Challenge of love

Rég látott ismerős

Jó reggelt! (Okt. 4. Hétf.)

Igazi meglepetés! De ez majd később. Kicsit meg voltam fázva a hétvégén, köszönhetően a pulcsi nélküli futásnak, de anyu segítségével gyorsan ki lettem kúrálva.

Az iskolában először töriből röpdogát írtunk, majd haladtunk tovább az anyaggal, ami annyiból állt, hogy a tanár csak magyarázott, és magyarázott. Ahogy körbenéztem, szinte percenként valaki ásított. Elvileg az ásítás nem ragadós, de nálunk valamért az volt.

Aztán földrajzon Abbie felelt, és egy kis segítséggel megkapta az ötöst.

 A többi óra is lassan eltelt, és már a suli előtt gyülekeztünk és beszélgettünk. Persze, amikor el kell válni, akkor van a legtöbb mondandója a másiknak. Mindenki magyarázott a másiknak. Eszembe is jutott, hogy le lehetne fotózni, mint egy életkép, de sajna nem volt nálam a fényképezőgépem. De arra gondoltam, hogy attól még a telefonnal is fotózhatok. Emlékeztem, még reggel beledobtam a táskámba, és most sehogy sem találtam. Ezért letettem a földre, és jól széttúrtam az egészet. Mikor nagy nehezen megtaláltam, és felnéztem. Nem hittem a szememnek. A suli bejáratánál ott állt Colin, az unokatestvérem (unokabátyám), akit már vagy öt éve nem láttam, mert elköltözött Európába, Franciaországba. Mikor még nagyon kicsi voltam, és még Ben sem született meg, mindig együtt játszottunk, mert ő is egyke volt. Minden hétvégén átmentünk a másikhoz, mert nem laktunk egymástól annyira messzire. Ő volt az úgynevezett bátyám. Szóval rengeteg időt töltöttünk együtt. Igazából nem sokat változott, csak férfiasabb lett, hiszen már egyetemista. Ő akkor volt tizenhat, amikor elköltöztek.

Felálltam, és otthagyva a cuccomat a földön, elkezdtem rohanni felé. Mikor észrevett, először meglepetést majd szeretetet láttam a szemében. Ő széttárta a karját, én meg szinte ráugrottam. Nem tudom, meddig álltunk így, de aztán elhúzódott, hogy jobban szemügyre tudjon venni.

- Hát, Stephanie, sokat változtál. Nőiesebb lettél- mosolyodott el.

- Kösz. De te viszont alig változtál. Annyira hiányoztál! És mikor jöttél meg? Anyu és apu tud róla? Jack bácsiék is jöttek vagy csak te? Nálunk fogsz megszállni?- tettem fel egy szuszra a kérdéseimet.

- Nyugi, Steph, majd otthon mindent elmondok, de mostmár menjünk, jó?

- Ó, oké, biztosan elfáradtál. Egy pillanat, és hozom a táskámat. Vagy várj, gyere te is, húztam magam után. Mikor odaértünk, mindenki kérdő tekintettel nézett hol rám, hogy Colinra.

- Öhm, gyerekek, ez itt Colin. Colin, ők itt az osztálytársaim, Aeron, Brent, Chris, Nikole Abbie, és Adam- mutattam be mindenkit sorba.

- És te ki vagy?- kérdezte Brent.

- Colin most jött vissza Európából, mert most egyetemista. Bár nem tudom miért jött vissza az év kellős közepén...- hadartam. 

- Azért, hogy lássalak- szólt közbe Colin. Én csak rámosolyogtam.

- Ó, ez igazán kedves, ja és amúgy ő az én...- unokatesóm, mondtam volna, de Nikole közbevágott.

- Hány éves is vagy Colin?

- Huszonegy. Miért?

- Csak kérdeztem.- mondta Nikole, majd jelentőségteljesen rám nézett. Nem tudom, mit akart sugallni, de szerintem semmi jót. A többiek meg feszengve néztek ránk. Aeron enyhén meglepődött arccal, Adam meg dühös volt. Fogalmam sincs, de amikor észrevette, hogy nézem, elfordult.

- Na, srácok, nekünk mennünk kell haza, de holnap majd találkozunk!- intettem oda nekik, majd megfogtam Colin kezét és elindultunk hazafelé.