Különleges Félisten

9. rész.

Gyorsan megpördültem a tengelyem körül, hogy a nő szemébe nézhessek. A kezem a kardom markolatára csúszott.

     - Ki maga? - kérdeztem.

     - Hekaté vagyok, kedvesem.  A varázslatok és a hármas keresztutak istennője. - válaszolta. - Most kérlek válaszolj az én kérdésemre. Mit keresel itt az Alvilágban?

Nem válaszoltam, hanem feszülten figyeltem. Diablo mellém lépett, mintha érezné, hogy aggódok. Nem mondanám, hogy félek, de mégis csak egy istennővel állok szembe, aki ősibb az olimposziaktól. Apámmal lehet egyidős. Hazel Levesque is mesélt az istennőről, hisz ő találkozott is vele.

     - Nem kéne itt lennem. - mondtam végül.

     - Teljesen igazad van! - értett velem egyet, mire védekező állásba léptem. - Gyere velem!

Miután kimondta, mellém lépett és megfogta a karom. A következő pillanatban már teljesen máshol találtam magam. Egy széles folyosón álltunk. Diablo nem volt mellettem, mire idegesen forgattam a fejem, de nem láttam sehol sem.

     - Köszöntelek a palotámban kicsi félisten. Mondd hogy hívnak?

     - Alisha. - válaszoltam hidegen. - Hol a lovam?

     - Miért vagy itt lent Alisha? - hagyta figyelmen kívül a kérdésem.

     - Nem tartozik magára. - mondtam mérgesen, hisz idegesített, ahogy figyelmen kívül hagyta a kérdéseimet.

     - Én vigyáznék a nyelvemre kicsi félisten. - villant a szeme, de nem éreztem félelmet, amit kicsit furcsállottam. Erőtlen bizsergést kezdtem el érezni a belsőmben.

     - Köszönöm, hogy elrabolt, de még akadna dolgom. - mondtam pimaszul

     - Tudtad kicsi félisten, hogy eddig még sosem járt senki a palotámban. Senkit nem engedtem be, a találkozókra mindig én mentem. - mesélte.

     - Ez igazán szuper. - mondtam unottan. 

     - Gyere. - szólt és elindult egy irányban. Kénytelen voltam követni.

A falak mintha nem is szilárdak lennének, hanem sűrű köd venne minket körbe. Az előttem haladó nőnek a lábbelije hangosan kopogott. Ahogy haladtunk előre egyre erősebben éreztem a mellkasomban a bizsergést. Egyik pillanatban annyira erősen tört rám ez az érzés, hogy összegörnyedtem. 

     - Mit csinál velem? - sziszegtem a szavakat Hekaténak. 

     - Én semmit gyermekem. Mit érzel? - érdeklődött.

     - Viszlát! - nyögtem ki, majd hátat fordítottam az istennőnek és elindultam.

Nem jött utánam, hogy megátkoz a pimaszságomért, ami miatt viszonylag nyugodtabban haladtam előre. Egy pár perce már tuti bolyonghatok a folyosókon, de ajtóval még nem találkoztam. 

     - Ezt nem hiszem el. - zsörtölődtem halkan.

     - Segítsek? - kérdezte Hekaté. Hangja bezengte a folyosókat.

     - Engedjen ki! - kiáltottam. 

Ekkor megnyílt előttem a fal és megpillantottam egy ajtót. Gyorsan odaszaladtam és kitártam. Kiléptem a Hekaté palotájából és amikor hátranéztem nem láttam semmit sem. Az egész vár eltűnt úgy, mintha sose létezett volna.

     - Mi van? - nyögtem.

Körbenéztem, de a kopár pusztaságon kívül nem láttam semmit. Elindultam az egyik irányba. Egy kis idő után jöttem rá, hogy már nem érzem a bizsergést a mellkasomba. A pólóm alól előhúztam a nap alakú nyakláncomat.