Különleges Félisten

11. rész

Egy óra múlva szólt Lauren, hogy fivéreim és apám elhagyták a palotát, hogy rendezzék soraikat. Itt az idő!

Felvettem a Félvér Táboros pólómat, hogy mutassam hovatartozásomat. Nyakláncomat kívülre tettem és kiléptem a szobából. A kardom az oldalamon a hüvelyében minden lépésemnél a lábamhoz csapódott. Hátamon ott volt a táskám annyi ambróziával és nektárral amennyit csak elbírtam. A lépcsőn összefutottam Lauren-nel.

     - Lauren. El kell mennem! - mondtam, miután gyorsan megöleltem.

     - Mi? Hová? Miért? - kérdezgetett.

     - Az most nem fontos. Vigyázz magadra! 

Nem vártam meg a válaszát, hanem elszaladtam. Kimentem a kastélyból és az istállóhoz mentem. Ott megláttam elvesztett lovamat Diablo-t.

     - Diablo! - kiáltottam neki hangosan, mire kiugrott a bokszából és felém szaladt. Nyereg volt a hátán, amihez gyorsan hozzákapcsoltam a hátitáskám. Nyihogott egyet mikor megsimogattam a fejét. - El kell jutnunk Hekaté palotájába minél gyorsabban. - mondtam az istenek nyelvén az állatnak, mire az lehajtotta a fejét tiszteletadás jelképeként. Megpaskoltam a fejét és felugrottam a hátára.

Elkezdett vágtázni. Mikor elég gyorsan futott már hirtelen körbevettek minket az árnyékok. Szinte a nagy semmiben haladtunk előre. Mikor megéreztem a bizsergést a nyakláncomból jeleztem Diablo-nak, hogy lépjen ki az árnyékból. A Flegetón folyó partján találtam magam; nem messze Hekaté palotája magaslott. Leszálltam Diablo-ról.

     - Hát ismét találkozunk kicsi félisten. - hallottam a női hangot, mire a parton álló nő felé fordultam, miközben kihúztam a kardom. 

     - Maga. - mondtam gyűlölettel a hangomban. Kinyújtotta felém a karját, mire elemelkedtem a talajtól. A tüzes folyó felé vitt. 

     - Igen.

     - Miért? - kérdeztem remegve az indulattól. Amikor a folyó fölé értem megcsapott az abból áradó hő. 

     - Gondolj bele! Ha a két oldal, a világos és a sötét háborúzni kezd, azzal minden megváltozik. El fogjuk tiporni azokat az ostobákat. Ehez csak annyit kellet tennem, hogy elrabolom egyikőjüket. - magyarázta gúnyosan.

     - Miért pont őt? - fakadtam ki. - Azért mert a párom?

     - Bevallom nem tudtam, hogy viszonyotok van egészen addig, míg el nem jöttél hozzám. Ott világossá vált, hogy érzelmi szálak kötnek össze vele. - mondta fintorogva. - Ezért elrejtettelek egy évig. Így felgyorsítva az eseményeket.

Beállt a csönd.

     - Igazán bűbájos teremtés vagy Alisha, de attól tartok, hogy az életed ezennel véget ér. Kíváncsi vagyok a háborúra, nem akarok lemaradni róla. Biztosan megérted. - mosolygott, majd intett a kezével, mire elkezdtem zuhanni.

Nagy csapódással estem bele a folyóba, ami összezárult fölöttem. Éreztem a forróságot a testemen, ahogy minden porcikámat átjárja, de nem égetett meg. Nem váltam hamuvá. Óvatosan vettem egy nagy levegőt. Majd még egyet.

     - Ez de király. - motyogtam, majd elkezdtem felfele úszni. 

Ahogy emelkedtem éreztem ahogy alulról nagyobb lett a nyomás. Most már úgy is felfelé haladtam, hogy nem úsztam. A tűz egyre magasabbra emelt, addig, míg ki nem emelkedtem a folyóból. Ott álltam a tükrén épen és egészségesen. Szembe néztem az istennővel aki zavarodottan nézett rám.

     - Hogyan? 

Elmosolyodtam.

     - Attól tartok istennő, hogy még nem jött el az ideje a halálomnak. Viszont nem hagyhatom, hogy még többet árts. - szóltam hozzá az istenek nyelvén, mire nagyra nyitott szemekkel próbált meg hátrálni. - MOST! - kiáltottam, mikor a földre értem. Felnéztem és megpillantottam a fejem fölött egy gomolygó valamit, ami szimbolizálja a sötétséget. Apámnak nincs semmilyen jele.