Lehulló Virágszirom/𝔅𝔢𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱𝔱 /2.könyv/

11.

Sziasztok itt is lenne a következő fejezet és nagyon kezdenek be indulni az események :)

4 hónappal később:

Draco egyre nyugtalanabbul sétálgatott fel és alá a nappaliban, és rágta volna a körmét idegességében, ha még lett volna neki. Nyugtalansága okaként az szolgált, hogy fiai nem írtak egy hete levelet.

Már négy hónapja, hogy iskolások voltak, és minden héten írtak, és lassan itt is volt a karácsony, és mind a hárman készültek nekik elmondani, hogy úton vannak a testvéreik.

- Draco, nyugi, biztos vagyok benne, hogy csak kirándulnak Roxmorstban, tudod, mi is voltunk rengeteget, főleg karácsony előtt! - lépett Harry Draco mögé, és már kerekedő pocakjára vezette a kezét, ami be volt feszülve az idegesség miatt.

- Nik hol van? - remegett meg Draco egy pillanatra és fordult Harry felé.

- Még a Minisztériumban, nemsokára végez és haza jön, aztán egy hét, és a fiúk is jönnek haza! De addig gyere, megmasszírozlak kicsit, hátha jobb kedved lesz! - búgta Harry Draco fülébe, aki menten elkezdett megnyugodni, és a hálószoba felé vették az irányt.

Eközben a Minisztériumban:

Nik szinte érezte a vesztét, amint a főnök irodája elé sétált, mert tudta és mondta is a felettesének, hogy párja várandós és nem vállalkozhat ekkora kockázattal járó feladatra, mert ha nem éli túl, azt nem bocsájtaná meg magának sem, hogy Draco esetleg bele is halhat a fájdalomba. Óráknak tűnő percekig csak várakozott, míg cipősarok kopogására nem lett figyelmes, így felkapta a fejét és végignézte, hogy a főnöke titkárnője a szoknyáját és blúzát igazítva lépett ki elég csapzottan a helyiségből. Nála is bepróbálkozott, de Nik még idejében ráébresztette, hogy akkor sem érdekelné, ha férfiként állna előtte.

- Most már bemehetsz, de figyelmeztetlek, nincs jó kedvében! - vihogta a nő majd a csípőjét riszálva ült vissza az asztalához rendbe szedni a sminkjét.

Nik összeszedte minden bátorságát, és belépett az ajtón.

- Hivatott, uram! – mondta. Egyre beljebb sétálva szembe találta magát a szintén elég csapzott főnökével, akinek a látványától még a gyomra is felfordult.

- Ugye tudod, hogy az én kezem nagyon sok helyre elér? - kérdezte a férfi az asztalára könyökölve, és egy szivart vett a cserepes ajkai közé, amin még nyomokban észrevehető volt az elkenődött rúzs maradványa.

- Igen, uram, de mi az, ami miatt hivatott? Kérem, mondja el, mert otthon vár a terhes párom, és már biztosan aggódik értem, mert két órája otthon kéne legyek! - mondta Nik egyre feszültebben, és érezte, jobb, ha leül.

A férfi előre dőlt a karosszékében, ami recsegett a súlya alatt, és Nik nem tudta elképezni, hogy a titkárnő mit eszik rajta a fizetésemelésén kívül, mert a nő biztos nem szerelemből van vele.

- A múltkori "kirohanásod" után kicsit jobban utánad néztem, és hát meg kell mondjam, ilyen múlttal én örülnék, hogy még élek! - kacagott fel a férfi, és csak úgy rázkódott bele a teste.

Az előző főnöke megértő volt, és tudott titkot tartani, de ő sajnos fél évvel ezelőtt elhunyt, amiben Nik nem volt száz százalékosan biztos, hogy természetes úton távozott az élők sorából, aztán másnap már ez az ember ült az irodában.

A múltkori kirohanását csak felfújta, nem kiabált, nem emelte fel a hangját, csak szimplán rákérdezett, hogy tényleg muszáj-e ezt az egészet végrehajtania.

- Mire szeretne kilyukadni, uram? - kérdezte egy mély levegővétel után Nik. A fickó vészjóslóan elmosolyodott, és még a sárga fogait is agyarként vicsorította.

- Tudod, mi történt a halálfalókkal a háború után? Valamelyiket kivégezték, a többi az Azkaban penészes falai között tengeti mindennapjait, és várják a csókot, mely örök álomra szenderíti őket. A Dementor csókja után vágyakoznak nap mint nap, és Lucius Malfoy is ott lenne, ha nem lett volna olyan bőkezű, mikor a háború utáni restaurációk folytak - mondta vidám hangnemben, ami Niket egyre csak félelmemmel töltötte el. A hideg futkosott a hátán és nyelt egy hatalmasat.

- Választást adok neked: vagy visszamész az időben és megölöd az apádat, vagy fény derül arra, hogy te is halálfaló voltál, és tudtommal a párod sem éppen ma született bárány, és ugye terhesen nem lenne neki célszerű a börtönben rohadni! Vagy megteszed, vagy életed végéig ott fogsz tengődni megfosztva a szerelemtől, és ha rajtam múlik, még a halál jogát is elveszem tőled a szerelmeddel együtt. Tudod, Dracónak nagyon jól áll a terhesség! - nevetett fel a főnök, majd elnyomta a szivarját. - Mit választasz?

- Ha megölöm az apámat, én nem születek meg, így is úgy is maga nyer! - mondta felemelve a hangját, és egy perc alatt leizzadt.

- Kár, hogy tőlem kell megtudnod, de az anyád nem éppen a hűségéről volt híres. Igaz, csak egyszer lépett félre, veled terhes lett, aztán találkozott apáddal, és apád balga fejjel azt hitte, az övé vagy! - nevetett fel, mert érezte, hogy a lelkébe tiporhat ilyen mélységesen. - A vérszerinti apád még él, a nevelőapád halt meg Voldemort halála után!

- Magának mit ártott a vér-szerinti apám? - kérdezte Nik azon a határon táncolva, amin átlépve már a pálcájához kapott volna, hogy megátkozza.

- Hidd el, elég sokat. A családomat vette el tőlem. Ez szerintem elég indok! - mondta most az egyszer már fájdalommal a tekintetében.

Nik hallgatott egy percig, mondhatni gondolkodott, de csak emlékképek úsztak fel a lelki szeme elé. Képzeletben Dracót látta, amikor először találkoztak, aztán megjelent előtte Harry alakja, és az első igazi csókjuk, majd a legutóbbi szeretkezésük emléke. Félt, sőt rettegett, hogy mindezt elveszti, a boldogságát, mert Harry a halála után még talán képes lenne talpra állni, de Draco... Ő nagyon érzékeny lett az évek alatt. Nik szemében megjelentek az első könnycseppek, és a torkát fojtogató keserű íz, amit most csak egy pohár ital tudna enyhíteni, de csak ideiglenesen. Vett egy mély levegőt, eldöntötte, muszáj gyilkolnia azért, hogy ők és a még meg nem született gyermekei Draco hasában, Leónról és Dantéról nem is beszélve, élhessenek.

- Van egy feltételem. Jóval a születésem után fogok vissza menni, így én megszületek, és ha megöltem és visszatérek, kilépek innen, és örökre elfelejtjük egymást! - állt fel Nik a székről, és a férfi elé sétált. - Esküdjön meg rá, hogy tartja a szavát, amennyiben én is!

- Le akarod tetetni velem a Megszeghetetlen Esküt? - állt fel a férfi is. - Mégis, hogyan gondoltad?

- Magának gyilkos kell, nekem meg biztosíték arra, hogy tartja a szavát, ha én elbukok, és ha maga megpróbál tenni valamit a családom és a szerelmeim ellen, maga is velem hal. Ez ilyen egyszerű. Ha erre nemet mond, akkor én már most kétkedni kezdek az ígéretében, mert ha igazat mond, nincs mitől tartania, nemde bár? - mondta Nik, és kissé fölényben érezte magát, de csak egy pillanatig.

- Nikolett! - üvöltött ki a titkárnőjének, aki futva rontott be az irodába.

Majd kezdetét vette az eskü letétele.

- A héten még el lesz intézve, de akkor kérem az időnyerőt! - mondta Nik, majd az említett tárgyat megkapva belépett a tűzbe és hazafelé vette az irányt.

És még csak most jött a neheze: be kellett avatni az otthoniakat.