Lovely fan {Jikook}

7. fejezet

˜Jungkook szemszöge˜

Még jó, hogy Jimin kocsijának az ablakai sötétítettek, így senki nem gyanakodott arra, hogy Dél-Korea leghíresebb idolja vitt suliba.

-Köszönöm a fuvart. – lassított le Jimin a suli bejárata előtt és szemügyre vette az épületet. Nagyot sóhajtott.

-Bárcsak én is egy ilyen iskolába járhattam volna... – nézte a diákokat vágyakozó pillantással.

-Kérlek, ne panaszkodj! – mondtam cinikusan. – Szerintem bárki cserélne veled, aki egy ilyen rozoga iskolába jár, mint az enyém. – nem volt igazából rozoga, sőt, nagyon is mondern suli volt a mienk, de Jimin szintjét ez sohasem ütné meg. Komoly arccal nézett rám.

-Nem hiszem, hogy mindenki egy olyan könyörtelen múltra vágyik, mint amilyen nekem van. – a kezét tanulmányozta.

-Jaa persze... A szüleid biztos sokat szenvedtek a tehetséged miatt. El tudom képzelni... – nevettem el magam.

-Nem Jungkook. – felemelte a fejét és olyan érzelmeket láttam a szemében, amit én fel sem foghattam. – Senki sem úgy születik, hogy miden adottsága megvan ahhoz, hogy idol, zenész, színész, vagy bármilyen híres ember legyen. Nagyon sokat kell dolgozz azért, hogy olyan legyél, akit szeretnek az emberek és... – csengőszó szakította félbe Jimint.

-Most mennem kell, különben elkések. – nyitottam ki a kocsiajtót.

-Délután érted jövök, a bátyám lecsekkolja a kezedet. – csak bólintottam beleegyezésem jeléül és becsuktam az ajtót.

A folyosón találkoztam Taevel.

-Hééé, hol voltál?

-Ezt hogy érted?

-Nem busszal jöttél... Mellesleg a fél iskola arról beszél, hogy valami luxus kocsiból szálltál ki a suli előtt. És mi történt a kezeddel? – nézett rá a karomra.

-Figyelj Tae, most nincs időm mesélni, órára kell menjek. Majd még találkozunk. – azzal el is indultam az osztály felé. A tanár hál istennek mindig késik erről a tantárgyról szóval volt még kb tíz percem, hogy eligazgassam magam, de megzavartak. Hye Jin ült le az előttem lévő padba és hátrafordult.

-Na... Átgondoltad az ajánlatomat? – próbált kiskutya szemekkel rám nézni, de nagyon nem ment neki. Megköszörültem a torkomat.

-Köszönöm az ajánlatot, de inkább nem élek vele.

-Deee... Ez volt minden álmod... Én megszereztem neked! – hangja egyre magasabbra szökött. – Csakis neked, Jungkook! – az osztályban egyre többen néztek minket.

-Igen Hye Jin... Nagyon alaposan átgondoltam a dolgokat és arra jutottam, hogy azért a koncertjegyért túl sokat fizetnék én neked. – néztem gúnyosan a szemébe. Hirtelen felállt és rácsapott az asztalra.

-Mit képzelsz te magadról, hogy ennyire nagyra tartod magad? A suliba mindenki kinéz téged, mert a szüleid magadra hagytak. – direkt kiabált, hogy mindenki hallhassa. – Nem csodálom, hogy egy ilyen fellengzős gyereket maguk után hagytak! Kinek kellenél Jeon Jungkook?! – közelebb hajolt hozzám, mostmár csak suttogott, hogy csak én halljam. – Soha nem fogsz eljutni arra a kibaszott koncertre... – lentről felfelé végigmért.

Elkezdtem a táskámban matatni, persze közben tolta a saját dumáját a kiscsaj. Majd mikor megtaláltam amit kerestem, az asztalra csaptam.
Mindenki azonnal odasereglett és a fehér borítékot kémlelték. Idegtépően lassan szedtem ki a boríték tartalmát. Majd mikor végre mindenki láthatta azt, amit kihúztam a borítékból, mindenki egyszerre adott ki meglepett hangokat.