oldalamon az igazgató, Mr. Eagle, mellette pedig Nicholas.

     - Inkább Nico - szólt közbe 'inkább Nico', mire kapott 3 szúrós pillantást az asztalnál ülő társaitól.

     - Ő víz-levegő merõ - fejezte be végül a mondandóját a tanárnő. Én érdeklődve néztem az említett fiúra. Nem néztem volna ki belőle, hogy merõ. Mondjuk még sose találkoztam eggyel se. Mikor észrevettem, hogy pislogás nélkül nézem gyorsan elkaptam róla  a tekintetem. A tanárnő felállt, megfogott egy tálat, amiben láng lobogott és letette elém a földre. A tekintetemet rögtön rabul ejtette a tűz. Hiába élek vele régóta, még mindig ugyanúgy megbabonáz. A szemem sarkából láttam, hogy a nő hátrább sétált az asztal mögé, de nem ült le.

     - Emeld meg! - hallottam az utasítást. Kinyújtottam a kezem a láng felé hogy elfogadjon. Az elmúlt években megtanultam, hogy amíg nem érzem biztosra, hogy féken tudnám tartani, addig nem próbálkozom. Szerencsére rögtön elfogadott, éreztem a testemben a szokásos, kellemes bizsergést. Lassan elkezdtem emelni a kezem és a tűz követte a mozdulatomat. Kiemeltem a tálból és a mellkasommal egy magasságban megállítottam.

     - Formázd!

Elkezdtem mindkét kezemmel körkörös mozdulatokat csinálni. A tűzből először csináltam egy gömböt, egy téglatestet, majd megint egy gömböt. A labda alakú energiagömbből a kezeimmel egy szakító mozdulattal két gömböt csináltam. Azokat elkezdtem magam körül mozgatni.

     - Tedd vissza! - hallottam a következő utasítást, amit gond nélkül teljesítettem. Ránéztem az ülőkre. Mindegyikőjükön elégedett mosolyt láttam, ami megnyugtatott.

     - Most kéz nélkül! - szólalt meg a tanárnő, mire az eddigi nyugodtságom olyan gyorsan illant el, mint amilyen gyorsan jött.

     - Én még sosem próbáltam - mondtam halkan

     - Hát itt az idő kipróbálni - mosolygott rám Daniel. Bátortalanul visszamosolyogtam. Tekintetemet visszavezettem a tűzre és mélyen belebámultam. Próbáltam elképzelni, ahogy felemelem, de nem történt semmi. Lehunytam a szemem, próbáltam mindent kizárni és csak az előttem lévő forróságra koncentrálni. Nem akartam semmi mást hallani, csak a tűz ropogását. Mikor úgy gondoltam, hogy sikerült teljesen a tűzre koncentrálni elképzeltem ahogy felemelkedik a fejemmel egy magasságba. Amikor megéreztem az arcomon a meleget önkéntelenül is elmosolyodtam. A békés sikeremnek egy köhögés vetett véget, mire kipattantak a szemeim és a tűz visszahullott a tálba. Nico bocsánatkérő tekintetével találkoztam. Szóval ő köhögött.

     - Szép volt! - szólt a tanárnő - Még egy próba van hátra, utána készen vagyunk. Az asztalról felemelt egy vastag karperecet, ami hasonlított egy csuklószorítóra. Felrakta a bal kezemre. Eközben a többiek elhúzták az asztalt a falhoz. Én érdeklődve nézegettem a kezemet. 

     - Ez egy speciális eszköz, amivel a diákok önkontrollját teszteljük. Ezzel a távirányítóval - mutatott fel egy készüléket - tudom azt a kis kütyüt irányítani. Hogy mit is tud az csinálni? A testedben azokat a különleges hormonokat hozza egymással reakcióba, amelyek nincsenek benne a rivánokban. Azt vizsgáljuk, hogy...

     - Mikor törik ki belőlem az elemem - fejeztem be rémülten a mondatot. Éreztem ahogy az arcomból az összes szín eltűnik. Az igazgatóra vezettem a tekintetem, mire ő biztatóan biccentett.

     - Menj egy kicsit hátrébb és térdelj le. Ülj rá a sarkadra. Úgy! - mondta, mikor teljesítettem amit kért. Ő hátrébb sétált a többiekhez. - Szólj ha kezdhetjük!

     - Ne aggódj! - szólalt meg biztatóan mosolyogva Nico - Menni fog! Ha nem bírod tovább a nyomást, nyugodtan engedd ki. Mélyen beszívtam a levegőt és szaggatottan engedtem ki.

     - Mehet.. - szóltam halkan

Szorosan lehunytam a szemem, amint megéreztem a gyenge nyomást a belsőmben. Próbáltam a pánikomat és a fájdalmat kizárni több-kevesebb sikerrel. Egy idő után erősebb lett a nyomás. Majd még erősebb. Később annál is erősebb. Teljesen elvesztettem az időérzékem. Nem tudom mióta küzdöttem a padlón térdelve, de éreztem, hogy a bőröm kezd felforrósodni, a hajam elállt a testemtől és éreztem ahogy száll. Ekkor már remegett a kezem és kénytelen voltam elkezdeni magamban a mantrám. "A tűz nem ellenség, barát. Nem emészt el..."- de nem tudtam folytatni, mert olyan nyomáshullám szaladt végig a testemen, hogy azt hittem felrobbanok. Imádkoztam, hogy a 4 felmérőm jó messze legyen tőlem.

Kezemmel a földre támaszkodtam, mert nem bírtam magam máshogy megtartani. Nem hallottam semmit, viszont éreztem, hogy zihálok. A következő hullámtól kipattantak a szemeim. Minden vörösben és narancssárgában láttam. Hiába mondta Nico, hogy nyugodtan kitörhetek, nem akartam őket bántani. Próbáltam valamire fókuszálni a szememmel, de nem láttam semmi konkrétot. Csak színeket, árnyékokat.

Valaki közelebb lépett, mire én ijedtemben felugrottam és elkezdtem hátrálni a falig. A felhevült testemnek nem esett jól a hideg fal. Most már nem hullámokban jött a nyomás, hanem folyamatos volt a fájdalom. Elkezdtem könnyezni. A cseppek égették a bőröm, ahogy végigfolytak az arcomon. Ekkor nem bírtam tovább.

Egy rövid ordítás kíséretében kitörtem. A látásom egy pillanat alatt kitisztult, a nyomás megszűnt. A megkönnyebbülés amit éreztem felülmúlhatatlan volt. De ez az egész érzés nem tartott tovább egy pillanatnál, amikor is eljutott a tudatomig, hogy kitörtem. Szinte lassított felvételben láttam, ahogy a 4 "vizsgáztatóm" irányába megy a hullám. Láttam a pillanatnyi ijedséget az arcukon. Nem. Nem bánthatok újra másokat. A két karomat kitartottam oldalra és minden erőmmel azon voltam, hogy megállítsam az energiahullámot. Eagle igazgató elrántotta a tanárnőt, Daniel pedig a 4.  tagot húzta maga után. Egészen a falig hátráltak, ahol az igazgató védelmezően a többiek elé állt, hogy visszaszorítsa a hullámot. Viszont sikerült az utolsó pillanatban megállítanom. Ott örvénylett fenyegetően előttük egy fél méterre. Ekkor elképzeltem, hogy úgy mint egy porszívó visszaszívom az energiát. Szerencsére az engedelmeskedett nekem és visszahúzódott. Egészen addig kitartottam, amíg el nem tűnt teljesen. Utána viszont a lábam már nem bírta tovább és a fal mentén összerogytam. Nicholas és Daniel azonnal odapattantak mellém és a két karomnál fogva felhúztak. Nico a kezét a hátamra vezette, nehogy hátraessek. Bármilyen másik helyzetben nagyon élveztem volna ezt, de inkább azzal voltam elfoglalva, hogy el ne ájuljak.

     - Ez-ez - kezdte az igazgató, miközben közelebb jött

     - Sajnálom - motyogtam félhangosan lehajtva a fejem, mire Nico bátorítóan megszorította a karom

     - Ez....ez lenyűgöző volt - mondta ki végül Mr. Eagle, mire értetlenkedve kaptam fel a fejem.

Remélem ez a rész is elnyerte a tetszéseteket! Írjátok le, hogy mind gondoltok eddig a történetről, sokat segítene! Jó éjt!