Különleges Félisten

10.rész

Még, hogy 1 év. Ez nevetséges! Ahogy róttam a folyosókat értetlenkedve néztem körbe. A falak mintha sötétebbek lennének, mint mikor eljöttem. Szárnyasokkal szerencsére nem találkoztam. Épp befordultam az utolsó sarkon, amikor összeütköztem valakivel.

     - Ne haragudjon. - mondta a hang, majd felnézett rám. - Alisha?

     - Lauren?

     - Tényleg te vagy az? - kiáltotta, majd a nyakamba ugrott. Olyan erősen szorított, hogy alig kaptam levegőt. - Mégis hol voltál? Egy éve csak úgy se szó, se beszéd eltűnsz?

     - Hát tényleg igaz?

     - Már miért ne lenne? - értetlenkedett, mire elmagyaráztam az én szemszögemből a történteket, persze a pokolkutyás részt kihagyva. - Biztos Hekaté műve!

     - Alastair mondta, hogy már nem tudjuk megállítani a háborút. Miért?

     - Az úr azt hitte, hogy ők raboltak el, így háborút indított. Erre Zeusz meg azzal vádolta, hogy ő rabolta el Apollón istent.

     - Apollón? - suttogtam. - Még mindig nincs meg?

     - Nem. Semelyik isten sem találja. Az olimposziak elkezdték a félisteneket is urunk ellen szervezni. Ki fog törni a káosz.

     - Azt nem hagyhatom! - jelentettem ki, majd a trónterem felé igyekeztem.

Mikor odaértem megláttam két szárnyas őrt talpig felszerelkezve. Nem voltak ismerősek. 

     - Be szeretnék menni az úrhoz. - jelentettem ki.

     - Sajnálom kisasszony, de az úr megkért, hogy senkit ne engedjünk be. 

     - Higgyék el, engem látni akar.

     - Nem lehet kisasszony.

     - Ha még egyszer lekisasszonyoz... - kezdtem volna, de ekkor hangos veszekedés ütötte meg a fülem bentről. Erebosz illetve egy férfi kiabált egymással, miközben egy harmadik hang próbálta őket nyugtatni. Nem lehetett hallani, hogy mi a vita tárgya, de nem is érdekelt. - Bemegyek. - döntöttem el.

     - Sajnálom, de... - akart megint az egyikük lebeszélni, de nem vártam meg. Odaugrottam és ráütöttem a fejére teljes erőmből, mire az ájultan esett össze. Társa kikapta a kardját, mire én is az enyémet. Rátámadtam. Gyengébb volt, mint vártam, hamar kiütöttem. Lihegve húztam őket arrébb, hogy be tudjak menni a trónterembe. Kinyitottam az ajtókat pont akkor, mikor egy kis vadászkés repült felém és beleállt a fülem mellé az ajtóba. Nm foglalkoztam vele, hanem közelebb mentem a veszekedőkhöz. Apámmal szemben egy motoros-pulcsis fickó állt, aki tele volt fegyverrel. Egy dobótőrt pörgetett az ujjai között úgy, hogy oda se nézett. A harmadik férfi nekem háttal állt, egyszerű, dísztelen khitón- ban ( régi idők ruhája, görög). Lábára nézve megláttam egy pár szárnyas sarut, így már tudtam, hogy Hermésszel van dolgom. Ha tippelnem kéne, akkor a másikuk pedig Árész, a háború istene. 

Annyira benne voltak a vitázásban, hogy észre se vették, hogy ott állok pár lépésnyire tőlük. Ekkor Árész az ujjai között pörgető kését oda se nézve eldobta, ami pont felém repült. Gyorsan oldalra léptem és kardommal lesújtottam a repülő fegyverre, ami hangos csattanással ért földet. Elhaltak a teremben a hangok, mind felém kapták a fejüket.

     - Alisha. - hebegte apám, mire pukedliztem egy bénát. - T-te, ho-hogy?

     - Nem ismerlek. - jelentette ki Hermész, majd közelebb jött.

     - Alisha vagyok. - mutatkoztam be az isteneknek egy biccentés kíséretében.

     - Mégis milyen szörny vagy? Még sose láttam ilyet. Még szörnyszagod sincs. - mondta Árész miközben egy kaján mosollyal közelebb jött. Megfogta a karomat, amit egy undorodó fintor kíséretében ráztam le magamról.