Lovely fan {Jikook}

4. fejezet

˜Jimin szemszöge˜

A bátyám kb 10 perc múlva meg is érkezett. Lehúzta az ablakot, majd a földön ülő srácra pilantott.

-Te meg mi a fenét csináltál? – kinyitotta az ajtót és a sráchoz ment. Leguggolt hozzá és felemelte sérült karját. Tanulmányozta egy ideig, majd felnézett rám. – Mégis mióta van ilyen állapotban? – megvontam a vállamat. A pia szépen lassan felszívódott a szervezetemben, szóval egyre jobban tudtam tisztán gondolkozni.

-Úgy 20 perce... – vontam meg a vállamat.

-Hogy mi? Azonnal el kell látnunk őt. Már így is túl sok vért vesztett. Ha túl sokáig várunk az eszméletét is elvesztheti. – a sérült srác ép karja alá karolt, de az ellökte magától a segítő kezet.

-Hagyj békén! Nem megyek sehova! – láttam az arcán, hogy egyre sápadtabb lett és a beszéde is elnyúltabb lett.

-Figyelj... Nem tudom mit tett veled ez a féleszű, de én csak segíteni szeretnék. – próbálta őt meggyőzni. – Orvos vagyok. Ha most itt hagylak, abból nem csak nekem, de neked is bajod lehet. Nézz magadra... Mindjárt elájulsz. – Újra próbálkozott, hogy felsegítse a fiút. Ezúttal hagyta magát. – Nagyon jó! – a srác átkarolta a vállát és úgy botladozott el a piros ferrari felé. Heosok rámnézett. – Te pedig szépen felveszed a kocsit és utánunk jössz.

Ne már... – léptem egyet előre. – Én is veletek akarok menni. – lehet, hogy néha elvesztem a fejem, de attól felfogtam, hogy én bántottam a fiút. És amiket mondott nekem... Hát mit ne mondjak szarul esett...

-Ha ő velünk jön egy kocsiba, akkor inkább hívok egy mentőt. – nézett rám gyűlölettel a szemében. – Nem vagyok hajlandó egy levegőt szívni egy ilyen emberrel, mint ő. – még mindig engem nézett.

-Hallottad... – mondta a bátyám. – Ha azt akarod, hogy ez csendben zajlódjon le, akkor a saját kocsiddal jösz. Tudod jól, ha kórházba kerül és elmondja mi történt, akkor zaklatni fognak a riporterek. - a srácra nézett. - Szállj be! Azonnal indulunk!

A fiú bevágta maga után a kocsi ajtaját, majd Heosok is beszállt és elhajtottak. Előre kellett menjek a kocsimhoz... De hogyan? Tudtam, hogy Heosok ezzel büntet... Magamnak kell megoldanom azt, hogy úgy jussak el a kocsiig, hogy a riporterek ne fedezzenek fel engem. A legközelebb lévő kukába rúgtam.

-Kurva életbe! – leguggoltam a felborult kuka mellé, majd térdemre hajtottam a fejemet. Nem hiszem el... Nagyon ritkán szoktam inni, de még sosem történt velem ilyen, hogy botrányt rendezzek és valakit megsebesítsek. A srác szavai jutottak az eszembe, amiket a fejemhez vágott. Nem tud rólam semmit, hogy miken mentem keresztül, hogy azzá válljak, aki most vagyok.

Kifújtam a levegőt, majd felálltam. Nem most van annak az ideje, hogy ezeken törjem a fejem. El kell jutnom a kocsihoz. Elővettem a telefonom, majd tárcsáztam a hely tulaját. Nem foglalkoztam a formalitással, csak annyit mondtam, ami szükséges volt.

-Hozza a kocsimat a hátsó bejárathoz. Azonnal! – majd ki is nyomtam. Ugyanaz az alkalmazott volt, aki leparkolta a kocsit. Megköszöntem, majd azonnal indultam is.

Tojtam a szabályokra, siettem, ahogy csak tudtam. Mivel ilyen időpontban senki nincs az utakon, így padlógázt nyomtam. Ezzel a sebességgel még Heosokékat is beértem. Természetesen nem a kórházba mentünk, hanem Heosok házába. Beparkoltunk a garázsba a bátyám többi kocsija mellé. Ebben nagyon hasonlítottunk. Imádtuk az autókat gyűjteni.

Kiszálltunk, majd a lifthez mentünk. Megnyomtam a második emelet gombját, mert tudtam Heosok úgy is oda fogja vinni a srácot. Én vettem neki a házat, hogy legyen elegendő helye az orvosi megszállottságához. A második emeleten beépítetett egy kisebb labort és egy kórterem szerűséget miattam, mert mikor nekikezdtem a diétáknak és egyéb edzésformáknak, többször is rosszul lettem és ő volt, aki ápolt engem.

A liftben a srác a lehető legmesszebbi sarokba állt, hogy minél távolabb legyen tőlem. Azért ennyire nem kellene túlreagálnia az egészet. Végülis csak meglöktem egy kicsit.

A liftajtó kinyílt majd előre engedtem őket. Heosok az ágyra fektette a fiút.

-Mutasd a karod! – elég csúnya volt és még kisebb üvegszilánkok is voltak a bőrébe fúródva. Bátyám elővette a műszereit, majd elkezdte kiszedegetni az üvegszilánkokat. – Hátra nézett. – Ne álldogálj már itt, legalább hozz egy pohár vizet neki.

Tettem, amit mondott és mire visszaértem, már az összes üvegszilánkot eltávolította a sebből. A sebet lefertőtlenítette és bekötözte.

-Hát én itt végeztem is. Elmegyek kezet mosni, addig ne öljétek meg egymást. – nézett mindkettőnkre, majd otthagyott minket.

Odamentem a sráchoz és odanyújtottam neki a pohár vizet. Elvette tőlem. – Én... bocsánatot kérek... Nem szoktam így viselkedni... – dörzsöltem meg a tarkóm.

Semmit nem mondott. – Esetleg megkérdezhetem a nevedet? Az a helyzet, hogy elfelejtettem és...

-Nem kell tudnod a nevemet. – felnézett rám, majd felült. – Úgysem fogunk találkozni többé. – felállt, de felszisszent.

-Héé maradj ülve... – fogtam meg a vállát, de lerázta a válláról a kezemet.

-Megmondtam, hogy ne érj hozzám! – felemeltem a kezeimet, jelezve, hogy megértettem.

-Rendben, akkor hozok neked valami fájdalomcsillapítót. – nem vártam meg a válaszát, helyette sarkon fordultam és Heosok után mentem. A gyógyszeres szekrényhez vettem az iránt és fájdalomcsillapítót kerestem.

-Ugye tudod, hogy ez a srác ugyanolyan makacs, mint te? – megfordultam, hogy ránézhessek.

-Miről beszélsz? Ez nem is igaz.

-Pedig nagyon is az. – megtaláltam a fájdalomcsillapítót, majd két szemet szedtem ki a levélből. – Elmesélte mi történt. Ez az első, hogy bajba kerültél... Bejön neked, igaz?

-Hogy mi? Miket beszélsz? Hisz ő egy fiú...

-Ne már Jimin... – közelebb jött hozzám. – Tudom, hogy meleg vagy... Ne is próbáld eltitkolni előttem. – leejtettem a gyógyszeres dobozt.

-Te mégis honnan tudsz erről? – néztem rá tágra nyílt szemmel.

-Most komolyan kérdezed? Egyszer nem nézted meg a lányokat, pedig a cégnél nagyon sok csinos gyakornok van. A fiúk közelében meg olyan vagy, mint egy félős nyuszi.

-Más is tudja? – ha ennyire feltűnt a bátyámnak, akkor biztos más is észrevette.

-Dehogyis. Nyugi. – karolta át a vállamat. – Nálam biztonságban van a titkod.

-Köszi bátyó.

-Na jó. Nézzük meg inkább a betegünket és adjuk neki oda azt a fájdalomcsillapítót.   

-Oké... – de mikor visszamentünk a fiú sehol sem volt.

-Elszökött? – kérdezte Heosok tőlem.

-Honnan tudjam? Nézzük meg a házban, lehet csak elment a mosdóra vagy mit tudom én.

Átnéztük az egész házat, de nem találtuk.

-Most mi lesz? – kérdeztem Heosokot.

-Hát... te sodortad bajba... Te is keresed meg.

Itt is vagyok a kövi résszel... Hogy tetszik eddig? Kicsit különegesebb sztorit akartam írni, ahol nem mindig csak Jimin a gyámoltalan, de nem is a domináns. Kíváncsi vagyok a véleményetekre szóval kommenteljetek, légyszi. Puszillak benneteket.