𝕊𝕫𝕒𝕧𝕒𝕞𝕒𝕥 𝕒𝕕𝕠𝕞... |Elijah fanfiction|

2. Fejezet

A fákat egy kellemes szellő fújta felettünk, miközben a tücskök fűben játszották a saját kis dalukat.

A férfi határozott volt, és elegáns nem mindennapi jelenség, hogy valaki ennyire ad magára. Nem szólt semmit sem, csak figyelt és állt egy helyben, miközben a kezeit maga mögé tette. Nem tudtam, hogy mit kellene válaszolni arra, hogy ez egy régi gyerekdal. A férfi arcát, egy fa árnyéka sötétítette el. Ki gondolta volna, hogy én Olivia a sötét éjszakában megszólítok egy vadidegen embert, aki ha feláll magasabb nálam és ijesztőbb. Persze nekem este minden ijesztő.

-Minden esetre nagyon szépen és tisztán játszott rajta.-nyeltem el a végét, majd hatalmasat sóhajtottam. Nem válaszolt azonnal csak várt valamire, így a helyzet kezdett egyre kínosabb lenni. Minden esetre, ha valami gyanús lenne benne, vagy rám támadna, ami igazán valószínűtlen, a pincér köpenyem zsebében van egy kis paprika spray és eltudok majd szépen futni.

-Köszönöm.-zárta le rövidre a mondatot.

-További szép..-köszöntem volna el tőle, hogy menekülhessek a sötét alak elől aki ott tartott úgy, hogy semmi sem történt.

-Várjon egy pillanatra.-emelte fel a kezét, és az ujjával oda hívott magához. Vissza fordultam, és bizonytalanul, oda léptem hozzá, azért az egy méter távolságot megtartva közöttünk.-Tudna nekem segíteni?-kérdezte miközben megköszörülte a torkát, és a gyűrűjét igazgatta az ujján.

-Igen, de csak akkor, ha nem egy szatír, és nem akar megerőszakolni, vagy elvinni és eladni a szervkereskedőknek.-mosolygott rajta, miközben én halál komolyan gondoltam amit mondtam. Nem szeretném egy kocsi csomagtartójában találni magamat, egy másik kontinensen.

-Ettől nem kell tartanod. Zongorázással szeretnék elhelyezkedni. Sajnos nem találtam olyan kis éttermet ahol keresnek olyat aki zongorázik, és a köpenyedről nézve, te egy igazán jó kis étteremben dolgozhatsz. Esetleg nem keresnek zongoristát, mert akkor szívesen vállalnám.-hangja komoly volt, és kellemes, melyet az ember órákig elhallgatna. Ledöbbentett a kérdése, hisz senkihez nem fordulnak oda az éjszaka közepén egy ilyen kérdéssel.

-Megkérdezhetem ha gondolja. A főnökeim biztos örülnének egy kis plusznak az étteremben...-akadtam el. Kicsit furcsának találtam a szituációt.

-Nagyon köszönöm, és meghálálnám.-bólintott egyet.

-Hálája képpen bemutatkozhatna, mert akkor azzal a névvel betudnám ajánlani a Luisnak.-nem erőltettem meg a hangomat, hiszen bizonytalan voltam az úrral szemben. Sose beszéltem idegenekkel a mai napig, és valószínűleg a jövőben kétszer is megfogom gondolni.

A súlyát az egyik lábáról, a másikra helyezte, míg az ujjával a zongora tetejét piszkálta. A szemem a régi zongorára tévedt, mely olyan szépen szól annak ellenére, hogy nyárban fagyban itt áll.

-Elijah.-húzta a szája egyik sarkát mosolyra, és a hátam mögé nézett a távolban, miközben beszélt.-Holnap bemegyek hozzátok.

-Nem dolgozom.-jelentettem ki, mire ő csak egy rövid válasszal le tudta a beszélgetést.

-Akkor is.-nem tudtam mit figyel mögöttem, ezért hátra néztem. Nem volt ott semmi, ahogy már Elijah sem mikor még mondani akartam neki valamit. Remek holnap mehetek be és hallgathatom Arnold nyafogását, csak azért mert egy jólöltözött fószernek igent mondtam valamire. Anya mindig is segített annak aki rászorult, és én is pontosan ezt fogom tenni.

Haza felé azon járt az eszem, hogy még is mit mondja majd Luisnak és Liamnak. Kettő lehetőség van ezzel kapcsolatban. Vagy kiakadnak, vagy elfogadják az úr ajánlatát, és élnek a lehetőséggel, hogy egy kis zene szabaduljon be az éttermükbe. Amilyen szépen játszott én biztos felfogadnám, de mivel nem én vagyok a góré álmodhatok arról, hogy egyszer dönthessek valamiről. Kettő éve vagyok az év dolgozója, és ezt a posztomat szeretném is megtartani.