Lovely fan {Jikook}

6. fejezet

˜Jungkook szemszöge˜


-Hát te tényleg nem vagy normális! Azonnal szállj vissza a kocsiba és húzz el innen!

-Hidd el, hogy én sem vagyok itt szívesen, de a bátyám... Szóval nem engedhetlek el téged ilyen karral buszozni és kitenni bármilyen más sérülésnek téged. Szóval szállj be a kocsiba és kidoblak a sulinál. – tetőtöl talpig végigmért, majd mutatóujjával rám mutatott, azaz az öltözékemre. – Melyik suliba jársz, hogy nem kötelező az egyenruha?

-Nem suliba megyek... – löktem arréb az utamból. – Hanem futni... Csak harmadik órára kell bemennem a suliba. – elém lépett.

-Ohh tényleg? Akkor veled megyek. Még én sem edzettem, csináljuk együtt! – elkezdett nyújtózkodni és bemelegíteni, de én leállítottam.

-Figyelj, vágom, hogy aggódsz értem...

-A bátyám... – vágott közbe.

-Bánom is én, hogy melyikőtök. Boldogulok egyedül! Nem vagyok gyerek!

-Rendben... – elővette a telefonját. – Akkor kérem a telefonszámod, ha bármi baj lenne, akkor tudjam, hogy ki hív.

Na persze, majd odaadom neki a telefonszámomat. Álmodik a nyomor. Odanyújtotta felém a telefonját.

-Te most tényleg ilyen naivnak nézel, hogy odaadom a számomat, csak mert te vagy Park Jimin? Mert akkor csalódást kell okozzak. – visszahúzta a telefonját.

-Hát akkor veled kell menjek. – a kocsiból kivett egy fekete maszkot és baseball sapkát, majd felvette őket. – Indulhatunk?

-Neked nincs más dolgod? Például dalokat írni, a rajongóiddal találkozni... Esetleg hazudni egy újságírónak, hogy ki is vagy valójában? – felhúzta a szemöldökét.

-Nem, nincsen. De ne húzzuk az időt. Ideadod a telószámod vagy együtt megyünk. – elmosolyodtam. Eszembe jutott valami, amit muszály volt elsütnöm.

-Oké, oké... Odaadom a telószámomat. – várta, hogy diktáljam. – De ki kell keresned a telefonkönyvből. – nincs is benne a telefonkönyvben a számom, csak végre én is basztatni akartam.

-Oké, akkor mondd a neved.

-Az is benne van a telefonkönyvben. – majd gyors megfordultam és futni kezdtem.

-Hahaha... Kurva vicces vagy! – kiabált utánam. Sprintelni kezdtem, hogy esze ágába se jusson utánam futni. Kb három sarok után lelassítottam. Nem volt senki a hátam mögött, így nyugodtam folytathattam reggeli rutinomat.

Kb háromnegyed óra alatt lefutottam az 5km-t és visszaindultam a házba. A hazafelé vezető úton kicsit elgondolkodtam. Igen, bevallom, attól függetlenül, hogy ilyen rossz benyomást keltett Jimin, akkor is az egyik legnagyobb rajongója leszek. Egyik napról a másikra nem tudok lemondani róla. Persze megértem, hogy az idoloknak ismegvan a magánéletük, amit nem szívesen osztanak meg. De mégis hogy lehet eltitkolni egy testvért? És hogy lehet ennyire megjátszani egy másik személyiséget?

Jimin kocsija már nem állt a ház előtt, gondolom elment. Mikor beraktam a kulcsot a zárba és el akartam fordítani, nem ment. Ez akkor azt jelenti... Kihúztam a kulcsot a zárból és a kilincsre tettem a kezemet. Lenyomtam és az ajtó kinyílt. Szóval valaki betört hozzám... Halkan becsuktam az ajtót és a legközelebbi fegyvernek használható dologért nyúltam. Egy esernyőért.

Zajokat hallottam a konyhából. Biztos a koncetre eltett pénzt találta meg a betörő. Na azt nem engedhetem... Egy éve gyűjtöm rá a pénzt és csak a holttestemen át fogom engedni, hogy elvigye azt. A konyha ajtaja csukva volt, majd megcsapott valami finom illat és Jimin hangja. Várjunk... Az nem lehet... Berontottam az ajtón és Jiminnel találtam szembe magam, ahogy főzőcskézik. Mellkasomhoz tettem a kezemet.