ABEK- Elemképzőben az életem

10. rész

Izgatottan léptem ki az Elemi lények ismerete órámról és szintén ezzel az érzéssel indultam meg kifele az iskolából. Mára ígérte be Mrs. Jones, hogy megtanít valami érdekeset és fontosat. Szinte ugrálva teszem meg a távot a kapuig. Ott aztán balra fordulva folytatom az utamat addig, amíg meg nem látom a tanárnőt egy nagyobb tisztáson. Még nincs mindenki ott, így elkezdünk beszélgetni. Most csak az A1-es tűzvirák gyűltek így össze. Mivel kevesen, csak 9-en vagyunk, így hamar összeszoktunk. Sokat beszélgetünk, ismerkedünk a szünetekben, a játékteremben is szoktunk csapatépítő játékokat játszani. Igaz, hogy csak ketten vagyunk lányok Amy-vel, de szerencsére a fiúk nem zaklatnak. Mikor megérkezett az utolsó A1-es ember, meglepődésünkre megjött egy csapat idősebb gyerek is.

     - Sziasztok! Most az A2-es tűzvirákkal leszünk összevonva, mert még ők se tudják azt, amit ma meg akarok tanítani nektek. - kezdte Mrs. Jones, miután mindenki elhallgatott. - Hogy mit is fogunk csinálni? Előhívjuk a belső állatunkat. - mondta, mire pusmogás futott végig rajtunk. - Mindenkiben benne lappang a segítő társa. Ő egy bizonyos állat alakját felvéve jelenik meg, ha hívjuk. Nem bonyolult művelet, mindenkinek sikerülni szokott első vagy második próbálkozásra. Életünk végéig velünk fog maradni, és bármikor hívjuk előjön. Az erődet megnöveli, segít a kontrollálásában. Megvéd és támogat amikor szükségünk van rá.

Miután befejezte, megérintette a mellkasát ami felfénylett. Egy pislantás múlva megjelent mellette egy hiúz, aminek a hátán egy vörös csík volt. Mindenki nyakát nyújtogatva próbálta jobban megnézni az állatot, ami kecsesen kihúzta magát.

     - Hű. - suttogtam magam elé döbbenetemben.

     - A belső állatunkat megértjük és gondolatban tudunk vele kommunikálni. Viszont egy fontos dolgot muszáj elmondanom. - emelte fel a kezét. - Ők érző lények. Amit adsz nekik azt kapod vissza. Ha nem tisztelitek eléggé könnyen ellenetek fordulhatnak. - biccentett a hiúza felé, ami egy láng kíséretében eltűnt. - Az állatotok tükrözni fogja a képességeteket. Minél nagyobb az erőtök annál jobban fog hasonlítani arra. Ezt úgy kell érteni, hogy ha nagy erővel rendelkezel, akkor lehet, hogy az egész állatod a piros színeiben fog majd pompázni. Na de nem is húznám tovább a szót! Álljon mindenki a másiktól két méteres távolságba.

Akik eddig a földön ültek, most felálltak és követték az utasítást. Amy-vel egymás mellé álltunk és izgatottan összemosolyodtunk. Kíváncsi leszek milyen állatom lesz.

     - Most hunyjátok le a szemetek és próbáljátok meg elképzelni, hogy a bensődben élő állat kiszabadul. Kérjétek meg, hogy jöjjön elő! Gyerünk, hajrá! - biztatott bennünket.

Becsuktam a szemem és erősen összpontosítani kezdtem. A tűzre gondoltam, illetve az állatra, aki megvéd majd ha bajban leszek. Nem éreztem semmit sem, így a kérleléshez folyamodtam. Ha itt vagy bent, kérlek gyere elő. Szeretnélek látni. Kinyitottam a szemem és csalódottan fordultam körbe. Sehol semmi. Több virának sikerült, ők boldogan néztek belső állatukra, voltak akik simogatták. Amy-re néztem aki egy vadászgörényt tartott a nyakában. A tisztás lassacskán hasonlítani kezdett egy állatkertre. Volt ott kígyó, bagoly, farkas, még egy pillangó is. 

     - Most megkérek mindenkit, akinek sikerült, hogy hívja vissza az állatokat és álljanak ki szélre!

Lassacskán elkezdtek eltűnni a belső segítők és gazdáik a tisztás széléhez sétáltak. Körbenéztem és láttam, hogy rajtam kívül még csak 4 embernek nem sikerült. Rémülten néztünk össze.

     - Ne aggódjatok, ez előfordul! - nyugtatott minket Mrs. Jones. - Próbáljátok meg újra!

A vira lehunyta a szemét, így én is követtem a példájukat. Elképzeltem, ahogy a védelmezőm megjelenik mellettem, ahogy hozzáér a kezemhez, de nem történt semmi. Próbáltam a körülöttem lévő örömujjongásokat kizárni.  Kérlek, kérlek gyere elő! Ne hagyj egyedül. - kérleltem kétségbeesetten. Már kezdtem feladni, mikor meghallottam egy mély férfihangot a fejemben.