ABEK- Elemképzőben az életem

13. rész

Idegesen sétálgattam fel-alá a nappaliban, miközben percenként az órára néztem. Liz is ugyanezt csinálta, csak a szoba túlsó oldalán. Mindketten nagyon aggódtunk Aaron-ért. Miután a párbajnak vége lett a tanár se szó, se beszéd felkaron fogta és kihúzta a teremből. Közben még mindenkit visszaparancsolt a szobájába. Már percek teltek el és még mindig semmi.

Egyszer csak ajtónyitódást hallottunk, mire odakaptuk a fejünket. Aaron lépett be lehajtott fejjel az ajtón. Megállt előttünk, majd felnézett. A szomorú arca hirtelen változott meg. Nagy mosolyra húzta száját és felkacagott. 

     - Látnotok kéne az arcotokat. - nevetett.

     - Basszus Aaron, mondd már mi történt! - fakadt ki Liz.

     - Nyugi, nyugi. Annyi volt csak, hogy behívtak beszélgetni. Illetve átraktak az A1-be!

     - Jaj de jó! - kiáltottam fel és a nyakába ugrottam. Pár pillanat múlva Liz is csatlakozott az öleléshez, mire elborultunk. A földön nevettünk még egy kis ideig, majd felálltunk a földről és elindultunk a következő óránkra. A mai nap Aaron még az A2-esekkel lesz, de holnap már velünk, vagyis inkább Liz-zel. 

Másnap izgatottan ébredtem fel. Már nagyon kíváncsi voltam, hogy mit akar Hidgens este. A napot végig szenvedtem, ebédkor egy falat se tudott lemenni a torkomon. Hat óra előtt egy órával lefagyva meredtem magam elé, miközben két barátom próbált győzködni, hogy csak nem lesz olyan rossz.

     - Ne csináld már Cassie! Nem fog megenni! - mondta Aaron. - Remélem. - mormogta az orra alá, de szerencsétlenségére meghallottam.

     - Igaza van Aaron-nak. Nem kell így megijedned! - folytatta Liz.

    - De... - kezdtem volna, de barátnőm a szavamba vágott. 

     - Nincs semmi de, Cassandra Grace, igenis elfogsz menni! Ma délelőtt kiderítettük hol van a tó, fél óra múlva szépen elindulsz, és meg ne halljam még egyszer azt, hogy nem akarsz menni! 

     - Köszönöm. - néztem rá hálásan.

Harminc perc elteltével elindultam a megadott irányba kifele az iskolából. Egy hordozható, elemlámpával a kezemben mentem be az erdőbe egy kis ösvényen. Idegesen lépkedtem, a csöndet semmi sem törte meg. Egyre beljebb haladtam, míg el nem érkeztem a megbeszélt helyre. A tó gyönyörűen csillogott, visszatükrözte a csillagokat. Megbabonázva sétáltam közelebb és közelebb, míg a partjához nem értem. Ott letérdeltem. Két kezemet a vízbe raktam és merítettem egy keveset, majd hagytam, hogy lefolyjon. Ezt még megismételtem egy párszor, szememet le se véve az ezüstös színű vízről.

     - Ha kiszórakozta magát, akkor rátérhetnék az ittlétünk okára. - hallottam egy hangot, mire riadtan kaptam fel a fejem. Hidgens állt ott egy táskával a kezében. Gyorsan felálltam, leporoltam a nadrágom.

     - Tanár úr. - biccentettem.

Morgott valamit az orra előtt, majd elengedte a táskáját, ami hangos csörömpöléssel esett a földre. A hirtelen hangtól kicsit összerezzentem és érdeklődve figyeltem Hidgens-t, ahogy kicipzározta azt. Kivett belőle egy pár tányért, olyanokat amiket a képességfelmérő próbán is használtunk. Elkezdett sétálni és egy nagy körben pár méterenként lehelyezte őket. Én csak a szemmel követtem. Mikor végzett odalépett hozzám, felvette a földről a mellettem még égő elemlámpát és kikapcsolta azt.

Ott álltunk teljes sötétségben egymással szemben. ( persze tartva az 1 méteres távolságot.) Zavartan néztem az előttem álló sötét sziluettet, ami egy nagyot sóhajtott.