𝕊𝕫𝕒𝕧𝕒𝕞𝕒𝕥 𝕒𝕕𝕠𝕞... |Elijah fanfiction|

8. Fejezet

A férfi a lakásom ajtajáig kisért. Nem sokat beszéltünk az úton, de volt annyi bennem, hogy megköszönjem neki amit értem tett. Ha ő nincsen, már valaki más házában vagy lakásában találtam volna magamat, és apám már mehetett is volna be a rendőrségre bejelenteni eltűnt személyként. Viszont abban nem voltam teljesen biztos, hogy amúgy is megmentett volna vagy csak az egyezségünk miatt tette. Természetesen ezt nem fogom megkérdeni, hiszen illetlenség lenne.

Miután végig vezettem magamban újra és újra a történteket, sikerült észbe kapnom. Elijah mögöttem állt, miközben én a kulcsot tartottam a kezemben és szemben álltam az ajtóval. Nem lehet tudni, hogy mióta álltam így, de a férfi igen türelmesen várta a következményeket.

-Köszönöm szépen, hogy elkísértél és, hogy megmentettél illetve a rózsát is.-fordultam felé, egy hirtelen mozdulattal, majd a végén egy mosolyt ejtettem. Elijaht meglepte a gyors mozdulatom, de nem mozdult. Lenézett egyenesen a szememben, és egy félmosolyt neki is sikerült szánni nekem, ha nehezen is engedte meg magának.

-Erre nincsen szükség.-utalt a hálálkodásomra. Jobban megnézve arcát, már elkezdett nőni a szakálla, így igen borostás volt, ahhoz képest mikor először találkoztunk. Azt hinné valaki, hogy ilyet egy nő nem vesz észre, de ez tévedés. Figyelemmel kísérjük a változásokat, és meg is jegyezzük a számunkra fontos illetve a mások számára fontos eseményeket vagy dolgokat. A nők ereje, a megfigyelésből, a szavaikból, és a finomkodásukból ered. Ha én nem is rendelkezem minddel, de akkor is nő vagyok!

-Szeretnél egy kicsit bejönni?-kérdeztem, mikor már magamtól is meglepődtem. Egy kicsit szétnyílt a szám, majd a szemeiről azonnal a földre tereltem a tekintetemet. Semmi célom nem volt azon kívűl, hogy jobban megismerhessem, ha már alkut sikerült vele kötnöm. Ha valami rossz szándéka lenne, akkor meg ott vannak a védelmi eszközök, melyeket papus adott nekem a ,,vámpírok" ellen. Szerintem perverz férfiak ellen is használható. Elijah amilyen meggyőző, annyira titokzatos, és nem lehet tudni a céljait. Van egy olyan érzésem, hogy nem is akarja, hogy megtudjam, így hát igyekszem elkerülni azt, hogy felidegesítsem mert valamiért van egy rossz előérzetem vele kapcsolatban ami nem múlik el.

-Van egy kis időm, szóval szívesen...-halkult el a hangja majd nézett el komor tekintettel a folyosó végére. Szemeivel hunyorogva keresett valamit. Szemeimet róla én is arra a pontra vezettem, amit ő is bambult.

-Van valami baj?-kérdeztem meg tőle, mivel nem láttam semmi, ám ő még mindig a fejét egy helyben tartotta és nem nézett rám. Nem válaszolt azonnal, hanem várt, majd lassan vissza fordította a fejét felém, és egy lépést tett előre jelezve, hogy beszeretne mostmár jönni.

-Semmi probléma.-bíztató volt. Elálltam az útból, hogy betudjon jönni, majd becsuktam az ajtót. Suzie azonnal kiugrott a helyéről, hogy a vendéget köszöntse. Bárhogy is nézzük, Elijah volt eddig Arnoldon kívűl az, aki látta a lakásomat. Suzie és papus nem tartoznak bele ebbe a szerepkörben. Hisz az apám, még is csak az apám, Suzie-t meg hiába tartom a legjobb barátomnak, ott van az a tudat, hogy még is csak egy kiskutya. Sokszor az emberi kapcsolatokat az állatok sem tudják pótolni, és én ezzel teljesen tisztában is vagyok. Ezért próbálok Arnold felé is közeledni, mivel ő az aki egyáltalán észre vesz egész Párizsban. Szeretem, hogy nem vagyok feltűnő. Nincsen szükségem se a szekálásokra, se arra, hogy megkapjam mindenkitől azt, hogy már kellene az oldalamra egy férfi. Nem.. ez nem én vagyok. -Olivia. Te egy igazán finom hölgy vagy, aki nem szeret kitűnni a sok közül, hanem inkább elvegyül. Egyre jobban furdal a kíváncsiság, hogy mi lehet ennek az oka. Se barátok, se bulizás, hiszen elég fiatal vagy. A szabadidődet pedig, ha egyáltalán van néha olyan, azt is elintézed úgy, hogy ne legyen. Helyette dolgozol, vagy inkább a lakótársadat sétáltatod...-mutatott a kis boci szemekkel néző ebre, aki miután rájött, hogy róla van szó, elkezdett csaholni. Levettem a cipőmet, a kardigánomat és letettem a cuccaimat a komódra, ezt követően pedig leültem keresztbe tett lábakkal a pult mellett lévő fehér bárszékemre.

-Vannak barátaim. Az egyik az, aki ott a földön kergeti a farkát, a másik pedig Arnold.-jelentettem ki. Gondolkodásba estem. Vajon, hogyan értette azt, hogy finom hölgy? Arnoldot egyébként mondhatom a barátomnak? Sok kérdés, kevés válasz. Jó nem sokat vagyunk együtt a vörös tincsű sráccal munkaidőn kívűl de, szerintem kedveljük egymást. Remélem jól szűrtem le a gesztusait, mert abban is nagyon rossz vagyok. Amikor általános iskolás voltam, egy fiú volt, hogy hetente mindig meglepett egy szál virággal. Nem tudom, hogy boltban vette-e vagy az utcán tépte le valahol, akkor is kedves gesztus volt tőle. Igaz középiskolában ismét összekevert vele a sors. Akkor már volt barátnője, de egy beszélgetés során megjegyezte, hogy azért kaptam a virágokat mert szerelmes volt belém. Én voltam a gyermekkori múzsája. Nekem egyáltalán nem esett le, hogy az a kisfiú szemüvegben akart tőlem valamit. Mai napig szégyellem magamat, pedig valójában nincsen miért, hiszen most boldog, de ott van a tudat, hogy mennyi ideig várhatta a visszajelzésemet.

Elijah csak megvonta a vállát, kiegyenesedett, és az ablakhoz állt. Csak kifele bámult azzal a tekintettel, amit a folyosón is láttam. Nem akartam közbe szólni, így felálltam, leporoltam a nadrágomat, és a konyhában elkezdtem csinálni valami ehetőt. A kis lakótársamról sem feledkeztem meg, így a Suzie feliratú tálkájába azonnal ki is öntöttem a konzervet, amibe belerejtettem egy vitamin pirulát melyet az orvos direkt neki írt ki. Ő is éhes lehetett, így neki is csináltam egy szendvicset. Hajnalok hajnalán már senkinek nincsen energiája sütni vagy főzni. Egy helyben állt mint egy szobor. Semmilye nem mozdult csak bambult előre meredten. Hatalmas levegőt és bátorságot vettem, hogy közelebb menjek hozzá, hogy legalább lássam amit ő is. Mögéérve már láttam is. Egy nő állt az út másik oldalán, és egyenesen minket nézett. Vagyis inkább Elijaht. Sötét bőre volt, és göndör haja. Füleiben hatalmas karika fülbevalókat viselt, míg testét egy nyári egyberuha fedte, mely tele volt aránytalan alakzatokkal. A férfi mellettem hirtelen szaporábban vette a levegőt, és ökölbe szorultak kezei.

-Elijah!-szólítottam meg, és tettem a kezemet a vállára óvatosan. Nem tudtam mi történhet vele. Szívproblémája van esetleg? A nőre visszapillantva láttam, hogy a kezét feltartotta és tenyerét elfordította az egyik irányba, mint amikor egy hatalmas gombot elcsavarunk. Mikor Elijahra néztem ő egyenesen a szemembe nézett. Verejtékezett, és befeszítette az állkapcsát melyet nem igen tudtam hova tenni.-Elijah...- bizonytalanodtam el, miközben próbáltam keresni valami megoldást. Ám amikor pislogtam egyet eltűnt. Értetlenkedve néztem körbe a lakásban majd estem hátra a kanapéba. Mi volt ez a hirtelen rohama, és hogy tűnhetett el ilyen gyorsan? Talán valami baja esett? És miért aggódok egy olyan emberért, akiről igazából semmit sem tudok? A padlón felvillant valami ami nem az enyém volt. Ahogy lehajoltam érte, a telefon érintése miatt újra felvillant a képernyő. Egy üzenet állt a zártképernyőn, mely egy Klaus nevezetű illetőtől érkezett. Akaratlanul olvastam el a következő sorokat.

,,Elijah! Amint tudsz hívj fel! Nem tudom mi a fenét csináltál? Vagy, hogy mi áron oldottad meg az utóbbi kis problémánkat, de esküszöm, ha nem mondod el továbbra sem, saját kezűleg fogom megoldani, de azt te sem díjaznád! Gondolom nem akarod a tőrödet újra látni..."

Nem igazán értettem semmit, de szégyelltem magamat, amiért a tudomásomra jutott. Nem tudom mikor fogom látni legközelebb a ,,testőrömet" de minél hamarabb visszakell juttatnom neki a telefonját, mivel fontos embernek tűnik, és amit kapott ettől a Klaustól az is komoly dologról árulkodik. Elhatároztam, hogy még aznap délelőtt visszafogom adni neki azt ami az övé.

Felálltam, kivettem a táskámból a rózsáját, ami sértetlen volt, és egy vázába tettem. Egy kicsit vágtam a végéből, de ugyanolyan csodásan nézett ki, ahogy kaptam.
Esti rutinom után már végre a takaró melegét éreztem, és elgondolkodtam. Végig futtattam az agyamon ahogy Elijah megmentett. És utána pedig a legfőbb problémámat. Hiába próbálok közvetlen lenni, valahogy nem megy. Egyszerre szeretnék ismerkedni, és távol maradni az emberektől ám ez sehogysem kivitelezhető. Ebben nincsen aranyközépút. Vagy az egyikkel barátkozom meg, vagy a másikkal. A döntés csak az enyém, és senki nem tud segíteni benne. Még Suzie sem, aki a hasamon feküdt összegömbölyödve. Egy ideje már velem alszik. Legalább is azóta, hogy rosszakat álmodom. Van, hogy beszélek, sírok az álmomban és olyankor mikor ezt a kiskutyám észre veszi óvatos puszikkal kelt fel. Olyan mint egy kis őrangyal.

Az egyetlen barátom, és őrangyalom, akinek valószínűleg most történtek után akadt egy vetélytársa.