Lovely fan {Jikook}

3. fejezet

˜Jungkook szemszöge˜


Még mindig nem tudom felfogni, hogy Park Jimin csicskája vagyok egy egész éjszakán át. Merjek kérni tőle autogrammot? Áhhh neeem... Az túl gyors lenne. De akkor is... Hogy lehetek ekkora mázlista, hogy pont ő... Össze kell szednem magam... Megköszörültem a torkom.

-Hozhatok esetleg valamit inni? – kérdeztem tőle. – Narancslét, esetleg egy limonádét? – Mindent tudtam Jiminről, így természetesen azt is, hogy nem iszik alkoholt.

-Egy High Ballt kérek.

-De... Te nem iszol alkoholt... – hirtelen felnevetett, amitől ugrottam egyet ijedtemben.

-Ezt meg honnan a lópikulából szedted? – talán rosszul olvastam volna a neten? Hiszen ezeket az információkat ő adta ki magáról egy interjúban. – Áhhh szóval te olyan vagy?

-Hogy érted azt, hogy olyan? – milyen lennék? Talán dilisnek tart...  meg is értem, hisz elég durván reagáltam rá, ahogy megláttam az arcát...

-Tudod... Olyan fanok, akik körbeplakátozzák a szobáikat a kedvenc idoljaikról és minden hülye infromációt megjegyeznek róluk, aminek igazából a fele sem igaz... Te is az ilyenek közé tartozol, ugye? – dőlt előrébb ültében, mintha annyira érdekelné a válaszom.

-Mi? – vittem fel a hangomat szinte visításba. – Áhh dehogy is... Nekem nincs ilyenekre időm a munka meg a suli mellett. – gondolatban letéptem a szobám falát díszítő posztereket, amiken Jimin szerepel és mindet az ágy alá sepertem... Persze csak gondolatban... Soha nem tennék ilyet.

-Akkor jó. – dőlt vissza a bőrkanapéra. – Már azt hittem te is olyan fanatikus vagy. Elképesztő, hogy néhány rajongó mennyire pszichopata tud lenni, ugye? – nézett rám.

-Ohh hát igen. Borzasztóak! – próbáltam undorodó fejet vágni a mondandómhoz, de csak egy béna grimaszt tudtam kisajtolni magamból.

-Szóval... Hozod azt a piát vagy sem? – nézett rám karba tett kézzel.

-Ohh persze. Már hozom is. Egy perc türelmet kérek. – már az ajtóból kifelé hátráltam mikor kikiáltott nekem.

-Jaaa és ne feledd a hostess lányokat!!! Kell egy kis társaság, hogy beinduljon az este. – erre nem is szóltam semmit, csak indultam a dolgomra.

Odakint, míg én csináltam a megrendelt koktélt, a főnök kérdezősködni kezdett. Természetesen azt mondtam neki, hogy minden jól megy. Említettem neki a hostess lányokat, erre ő intézkedett is, hogy a legjobbakat küldje, akik ebben a szakmában dolgoznak. Mire visszaértem, addigra a lányok már bent voltak, a diszkófények égtek és hangos zene töltötte be a szobát.

Jimin mindkét oldalán egy-egy lány üldögélt, a többiek pedig a kanapén várták a sorukat. Odavittem a koktélját, majd közelebb intett magához.

-Most már te is foglalj helyet és élvezd az éjszakát, a többit majd a lányok intézik! – kiabálta túl a zenét. Bólintottam egyet, majd ahelyett, hogy leültem volna, kimentem a szobából és az ajtó mellett foglaltam helyet.

Nem nekem való ez a bulizás, persze én is szeretek bulizni, csak a benti légkör egszerűen túl sok nekem. Fel kell dolgozzam, hogy kurvára félre ismertem Jimint és az, aki bent tartózkodik, nem az a személy, akire felnézek... Persze elfogadom én azt, ha valaki alkoholizál, de azt gyűlölöm, ha valaki az ellenkezőjét mondja annak, amit csinál. És mik ezek a hostess lányok? Azt hittem a Bighit rövid pórázon tartja az előadóit.

Arcomat tenyerembe temettem és nagyokat sóhajtoztam.

-Minden rendben lesz Jungkook. Csak tedd, amit tenned kell. – a lányok állandóan jöttek és mentek ki az ajtón, tálcán a kezükkel. Kifelé üressel, befelé pedig tele voltak pakolva különböző italokkal. Fél kettő lehetett, mikor úgy döntöttem, hogy benézek. Jimin még mindig a kanapén ült és a lányokkal beszélgetett, nevetett és flörtölt velük. Totálisan be volt rúgva. Ezt nem nézhettem tovább.

Odasétáltam hozzá, kivettem a piát a kezéből és a földhöz vágtam a poharat. Az üvegszilánkok szétszóródtak a padlón. Jimin felállt és rám üvöltött.

-Mégis mi a faszt képzelsz magadról haver? – mellkasomnál fogva lökött a padlóra, pont az üvegszilánkokra. Mivel felülről csak egy vékony póló fedett engem, a nagyobb üvegszilánkok belemélyedtek az alkaromba, mikor könyökömmel próbáltam tompítani az esést. A fájdalom, amit az üvegszilánkok miatt éreztem, semmi volt ahhoz képest, amit Jimin tett. Az üvegszilánkok közül néztem fel rá. Arra az emberre, akire mindig is felnéztem, de ő semmi megbánás nélkül visszaült a helyére és folytatta a cseverészést.

Ekkor rontott be a főnök a szobába. Nem is foglalkozott velem, azzal, hogy üvegszilánkok között fekszek, alattam egyre csak nagyobb vértócsa növekszik. Megfogta vértől vöröslő alkaromat és felrángatott. Egy mukkot nem adtam ki, ahogy a fájdalom a főnök szorítása alatt az alkaromba hasított.

-Azonnal ki kell vinned innen Jimint!! Riporterek vannak odakint és őt keresik. – megrázott engem, hogy nyomatékosítsa mondandóját. – Nem találhatják itt! Megértetted? – bólintottam egyet és azonnal elkaptam Jimin karját, hogy kirángassam őt a klubból.

Persze ellenkezett, de én erősebb voltam nála. A hátsó kijárat felé vettük az irányt, ahol egy sikátor volt. Ide szoktuk kihozni az üres piás üvegeket és a felhalmozódott szemetet. Kivágtam az ajtót, majd éreztem, ahogy az éjszaka hűvös levegője megcsapta az arcomat.

Jimin lerázta magáról a kezemet.

-Mégis hova a picsába hurcolsz engem? Azonnal vigyél vissza. – arca kipirult a sok alkohol és a hűvös levegő miatt. A karom sajogni kezdett, egyre több vért vesztettem. – Hogy lehetsz ilyen fasz, hogy mindent tönkreteszel?

-ÉN TESZEK TÖNKRE MINDENT? – ordítottam rá. – Csak hogy tudd, bent riporterek nyüzsögnek, akik csak arra várnak, hogy téged lekapjanak, ahogy ilyen állapotban vagy! – mutattam végig rajta.

-Miért? Mégis milyen állapotban vagyok? – látszott rajta, hogy a hideg levegő józanított rajta, de még mindig nem teljesen tiszta a tudata.

-Csak rád kell nézni az isten verjen meg! – nem tudtam magam visszafogni. – Leittad magad a sárga földig és holmi kurvákkal enyelegsz. Mégis mit szólnának hozzá a rajongóid, ha ezt látnák? Mit szólna hozzá a menedzsered? Tönkre akarod  tenni a karrieredet? – még mindig kiabáltam. – Mert ha igen, akkor nem akadályozlak meg benne... – felemeltem a kezemet, mint aki megadja magát. – Gyerünk sétálj vissza...

Velem szemben állt és csak nézett engem. – Te... Te nem is ismersz engem... Hogy mondhatsz nekem ilyet, mikor azt sem tudod ki vagyok? – üvöltött vissza rám.

-Tudod mit Park Kibaszott Jimin?! Kurvára ismerlek... Azt a Jimint ismerem, aki él-hal a zenéért és mindent megtesz, hogy a világ szeresse őt. Azt az embert, aki azért ír dalokat, hogy az embereket felvidítsa és felvilágosítsa őket arról, hogy milyen is ez a kibaszott világ. Én ilyennek ismertelek meg!! Nem egy bunkó pöcsnek, aki képes a másik embert a földbe tiporni... Megalázni... Ugyanis kurvára ezt tetted velem odabent. – mutattam az ajtóra. – És igazad van! Tényleg nem ismerlek... Nem ismerem azt a személyt, aki itt áll előttem. – mérem végig tőtől talpig. – És nem vagyok hajlandó tovább nézni azt az embert, akiért több mint egy évig dolgoztam éjt nappallá téve, hogy eljussak a koncertjére és ott egy hazug embert istenítsek. NEM!! Többé már nem!!

Muszály volt elmondanom azt, ami a szívemet nyomta. Ezen az éjszakán teljes mértékben megismerhettem Park Jimint, és nagyon remélem, hogy soha többé nem találkozok vele a jövőben.

A karomat már nem éreztem... Lenéztem a kezemre, majd a földön összegyűlt vörös tócsára. A lábamból hirtelen elszállt az erő és összeestem. Jimin azonnal odaszaladt hozzám ás leguggolt mellém.

-Túl sok vért vesztettél, el kell mennünk a kórházba. – megfogta a kezem, de én ellöktem magamtól.

-Veled nem megyek sehova! – felállt, majd elővette a telefonját.

-Hát pedig nem lesz választásod! – majd füléhez emelte a telefonját. – Halló?! Értem kéne jönnöd...

Nem bírtam magammal, szóval már ma hoztam nektek a következő részt. Nagyon remélem, hogy tetszik nektek ez a sztori. Azon gondolkozom, hogy nagy valószínű, hogy szerdán hozom a következő részt, de lehet hamarabb. Remélem kellemesen telt a hétvégétek. Puszillak benneteket és tessék szavazni a részekre! ;)