Különleges Félisten

2. rész

A párbajom után a pegazusok istállója felé vettem az irányt. Az állatok mindig megtudtak nyugtatni, míg a többi félvérrel nem igazán tudtam magam megértetni. Kívülálló vagyok, de ez szerencsére a lovakat nem érdekli. Miután beléptem az istállóba a pegazusok izgatott nyerítése fogadott. Odamentem hozzájuk és mindegyikőjüknek megsimogattam a pofáját. Az egyikőjük meghúzta a hajamat, mire felnevettem. A többiek ezt egy hangos nyerítéssel díjazták. Tény, hogy nem nevetek sokszor, de még mosolyogni se szoktam. Nincs miért. Csak Apollón előtt tudok igazán megnyílni, de ő most nincs velem, így marad az érzelmeim elfedése. Bementem egy ötös bokszba (ahol öt ló volt) és leültem a földre. A szárnyas lovak odajöttek hozzám és körbe álltak. Néha fel-fel nyerítettek, de alapvetően csöndben álldogáltak körülöttem. Lehunytam a szemem. A vacsorát jelző csengőre ébredtem fel, véletlenül megrúgva az előttem sétálgató pegazust. Fájdalmasan felnyerített, mire azonnal felpattantam és elkezdtem simogatni, hogy lenyugodjon. Szerencsére nem rúgtam meg erősen, inkább csak megijedt. Kiszaladtam az istállóból és az étkezőpavilonba mentem. Láttam, hogy Percy engem néz, de gyorsan elkaptam a fejem. Leültem a Hermész-asztalhoz, ahol körülöttem ment az ökörködés, de ez engem jelenleg hidegen hagyott.

     - Jó étvágyat! - szólalt meg Kheirón, mire a tűzhöz mentünk áldozni. Egy hirtelen ötlettől másnak adakoztam, mint akinek eredetileg terveztem.

     - Az isteni szülőmnek! - suttogtam.

Visszaültem a helyemre és elkezdtünk enni. Vacsora után mindenki a tábortűz köré ült, ahol beszélgettünk és énekeltünk. Én Hekaté két lányával beszélgettem. Próbáltam nem Percy-re és a körülötte ülőkre nézni, ami nehezen, de sikerült. Kicsit bűntudatom van, amiért kiabáltam vele, de nem vallanám be neki. Éppen kérdezni akartam valamit a nekem beszélő lánytól, amikor a tűz erőteljesebben lobbant fel. Mindenki ijedten felpattant és hátrálni kezdtünk. Én a tömeg mögé kerültem. 

A tűz egy isten alakját kezdte felvenni. De nem akármelyik istent, hanem a páromét, Apollónét. Majdnem odakiáltottam, de még időben eszembe jutott, hogy senki sem tudhat rólunk, mert akkor mindketten bajba kerülünk. Egy ideig mindannyian csöndben voltunk, majd Kheirón előre lépett.

     - Apollón isten! Minek köszönhetjük a látogatását? - kérdezte fejét enyhén lehajtva, hogy megadja a tiszteletet.

     - Egy félisten szükséges erre a feladatra, meg kell védenie a hidat. 
Egy isten párjának kell megállítania a csatát, aki támogatni nem tudja.
Megtalálja szerelmét, ahol még senki sem járt, belső bizsergése célra vezeti majd talán.
Hogy az istenek egymás ellen fordulnak-e vagy sem az őrajta áll csak.
A vége lehet élet vagy halál, de valaki biztosan a fűbe harap. (Remélem nem lett olyan vészes :'D szrk.)

Ijedten néztem a tűzben lévő barátomra, aki most mondott egy... próféciát? Bár annyira nem hangzott jól, rímelni is alig rímelt. Valami gond lehet vele, csak tudnám mi. Körbenéztem és értetlen tekinteteket láttam. Amikor Apollón befejezte, Mr.D olyan gyorsan pattant fel, hogy a széke hátraborult. Mérgesen és értetlenkedve nézett kedvenc istenemre. Ekkor meghallottam az előttem lévők beszélgetését.

     - Ez mégis mi volt? Te értetted mit mondott?

     - Semmit sem értettem. Valami ismeretlen nyelven beszélhetett.

     - A hanghordozásából ítélve biztos valami fontosat mondott de nekem csak érthetetlen szavaknak tűnt.

Tágra nyílt szemekkel kezdtem el hátrálni. Nem értették mit mondott? Akkor én miért? Miközben ezen elmélkedtem Apollón eltűnt és a tűz visszacsökkent az eredeti méretére. Ekkor Mr.D olyat káromkodott, hogy az elkezdődött pusmogások azon nyomban abbamaradtak. Kheirón felé fordult.

     - Ez mi volt? - kérdezte Kheirón. Még sosem láttam ennyire tudatlannak.

     - Ez... Apollón most mondott el egy próféciát. - mondta Mr.D

     - És mit mondott? - kérdezte a kentaur. Mr.D elismételte, amit hallottam úgy, hogy mindenki hallja.

     - De nem értettem semmit belőle.

     - Azért, mert az istenek nyelvén beszélt. - kikerekedett a szemem - Ezt csak az istenek, vagy az isteni rangúak érthetik meg és beszélhetik. A többieknek csak motyogásra és hablatyolásra hasonlít.

Ijedten kezdtem el hátrálni. Mikor elég távol értem a többiektől elkezdtem rohanni a Hermész kabinhoz. Kicsaptam az ajtót és az ágyamhoz ugrottam. Kikaptam alóla a hátitáskámat és elkezdtem beledobálni a cuccaimat. Mit értett Mr.D az alatt, hogy isteni rangú? Valami hiba csúszhatott be, mert amennyire tudom én nem vagyok isten. Úgy érzem mennem kell. Meg kell keresnem őt. Valami nem stimmelt vele. Kifutottam a kabinból. A kapuhoz szaladtam. Mikor elértem egy pillanatra megálltam és megfordultam. Végignéztem a táboron, az otthonomon. A prófécia egyértelműen rólam szól, hisz én vagyok egy isten párja. Apollóné. Egy könnycseppet elmorzsoltam a szemem sarkában. Remélem visszatérek még ide. Már indultam volna amikor egy hangot hallottam az árnyékból.

     - Hova mész? - Nico di Angelo volt az. Na most mit csináljak?

     - Mennem kell. - válaszoltam tömören. Mélyen a szemembe nézett és olyan volt, mintha a vesémig látna.

     - Vigyázz magadra. - mondta. Egy kicsit meglepett, úgyhogy csak egy bólintásra futotta. De még utánam szólt.

     - Ki az? - kérdezte. Tudtam mire gondol. Úgy döntöttem, hogy nem fogok neki hazudni.

     - Apollón. - suttogtam magam elé mosolyogva. Az ő szája is mosolyra húzódott.

     - Sok sikert! - kívánta, majd mosolyogva hozzátette - Nem is láttalak.

     - Köszönöm Nico! - mondtam majd egy keserű mosollyal hátat fordítottam neki és elindultam az erdőben. A küldetésemre. Az utamra. És talán a végzetemre.

Sziasztok! A történet kezd lassan beindulni. Szívesen várom a visszajelzéseket, hogy tetszik-e nektek!
Kétnaponta tervezek részt felrakni, hogy mikor azt nemtudom. Inkább délután fele.