ABEK- Elemképzőben az életem

14. rész

Három hét telt el az eset óta, azóta heti kétszer este elmegyek a tóhoz Hidgens-sel gyakorolni. Sajnálatomra semmi mást nem csináltam, csak meggyújtottam, majd eloltottam a tüzet. A harmadik alkalommal megkérdeztem, hogy mikor fogok valami mást csinálni, mire idegesen leugatott. Rendszerint három órát töltünk együtt és mikor végeztünk mindig hulla fáradt lettem.

Liz-nek és Aaron-nak elmondtam, hogy mit csinálunk, de többet nem árultam el nekik. Nagyon megkedveltem őket, de valamiért úgy érzem, hogy nem kéne több információt megosztanom, mint ami szükséges. Aaron már egész jól elboldogul a két elemmel amit irányít (ami ugyanaz, mint Hidgens-é). Bár ha iszunk akkor néha az arcunkba locsolja azt, de Liz sokat segít neki a vízzel. 

A belső állatomról, pedig még mindig nem tudok semmit. Az elmúlt időkben sokan piszkáltak azzal, hogy gyenge vagyok és azért nem jön elő. Utánunk minden osztálynak előhívatták és mily meglepő mindenkinek sikerült, ezért hamar híre ment, hogy egy elsős hoppon maradt. Sokszor szívattak meg a folyosón, leöntöttek, elreptették a cuccomat a kezemből, szépen lassan kiakasztva ezzel engem. Szobatársaim sokat támogattak, de valahogy nem tudtam lenyugodni, mindig kevés választott el attól, hogy felgyújtsam az aktuális zaklatómat. A feszültség állandó részemmé vált és ezen senki nem tudott segíteni.

----------

Vizes hajjal, ruhákkal sétáltam vissza a szobámba egy újabb csíny után. Egy idősebb lány rendszeresen lealáz és megszégyenít a többiek előtt. Miután átöltöztem és megszárítottam magam félve indultam el sétálni. Nem szerettem nagyon emberek közé menni a zaklatások miatt, de nem bírtam a szobámban gubbasztani. Szerencsére vasárnap van, így nem kell tanulnom, szombaton már megtanultam. 

Nem néztem hová megyek, csak sétáltam, míg meg nem láttam az egyik folyosó végén egy létrát, amivel egy a plafonban elhelyezkedő csapóajtóhoz lehetett feljutni. Nem gondolkoztam sokat, felmásztam rajta. Nagy nehezen eltudtam fordítani a kart, ami a csapóajtón volt, így be fel tudtam menni. Mikor felértem meglepődve néztem körbe. Egy viszonylag sötét helyiségbe érkeztem, ami hasonlított egy kicsiny padláshoz. A falán volt egy kis, kör alakú ablak, innen jött az összes fény. Nem volt hatalmas a szoba, csupán egy kanapé, egy kis asztalka és egy alacsony tálaló kapott itt helyett, illetve az egyik sarka tele volt párnákkal. Visszazártam a kis ajtót és leültem a kanapéra, ahonnan pont kiláttam az ablakból. Elég magasan voltam, a távolban hegyek szürke körvonalait tudtam kivenni. Teljesen elbambultam, csak egy torokköszörülésre tértem magamhoz. Ijedten kaptam jobbra a fejem és egy mosolygó Nico-val találtam szembe magam.

     - Szia! Ne haragudj, nem tudtam, hogy ez a te szobád. Már megyek is. - habogtam össze-vissza, miközben felpattantam. 

     - Ülj vissza. - mosolygott kedvesen, mire visszaültem a helyemre. Idesétált és lehuppant mellém. Nem szóltunk egymáshoz, csak bámultunk kifelé az ablakon. A köztünk lévő csönd nem volt kínos, sokkal inkább megnyugtató. A némaságot én törtem meg.

     - Te csináltad ezt a szobát? 

     - Igen. Még első évemben bukkantam rá erre két barátommal. Akkor még egy poros, egerekkel teli padlás volt, de azóta egész szépen átalakítottuk. - magyarázta. - Hogy-hogy rátaláltál?

     - Nem is tudom. Csak úgy sétálgattam és megláttam a létrát. Nem tud senki sem a helyről?

     - Csak az igazgató, Mr. Eagle. Kellett az engedélye, hogy behozhassuk a bútorokat. - ismét beállt a csönd. - Ne haragudj Cassandra, de meg kell kérdeznem. Tényleg nincs belső állatod?

A kedvem hirtelen csökkent le, éreztem, hogy az arcom elkomorul. Nem haragudhatok rá, ő csak megkérdezte. Kedvelem annyira, hogy elmondom neki az igazat. Bízom benne.