Lovely fan {Jikook}

8. fejezet

˜Jimin szemszöge˜

-De menedzser!! Tudod jól, hogy eddig mindig óvatos voltam. Ez csak egy véletlen baleset volt. – próbáltam megmagyarázni a helyzetet.

-Nem érdekel a magyarázatod! Megmondtam neked, hogy nagyon vigyázz merre jársz, mert bárhol felismerhetnek, követhetnek téged. Erre te beveted magad egy középiskola közepére... – lehajtott fejjel hallgattam tovább a szidást. Többször is megdorgált már, szóval nem volt új nekem ez az egész. Tudom, hogy csak jót akar nekem és én próbálok viselkedni, de nem könnyű állandóan bújkálni és rejtőzködni, azt lesve, hogy mikor fognak éppen lekapni az újságírók vagy a rajongók. – És mégis... Ki az a fiú?

-Történt egy kis baleset, amiért felelősséget kellett vállaljak. Nem tudná most az egyszer... Csak most az egyszer elnézni nekem ezt az apró kis baklövést? Ígérem, jobban fogok vigyázni. – nagyot sóhajtott.

-Akkor mostmár leszállsz a fiúról és minden a régi lesz? – nézett rám.

-Hááát... Nem egészen. – dörzsöltem meg a tarkómat.

-Tudod, hogy ezt nem engedhetem Jimin. Aláírtad a szerződést. Pontosan tudod, hogy mik a feltételek, ha ezt megszeged, kirúgnak a cégtől. – persze, hogy tudtam. Egy hétig tanulmányoztam a szerződést. Minden egyes betű beleégett az emlékezetembe. Akkor nehéz helyzetben voltam, mérlegelnem kellett a lehetőségeimet. Sosem akartam idol lenni... Nem volt más választásom, a családom nehéz helyzetben volt, ha nem írtam volna alá a szerződést, még mindig adósságokban úsznánk és a bátyám sose mehetett volna az orvosira. A tehetségem megvolt hozzá, hogy idol legyek, imádom a zenét, imádok dalokat írni és idővel megszoktam, hogy láthatatlan rácsok között tartanak.

-Menedzser... Ismersz már... Sosem okoztam problémát. Kérlek engedd meg, hogy legalább ehhez a fiúhoz közelebb kerüljek. Én bízok benne, sohasem árulna el engem. Én csak egy barátot szeretnék. – a szerződés egyik pontja a sok közül tiltotta, hogy bármilyen szociális kapcsolatot kialakítsak. Nem lehettek barátaim, sem a többi híres, sem a hétköznapi emberek között. A családomat is havonta egyszer láthatom, mindössze néhány órára. Persze Heosokkal titokban tartjuk a kapcsolatot, de ő tudja a feltételeket, így soha senki nem gyanokodott.

A menedzser tenyerébe temette arcát. Pát pillanatot vártam, hogy átgondolja a következményeket és minden egyéb dolgot ezzel kapcsolatban, majd felnézett rám.

-Gondolom, ha megtiltom neked, hogy találkozzatok, te akkor is elmész hozzá, igaz? – elmosolyodtam.

-Látom, kiismert engem. – általában teszem azt, amit a cég kioszt nekem, de makacs személyiség vagyok és ami a fejembe ötlik, az úgy is lesz, ahogy kigondoltam. Nagyot sóhajtott.

-Hát jó... De óvatosak legyetek és nem akarok újságcikkekben és az interneten olvasni arról, hogy bárkivel is találkozgatsz. Tudod jól, hogy abból nagy baj lehet.

-Természetesen. – hajoltam meg. – Nem lesz semmi próbléma.

-Komolyan mondom, igazi kis gazfickó vagy. Na eredj és tégy úgy, mintha ez a beszélgetés meg sem történt volna.

-Te vagy a legjobb, Menedzser!! – azzal ki is léptem az irodából.

Mikor megláttam a menedzserem üzenetét, azonnal tudtam, hogy baj lesz, de nem tehettem semmit. A suli előtt még maszkban, napszemüvegben és baseball sapkában is felismert az egyik diák, így nem tehettem mást, nem menekülhettem el.

Jungkookot gyorsan elvittem a bátyámhoz és otthagytam. Nem vihettem magammal a céghez.

Az autóba beszálltam és Heosok házába indultam.