Lovely fan {Jikook}

14. fejezet

˜Jimin szemszöge˜

Mindent elmondtam Jungkooknak és bíztam benne, hogy senkinek se adja át az információkat, bár nem gondolnám róla, hogy pont ő lesz az, aki pletykákat híresztel rólam. Jungkook türelmesen hallgatta végig a történetemet, egyszer sem szólt közbe és néha-néha bólogatott jelzésként, hogy még mindig rám figyel és nem kalandozott el.

Nem gondoltam volna, hogy ez lesz ebből az egészből, hiszen minden koncertem előtt elkezdek egy intenzívebb edzést és diétát. Ezek szerint túlzásba vittem. Sosem voltam megelégedve a testemmel, többször kaptam utálkozó kommenteket a testsúlyomra. Persze ezeken minden híresség átesik, ahogy én is, de ezúttal más. Most itt van nekem Jungkook.

Soha nem tudtam senkivel sem beszélni erről, sem a bátyámnak, sem a menedzsernek, de most... Úgy éreztem, hogy mindent el kell mondanom neki, elejétől a végéig és most először éreztem úgy, hogy végre felszabadulhatok. Az a sok súly a vállamról hirtelen megszűnt és végre fellélegezhettem. Miután mindent elmondtam, nagyot sóhajtottam.

-Hát ennyi lenne... – Jungkook végig rám koncentrált, kb negyed órán át megállás nélkül beszéltem és most végre magához tért, de amit tett, arra legkevésbé sem számítottam. Nyakon vágott, de annyira, hogy a fejem is előrebucskázott, a tarkóm pedig bizseregni kezdett. Azonnal az ütés helyéhez kaptam, most legalább egy napig Jungkook tenyérlenyomatával járkálhatok a tarkómon.

-Te teljesen megőrültél? Mégis mit képzelsz magadról, hogy csak úgy önkéntesen belekezdesz egy diétába és saját edzéstervet kovácsolsz magadnak? Tudod te, hogy mennyire veszélyes ez?

-Persze, hogy tudom... – be sem fejeztem a mondatot, újra tarkón vágott.

-Még nem fejeztem be... - fenyített meg mutató ujjával.

-Ugye van fogalmad róla, hogy mégis kit ütlegelsz ebben a pillanatban? – dörzsöltem meg vörös tarkómat.

-Magasról szarok rá, hogy egy idol vagy, te is ugyanolyan ember vagy, mint a többiek és kurvára felbasztad az agyam. Mégis mikor szándékoztál nekem szólni arról, hogy itt vagy? A riporterektől kellett megtudnom, hogy beteg vagy és...

-Várj! – emeltem magasra a kezemet. – Milyen riporterektől?

-A házam előtt tanyázik vagy egy tucat riporter, de ez most nem számít...
Ha Jungkook háza előtt táboroztak le azok a paraziták, az csak egy dolgot jelenthet... Valahogy megtudták, hogy kapcsolatban állok Jungkookkal, ami azt jelenti, hogy bármikor itt teremhetnek, hogy leigázzanak bennünket. Jungkooknak el kell innen tűnnie.

-El kell menned! – parancsoltam rá. Erőtlen hangom miatt nem volt olyan nyomatékos a mondanivalóm, de Jungkook mégis felfigyelt.

-Hogy mi? Miért?

-Nem ismered még őket... Bárhol, bárkit megtalálnak, legyen az ember bárhol... És most te vagy a célpontjuk. El kell menned innen.

-Jóó... De mégis hova? A házamat megszállták... Hova máshova mehetnék?

Kivettem a mellettem lévő éjjeli szekrény fiókjából a kulcsaimat, belenyomtam a kezébe és elmondtam a bejárati ajtó kódját.

-Hozzám. Senki nem fog ott keresni. Elintézem, hogy még ma kiengedjenek, mindenki más tudta nélkül. Csak tedd meg, hogy otthon megvársz engem. – elmondtam neki a címet, majd azonnal elindult.

Abban a pillanatban, ahogy becsukta maga mögött az ajtót, a telefonomért nyúltam és a bátyámat hívtam.

-Jimin? – szólt bele a telefonba.

-Kéne egy kis szívesség, bátyó... – tudtam, hogy neki mindenhol vannak ismerősei, hiszen ő Szöul egyik legjobb és legismertebb orvosa.

-Mondd, miben tudok segíteni?

-Hát jelenleg egy magán klinikán vagyok...

-Mégis mit keresel te egy magán klinikán? Megsérültél? – hallottam a hangján, hogy aggódott. Eddig mindig, amikor megsérültem, vagy beteg lettem, hozzá fordultam, ő volt az orvosom.

-Ne aggódj, semmi baj, csak kicsit túlhajtottam magam és pihenésre van szükségem. Az orvosom Kim Seok Jin. Meg tudnád oldani, hogy még ma, amint lehet kiengedjenek engem?

-Megteszek mindent, amit tudok, de kérlek vigyázz magadra és én is meg akarlak vizsgálni, de ma éjszaka ügyeletes vagyok, szóval holnap délután átmegyek hozzád.

-Rendben köszi szépen, Hobi! Jövök neked eggyel.

-Már nem csak eggyel jössz nekem öcskös! – majd kinyomta a telefont.

Három órát vártam, mire bejött hozzám az orvos és közölte velem, hogy hazaengednek. Hát mit ne mondjak elég lassan intézte ügyeit a kedves bátyám, de nem is baj, az a lényeg, hogy kiengednek engem.

A kórház előtt belefutottam a menedzserbe. Éppen telefonált, de amikor meglátott, kinyomta a telefont és hozzám sietett.

-Jimin? Mit művelsz? Még nem kaptál erőre. Hova indultál?

-Az orvos hazaengedett, azt mondta otthon pihenjek és egyek rendesen. – rá sem hederített a mondanivalómra.

-Éppen most hívtak a cégtől. Mondtam neked, hogy óvatos legyél azzal a fiúval, de nem hallgattál rám. Mindenki őt keresi és kérdezgetik, hogy kicsoda ő. Most hol van?

-Nálam van. A házát ellepték a riporterek, máshova nem mehetett. Senki nem tudhatja meg, hogy kijutottam a kórházból. Egy darabig Jungkook nálam lesz, amíg ez az egész el nem csendesül. – vállára tettem a kezemet. – Remélem számíthatok rád.

-Várj, Jimin? Mégis hogyan intézzem el, hogy mindenki azt higgye, hogy kórházban vagy?

-Szerintem ezt már magad is meg tudod oldani. – vettem fel a szokásos fekete baseball sapkát, maszkot és napszemüveget, majd leintettem egy taxit.

Természetesen nem adtam meg neki a pontos címet, hanem a legközelebbi városrészbe küldtem, nehogy gyanakodjon, hogy Szöul gazdag negyedébe visz egy utast. Saját káromon tanultam meg az ilyen dolgokat, ahogy a boltban és az utcán is óvatosnak kell lennem. A rejtőzködés, titkolózás az életem részévé vált.

Fél óra séta után már a házam előtt álltam. Megcsörgettem Jungkookot, hogy engedjen be engem és néhány másodperc múlva már nyílt is az ajtó.

Godoltam Jungkook a nappaliban lesz, de nem láttam őt, így megnéztem a konyhában és a fürdőszobában is, de nem találtam sehol. Biztosan már aludt és az egyik vendégszobába ment vissza, miután kinyitotta nekem az ajtót.

Visszazártam a bejárati ajtót, ugyanis nekem nem kulccsal működik a zár. Mint minden gazdagabb házban, külön riasztót szereltettem be és a nappaliból nyitható ki az ajtó, egy bizonyos kóddal.

Miután végeztem én is elindultam a szobámba, de kellemes meglepetés fogadott, mikor kinyitottam az ajtót. Az ágyamban Jungkook aludt, belegabalyodva a takarómba. Leültem az ágy szélére, mire Jungkook felém fordult és résnyire nyitotta a szemét.

-Aludjunk együtt, Jimin!

Végre megszületett ez a rész is. Nagyon remélem, hogy nem akasztottalak ki benneteket, hogy ilyen későn hoztam a részt. Próbálkozom hozni az új részeket, de valami mindig közbe jön, szóval légyszi ne öljetek meg. XD