Lehulló Virágszirom/𝔅𝔢𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱𝔱 /2.könyv/

7.

A másnap reggel egész gyorsan eljött, és Draco nem igazán tudta lehunyni a szemét az éjszaka folyamán, de ezzel csak ő volt így, a másik két férfi már órák óta aludt, és Harry még horkolt is a fülébe.

Mikor Draco már nem bírta elviselni az álmatlanságot, hangtalanul kimászott az ágy közepéről, és a nappali felé vette az irányt. Egy díszpárnát szorongatva ült le a kanapéra, majd egy pálcaintéssel belobbantotta a kandallót. Hajnali kettő körül lehetett, mikor Harry kómásan bedugta az orrát a nappaliba, és Draco meg volt róla győződve, hogy szemüveg nélkül még helyesebb, és az arca szinte nem is mutatja az öregedés jeleit.

- Nem tudsz aludni a mai nap miatt? - ült le Harry Darco mellé, aki rögtön az oldalához simult, mire Harry halványan elmosolyodott.

- Igen, rengeteget kattog az agyam, féltem őket, de tudom, el kell vágni a köldökzsinórt, hisz öt-hat év, és ők is kirepülnek majd, saját családjuk lesz, elvesznek egy szép lányt feleségül, és talán még unokáink is lesznek! - lelkesedett fel Draco a gondolatmenetén, aztán eszébe jutott a két kis pocaklakója, és győzedelmeskedtek felette a hormonok: elpityeredett.

-  Ne aggódj, minden a legnagyobb rendben lesz, ne idegeskedj, mert az árt a kicsiknek, és hidd el, lesz elég dolgod velük is, amint megszületnek! - mondta Harry megsimogatva Draco oldalát, majd keze a még alig látszódó pocakra tévedt.

- Igen, igazad van! - suttogta Draco, és végre megnyugodott. Fejét Harry vállára hajtotta, és sikerült végre elaludnia.

*

- Jó reggelt! - mondta Nik keltegetve őket, mire Harry szemei kipattantak, míg Draco az igazak álmát aludta, de egy-két csók hatására ő is szépen magához tért.

- Nik hogyan fog velünk jönni? Hisz nekünk is külön kell odamennünk! - esett kétségbe Draco, mert azt nem akarta, hogy ő ne lehessen ott velük.

- Tudom, hogy mióta együtt vagyunk rengeteg idő telt el, de soha nem beszéltem nektek erről, de még apámtól kaptam ezt az első karácsonyomra, amit az iskola falai között töltöttem - mondta félve Harry, majd a szekrény tetejéről egy bőröndből elő vette a láthatatlanná tévő köpenyét, és Nik felé nyújtotta. - Vigyázz rá, kérlek!

Nik és Draco hatalmas szemekkel nézték párjukat, de tudták, minden embernek vannak olyan titkai, amit nem oszt meg a másikkal, és hirtelen Nik és Harry ugyanarra gondoltak.

Harry biztos volt benne, hogy Hermione fia, Róbert is most kezdi az iskolát.

- Rendben, ha nektek is megfelel így, akkor nekem is! - jelentette ki Nik, majd várta a válaszokat.

- Szerintem neked is jogod van hozzá, mert Dante a te fiad! - mondták egyszerre, majd mindenki ment a dolgára egészen addig, míg vészesen közeledett az indulás időpontja.

Draco folyamatosan rosszul volt, és ez nem csak az izgalomra volt fogható, hanem a terhességére is, így duplán rosszul érezte magát.

Majd kezdetét vette a hosszú-hosszú búcsúzkodás, aminek nem nagyon akart vége szakadni...

- Nagyon szeretlek titeket, és ígérjétek meg, hogy vigyáztok egymásra, bármi történjen! - mondta komolyan Draco már kissé sírós hangon, bekönnyezett szemekkel. - És küldjetek baglyot!

León és Dante hevesen bólogattak, majd megölelték apjukat, és indulásra készen álltak a kandalló elé, majd együtt léptek be a zöld lángok közé.

Harryt keserű nosztalgia töltötte el, amint a pályaudvar felé lépkedtek négyen. Nik ott volt a köpeny alatt, de sajnos közeledni látszott az elválás pillanata.

A pályaudvaron rengeteg riporter és újság író sorakozott, de sikeresen ki tudták kerülni őket, majd ketté váltak.

- Otthon találkozunk! - tátogta Darco, majd végig nézte, hogy Harryék másik útvonalon lépnek be a pályaudvarra.

Dracót is nosztalgikus hangulat töltötte el, hiszen sok-sok éve lépett már át a kilencedik és tízedik vágány közti falon.

- Apa, hogyan megyünk át? - hitetlenkedett Dante, de Draco megfogta a kezét, és a fal felé vezette, majd együtt léptek át a falon. Draco tekintete a fiára siklott, aki pont ugyanolyan ámulattal és kíváncsisággal nézte az elé táruló új világot, mint annak idején ő is ennyi idősen, és ettől még a hideg is kirázta őt.

- Hát itt volnánk, fiam! - guggolt le ismét Draco Dante elé, aki kissé szomorú lett, hogy apja megint búcsúzkodni akar, de tudta, ezt nem róhatja fel, mert apja annak idején csak egy ölelést kapott anyjától, meg egy kézfogást az apjától. - Majd keresd meg Leónt, és üljetek egy kocsiba, meg George is biztosan hozzátok fog csapódni.

Dante csak hevesen bólogatott, de szemében már könnyek gyűltek.

- Szeretlek, apa! - suttogta Dante, majd apja karjaiba bújt, és elsírta magát, de Dracónak most már el kellett őt tolnia, mert a vonat sípja jelezte az indulás közeledtét.

- Majd írjátok meg, melyik házba kerültetek! - mondta Draco a fiának, majd egy utolsó ölelés után elváltak, és azt még éppen látta, hogy George is felszáll a vonatra, és meg is találják egymást. Integetett fiának, majd tovább állt, mielőtt ténylegesen elsírja magát, de amint kiért, Nik már a köpeny nélkül fogadta öt, és hamar a karjaiba zárta.

- Olyan rossz, hogy őt nem ölelhettem meg! - mondta Nik Draco hátát simogatva.

*

Harry és León is a peron felé tartottak, és ők is együtt lépdeltek át a falon, Harry azt hitte minden simán megy, de egy ismerős házaspáron akadt meg a tekintete, és egy rikító vörös hajú fiún, aki valószínűleg nem volt más, mint Hermionéék fia, Róbert, de szerencsére León nem vette észre.

A peron előtt állva Harry is leguggolt fia elé, és a szemébe nézett.

- Vigyázz magadra, és hidd el, minden rendben lesz. - Ő is megölelte és útjára bocsájtotta.

Harry is végig nézte, amint fia felszáll a vonatra, és csak reménykedett benne, hogy nem lesz baj, ami Hugó illeti, és nem hozza a sors össze őket, de ő is érezte, hogy hatalmasat tévedett.