Lovely fan {Jikook}

16. fejezet

˜Jungkook szemszöge˜


Reggel korán keltem, mert fogalmam sem volt, hogyan jussak el a suliba egymagam. Persze Jimin többször felajánlotta, hogy elvisz, de én nemet mondtam, hisz így is elég pletyka terjeng róla mostanság, nem akarok ennél is jobban rontani a helyzeten.

Gyorsan megtaláltam azt a buszmegállót, ami elvisz engem a suliig, és kb 5 percet kellett várakozzak, hogy megjöjjön a busz, majd kerestem magamnak egy tetszőleges helyet a busz hátuljában. Teljesen üres volt, hisz Gangnam közelében senki nem használ buszt a közlekedésre.

Kb fél óra lehetett az út, így volt időm elkalandozni a tegnap eltöltött napon, amit Jiminnel tölthettem. Persze felmerül a kérdés... Mégis mit csinálhattunk ketten... Abban a hatalmas házban. Amikor meghallottam a hírt, hogy Jimin kórházba került, akkor realizálódott bennem, hogy igenis tetszik nekem, úgy mint férfi. Dehát mit tehettem volna? Nem akarok egy saseng fannak tűnni, aki egyből Jiminre veti magát. Tehát, mint minden normális rajongó, általában a szeretett idolja összes albuma és CD-je meg van. Persze nekem is nagyon sok van, de ami Jiminnek megvan... Nem hagyhattam ki, hogy ne nézzem meg a gyűjteményét.

Jimin szobája tele volt, külön kiadású albumokkal, amiket én soha nem vehettem meg... Egész nap beszélgettünk, elmesélte a koncerteken történt kínos pillanatait, amin annyit nevettem, hogy már fájt a hasam. Sosem gondoltam volna, hogy megadatik nekem egy ilyen lehetőség.

Hálistennek, ahogy leszálltam a buszról, egy riportert sem láttam, ami jó jel. Persze a diákok mind rosszalló tekintettel néztek rám, de ott volt nekem Tae, aki megmentett engem. Amint az iskola folyosóján mellém lépett, a többiek azonnal elfordították a fejüket, mintha sokkal érdekesebb dolguk akadt volna. Pedig ebben a pillanatban nálam fontossabb dolog nincsen nálam.

-Azt hiszem, hogy húzós lesz neked ez a mai nap. – mondta nekem Tae.

-Ne is mondd, legszívesebben hazamennék.

-Ne aggódj... – karolta át a válamat. – suli után elazítalak téged. Szóval délután tala nálad.

-Öhhmm... Rendben, úgyis szerettem volna veled beszélni valamiről. – Nem húzhatom tovább Tae agyát, meg kell mondjam neki, hogy nem akarok tőle semmit.

Bólintott egyet, majd ezzel elváltak útjaink. Én beléptem az osztályterembe és ahogy leültem a helyemre, a többiek körém gyűltek és egyszerre ostoroztak a kérdéseikkel. Nem tehettem mást, mint csöndben maradni. Mégsem mondhattam el, hogy honnan ismertem meg Jimint és miért jött értem a suliba.

-Lám... Lám... Lám... – szólalt meg a tömeg háta mögül egy vékony hang. – Most már értem, hogy hogyan szerezted azt a koncertjegyet!

A tömeg arrébb vonult a hang hallatára és Hye Jin lépett azasztalom mellé.

-Csodálkoztam, mégis honnan lehetett neked annyi pénzed arra a koncertjegyre, méghozzá az első sorba... – támaszkodott rá az asztalomra és a karomra nézett. – Hogy van a kezed, drága Jungkook? – mosolygott ördögien. – Csúnyán megsérültél... Nem igaz?! – biggyesztette le ajkait, mintha annyira megsajnált volna.

-Te meg miről beszélsz? – honnan tudhatja, hogy megsérültem? Hiszen erről senkinek nem kéne tudnia.

-Ohh... Nagyonis jól tudod, miről beszélek. – szorította meg az alkaromat, ahol az üvegszilánkok belém vágtak. Felszisszentem, hiszen nem teljesen gyógyultam meg, de már a kötést régóta nem hordtam. A többiek Hye Jin háta mögött közelebb húzódtak és érdeklődve figyelték a társalgásunkat.

-Mégis honnan... – húztam vissza a karomat, de közbevágott.

-Ohh... Hogy honnan tudom? – közelebb hajolt, hogy csak én halljam, amit fülembe súg. – Azt hiszed, hogy nincsenek forrásaim? Jaa és csak hogy tudd, nem ez az egyetlen infó, amit rólatok tudok drágám. – felegyenesedett, majd témát váltott. – Az igazgató vár téged az irodájában, jobb ha indulsz, elég dühösnek látszott.

Fogalmam sincs, hogy mit tudhat ez az őrült ribanc. Egyáltalán hogy tudhatott a karomról? És mit jelentsen az, hogy több mindent is tud rólunk? Ennél jobban nem is kezdődhetett volna a nap.

Felálltam a helemről és az igazgató irodájába indultam. Bekopogtattam, majd benyitottam.

-Ohh bizonyára te vagy Jungkook, igaz? – intett a kezével, hogy üljek a vele szemben lévő székbe.

-Igen, igazgató úr, én vagyok. – hajoltam meg tisztelettudóan. – Miért tetszik keresni engem? – foglaltam helyet.

Az igazgató kedves mosolyt mutatott felém, de a levegőben érezhető volt a feszültség, ami belőle áradt.

-A diákok és tanárok között, mint ahogy biztosan te is tudod, kering néhány pletyka, ami természetesen az én fülembe is eljutott és ami mellett sajnos nem tudok eltekinteni, szóval úgy gondoltam megkérdezlek téged, hogy biztosra menjek, valóban igazak-e. Remélem nagyon jól tudod, hogy ezek a pletykák milyen hatással vannak az iskola hírnevére és tisztában vagy vele, hogy az ilyesféle szóbeszédeket, nekem kell elsímítanom.

-Igen, nagyon jól tudom, igazgató úr. – helyeseltem.

-Akkor valószínűleg azt is tudta, hogy ma kora reggel egy csapat újságíró és riporter nekem támadtak az iskola előtt és egy bizonyos Jeon Jungkookról kérdeztek arról, milyen kapcsolatban van egy bizonyos Park Jimin nevű énekessel. Szerencsére ma reggel még el tudtam őket kergetni, de mi lesz, ha holnap visszajönnek és nem fognak hátrálni? Mint igazgató, én vagyok felelős a diákok miatt és ha bármi eltereli őket az iskolai kötelezettségükrők, nekem kell gondoskodnom arról, hogy az a zavaró tényező megszűnjön. És ez esetben ez a zavaró tényező forrása te vagy. Egy hetet adok önnek, hogy rendezze a dolgait, máskülönben nincs más választásom, mint elbocsájtani az iskolából. Értesíteni fogom erről a szüleidet, szóval szeretném, ha ez a dolog minél hamarabb el lenne intézve.

Köpni-nyelni nem tudtam az igazgató szavai hallatán. Persze felfogtam a problémáját és meg is értem, de ez azért eléggé rosszul érintett, hogy lehet egy hét múlva ki leszek csapva a suliból, csak azért mert a kapcsolatom Jiminnel különleges.

-Megértetted? – nézett rám még mindig azzal a frusztráló mosollyal az arcán.

-Igen, megértettem, igazgató úr. – könnyek gyűltek a szemembe, hiszen kétségbe estem, mégis hogy fogom megoldani ezt a problémát.

-Akkor azt hiszem, ennek a beszélgetésnek a végére is értünk. Most menj vissza az osztályodba, hamarosan kezdődik az óra. – nem mondtam semmit, csak felálltam és kisétáltam az irodából. Nagyon nehezen tartottam vissza kicsordulni akaró könnyeimet, de nem mutathatom magam gyengének. Befordultam az egyik fiú WC-be és megmostam az arcomat, hogy összeszedjem magamat.

Az osztályba visszaérve az óra már elkezdődött, ami nagyon lassan telt el, majd amint kicsöngettek Hye Jin kapott az alkalmon és az asztalomnak dőlt.

-Na mi van Jungkook? – kérdezte a normálisnál hangosabban. – Mit mondott az igazgató neked?

Rácsaptam az asztalra és a széket hátralökve felálltam. – Ahhoz neked semmi közöd! – mondtam szemöldökömet összeráncolva Hye Jinnek.

-Csigavér Drágám. – újra közelebb hajolt hozzám. – Jobb lesz, ha leállítod magad, különbe szétkürtölöm ebben a retkes iskolában, hogy hol töltötted az előző éjszakát... Vajon a kis meleg cimborádnak mi lenne a karrierjével, ha ezt mindenki megtudja?

-Rohadj meg, te ribanc! – suttogtam vissza neki. – Mi a faszt akarsz tőlem?

-Találkozzunk suli után a suli mögött, majd ott elmondom, amit akarok. – ezzel visszaült a helyére és öntelt mosollyal köszöntötte a tanárt, aki a következő órát fogja tartani.

Tae jól mondta. Tényleg hosszú nap lesz ez a mai.