𝕊𝕫𝕒𝕧𝕒𝕞𝕒𝕥 𝕒𝕕𝕠𝕞... |Elijah fanfiction|

Előzmény

Elijah:

-Testvér. Több mint ezer éve vagy mellettem, és jössz a segítségemre, ha elvesztem a fejemet. Magadra sohasem volt időd, mivel mindig a közeledben voltam. De te, ugyan úgy szeretsz, pedig közölünk téged ért mindig a legtöbb veszteség, és általában miattam.-Klaus lehorgasztotta a fejét, és a hangja tele volt érzelemmel. Az a Klaus Mikaelson volt, akit még atyánk diktatúrája előtt ismertem, így alig ismertem fel benne az öcsémet.

-Ez a feltétel nélküli szeretet Niklaus. Mindig, és örökre.-tettem a kezemet a vállára, és magamhoz húztam, hogy megölelhessem. -És nem feltétlenül miattad...-emlékeztem vissza Hayley halálára, de gyorsan elűztem a múltat.

-Azt akarom, hogy boldog életed legyen.-nehezen kezdett neki, de őszintén beszélt. Minden testvérünknek a legjobbakat kívánta, Rebekahnak még az ellenszert is megszerezte a vámpírizmusra. Hope teljesen megváltoztatta. És ez, hogy találtunk megoldást a problémára, megint csak azt bizonyítja, hogy a család a legerősebb a világon.

-Ezzel mit akarsz mondani?-kérdeztem, a szemöldökömet összehúzva,  értetlenkedve.

-Azt, hogy menj, és legyél végre szabad. Csináld azt amit mindig is akartál, csak mellettem nem volt esélyed..-elhallgatott. Nem hittem a fülemnek. De ott volt a fogadalom. Az életem is odaadnám a testvéreimért, és ha Klaus meghalt volna, akkor követtem volna őt a halálba. -Mindenki külön utakon jár Elijah. Kol a feleségével van, Rebekah az Marcellal éli le az életét. Freya a jövőt tervezgeti, én pedig Hope-al leszek. A szemében egy igazi apa akarok lenni, és megakarom védeni mindentől.

-Klaus szükséged van az útmutatásomra..-határozott voltam, és komoly. Nem sokan mernek ellenszegülni annak amit mondok, kivéve az öcsémet.-Mi lesz ha megint lesz valami? Ha megint felbukkan valami ellenséged? Nem fogsz tudni vele egyedül megbirkózni.-magyaráztam.

-De addig ameddig nem történik semmi, miért ne élhetnénk normálisan?-kajlán vigyorgott. New Orleans békésnek tűnt, hisz minden vámpír elhagyta a helyet, hogy az itteniek békében élhessenek. Túl sok veszélyt hoztunk a nyakukra.

-Te most azt akarod, hogy menjek el egyedül, tőletek külön, és feledkezzek meg rólatok?

-Az Isten szerelmére Elijah! Nem! Csak azt, hogy menj, és légy boldog, hisz ugyan úgy testvérek maradunk, és mindig össze fog hozni bennünket az élet. És tudod, van egy olyan gyönyörű találmány, hogy telefon.-szeretett mindig is gúnyt űzni a komoly témákból, és ez most sem volt másképp. -Mystic Fallsba költözök a lányommal, mindenki elhagyja ezt a helyet, és valahova más hova megy. Ott együtt lehet a fajtájabelikkel a Salvatore iskolában. Az én néhány évemet már megterveztem. És te?-tette fel nekem a kérdést. Sosem gondoltam arra, hogy szétszakadjon a családunk, és külön utakon járjunk habár hét évig ez történt, ha nem is voltam a tudatom alatt.

-Párizsba megyek..-sóhajtottam. -Ha ezt szeretnéd, akkor eleget teszek a kérésednek Niklaus..-ha én nem is, de ő mosolygott. Őt lehet, hogy nem viseli meg az, hogy elválnak útjaink egy időre, de engem igen. Most aggódhatok az összes családtagom után. -De, ha valami baj van, akkor azonnal itt vagyok! Érthető voltam?-bökdöstem a mutatóujjammal a mellkasára, miközben leszögeztem a feltételeket.

-Te leszel az első, aki tudni fog róla bátyám.-kuncogott, majd magához húzott. Nem osztogattam csak úgy az öleléseket, de ha Niklausról van szó, vagy Freyaról, illetve akárkiről, aki hozzám tartozik, azt úgy ölelem meg, mintha az lenne az utolsó. -Ígérd meg Elijah, hogy boldog leszel, és azt csinálsz amit szeretsz, amit akarsz, és amihez csak a kedved tartja...-suttogta a fülembe. Szemeim szomorúan tekintettek arra a házra, ami egykor az otthonunk volt, de most már üresen fog állni, és csak azok a történetek élnek benne tovább, amelyekkel mi töltöttük meg.

-Szavamat adom...-súgtam vissza.