Challenge of love

A szülők néha gázak

Jó relt! (Szept. 17. Péntek)

A mostani hét csak úgy elrepült. De nem történt semmi különös. Mindenki ugyanolyan volt. Vagyis nem teljesen. Valahogy felkerült a netre a vereny, így mindenki tudta a végeredményt. Még aki eddig nem tudta, ki vagyok, mostmár igen.

A héten írtunk matekból egy dogát, meg bioszból feletünk. Más fontos nem történt. Ja, még annyi, hogy Adam sehogyan sem akart beszéni velem. Egyszerűan, amikor beszélgetést kezdeményeztem, mindig lerázott. Nem értem, hogy miért.

Órák után kivettem a cuccokat a szekrényből, majd indultam kifelé a suliból. Útközben elmentem Daniel mellett. Egymásra mosolyogtunk, majd mentünk tovább. Olyan fura érzésem volt. Daniel semmi durvát nem mondott nekem. Megfordultam. Ő is.

- Miaz?- kérdezte, amikor meglátta az arcomon azt a fura arckifejezést.

- Semmi- ráztam meg a fejem, majd visszafordultam és kimentem a suliból. Otthon tanultam, aztán átmentem Abbie-hez, és "csajosan"  beszélgettünk. Ennyi volt mára.

Buenos días! (Szept. 22. Szerda)

Istenem! Elegem van mindenből! Kezdjük ott, hogy én nem csináltam semmit.

A nap eleje szokásosan telt, feleltem töriből (ötös lett), és sajna nyolc órám volt. Csordaként vonult ki az osztály. Mindenki sietett hazafelé. Nikole odajött mellém.

- Steph, úgy érzem, egy kicsit elhanyagoltad a tanulást.

- Mire gondolsz?- kérdeztem vissza.

- Pontos felmérések szerint a legutóbbi matekdogád négyes lett, illetve egy angol négyes látható az e-naplóban.

- És?

- Mit és? Négyest kaptál! Ki kell javítanod.- mondta, de úgy, hogy nem szívesen válaszolnék nemet.

- Jó majd kijavítom.

- Nem majd, most.

- Most? Itt a suli előtt?- értetlenkedtem.

- Ajj, annyira... Nem! Most szépen átjössz hozzám és segítek.

- De nekem...- kezdtem magyarázkodni, de Nikole közbevágott.

- Nincs de! Jössz!- ragadta meg a karom, és mindenki szeme láttára elkezdett vonszolni felfelé a dombra, hegyre, ki hogy nevezi. Azért még visszakiáltottam a többieknek.

- Sziasztok!

- Szia! Jó szórakozást!- vigyorgott Aeron.

- Kösz- motyogtam.

Amikor átértem Nikole-ékhoz, nem is adott időt semmire, beráncigált a szobájába és tanultunk. És szünet nélkül tanultunk. Meg amikor kikéreckedtem a mosdóba, ott várt rám, és elkezdte mondani, hogy jöjjek már kifelé, vagy ha nem, akkor benyit. Hát, ki tud így vécézni? Mert én nem. Ahh. Mire hazaértem, már nyolc (!!!) óra volt. És még leckét is kell csinálnom, merthát Nikole-nál matekoztunk és angoloztunk. Amikor kinyitottam az ajtót, apu már várt rám. De akkor még nem tudtam, hogy miért...

- Szia apu! Anyu?

- Stephanie Miller!- ah, már megint mit csináltam? Csak akkor szoktak a teljes nevemen szólítani, ha valmit nem csináltam meg.

- Igen?

- Hol voltál? Már megint randalíroztál? Nézz ide!- mutatott a mosogatóra.- Ez meg mi? Nem úgy volt, hogy elmosogatsz, minden áldott nap? Mi, anyáddal későn érünk haza, nekönk baromira nincs időnk ezzel foglalkozni!