Mielőtt elmentél (Befejezve)

Először is, kik vagytok?

Az ősz színeiben pompázó levelek táncot jártak Brooklyn utcáin ahogy egy tömzsi éktelenül répa vörös hajú asszonyság szavai bele süvítettek a szélbe.

-Sophia Spring! Azonnal gyere vissza! Nem mondom el még egyszer!! - Kiabálta magából ki kelve Rosie néni.

"Nem, nem még egyszer még 59-szer fogod el mondani."                                                                Gondolta magában Sophie dühösen miközben be fordult futás közben egy kis sikátorba. Nem először jár ebben a sikátorban, ha valamiért úgy érezte, hogy elég a nénikéi anyáskodásából és túl féltéséből..nos hát igen mindig adott okot szegény öreg fejüknek az aggodalomra. Vagy csak ilyen-olyan okokból.

-Mondtam már vagy ezerszer Rosie ez a lány biztos, hogy fiúnak készült azok közül is a legrosszabb csirkefogónak. - szívott egy mélyet a cigarettájából Connie néni. -Hányszor fogsz még próbálkozni azzal, hogy jó kislányt faragj belőle. Egyébként is ha tanulni is fog valamit az életben azt nagy hibák árán fogja meg tapasztalni rengeteg fájdalmon keresztül, csak így fog érteni a szóból. - mélyedt el ismét az újságban és ezzel együtt a fotelban Connie. - Ki értheti a kamaszokat..., most komolyan azt gondolod, hogy engedelmeskedni fog?!

- De nekem nincs annyi időm türelmesen kivárni amíg meg szelídül és nem szökik el folyton folyvást ha valamit szeretnék tanítani neki vagy csak bele szólnék az ó de nagy életébe és gondjaiba amit egy 14 éves át élhet! - pufogott magában továbbra is Rosie.

Sophie futás közben észre se vette, hogy olyan környékre tévedt ahol egyáltalán nem ismerte ki magát. A futást már rég abbahagyta, földbe gyökerezett a lába és mintha meg is remegett volna a térde. "Hogy lehet ez hiszen azt hittem minden kis utcát ismerek Brooklynban!" Imádta etetni és gondozni a cicákat ezekben a kis sikátorokban és New York-ban elhihetitek akadt pár macska akiken ezt a gondoskodási igényét ki is élhette. De most...se macsekok,se egy ismerős szomszéd csak a félelem ami ilyenkor egy 14 éves szívébe költözhet. Félelem az ismeretlentől, az ismeretlenektől akik most úgy néztek főhősnőnkre mint egy el tévedt,koszos, vakarcs kis cicára. Egy szót se szóltak csak rá néztek könnyektől maszatos arcára és már el is kapták a tekintetük. Kivéve egy valaki...

- Hé kisjány! Eltévedtél vagy mi van veled? Mé' bőgsz? - állt Sophie elé egy koszos dokmunkás férfi. - Ha kell szívesen haza viszlek magamhoz! - nyúlt már a kis karja után amit még el rántania se tudott volna úgy meg rémült a férfitől és ha lehet még inkább gyökeret vert a lába. Mire észbe kapott a férfi már kezdte volna rángatni maga után. 

Eközben... 

- Steve nézd! Gyanús az a pasas ott nem?

-Hol? - értetlenkedett Steve.

- Hát ott az a szőke lány! Akinek az a munkás rángatja a karját. 

- Valamit kéne tennünk! Lehet el akarja rabolni vagy rosszabb..! 

- Igazad lehet. - nézett aggódva a hangos párosra. Le nézve a kuka mellé volt állítva egy sörös üveg és támadt egy ötlete rögtön. - Te el vonód a figyelmét, mert azért mégis csak meg kéne tudni, hogy hozzátartozója-e de hogyha nem te jelet adsz én pedig jól hozzá vágom ezt az üveget! Oké? - nézett barátjára Bucky.

A fiúk elkezdték az akciójukat. Steve előbb oda lépett a férfihez, hogy mégis mit művel a kislánnyal. Ez több mint bátor lépés volt Steve-től ugyanis még Sophinál is véznább és betegesebb volt a kinézete.

- Mivann'? Takarodj a francba te kis nyomorult! - válaszolta alkohol gőzös fejjel. - Nemm haggya abbba a bömbölést ezért haza viszem 'megvigasztanni'... - az utolsó szónál sokat sejtető mosolyra húzva a száját miközben Sophie tovább csépelte a karját a férfinek. Steve pedig intett is barátjának, hogy jöhet. A férfi mosolya hirtelen eltűnt amikor a sörös üveg be csapódott pont a fejére. Hátrált egy lépést, 'búsongott és el hullt a porba'. Sophie csak nézte le dermedve a férfit aki előbb még a karját szorongatta és most el terülve feküdt a járdán miközben munkából haza igyekvő felnőttek lépkedtek át felette, ügyelve arra, hogy véletlenül se érjenek hozzá.

Sophie lassan rá emelte a tekintetét meg mentőire. - Köszönöm... - ennyit tudott ki nyögni mielőtt a fiúk nyakába borult volna. Nem volt túl nehéz át ölelnie a fiúkat, mert kb egy magasak voltak. A fiúk is pironkodva de viszonozták az ölelését a lánynak. Steve volt az első aki félbeszakította az ölelkezést.

- Gyorsan menjünk innen mielőtt magához térne!

Mielőtt el futottak volna Bucky még fel vette a sörös üveg szájának egybe maradt részét. - Még jól jöhet mondta értetlenül néző barátjának.

Mikor távolabb értek és meg állhattak pihenni, Bucky rá pillantott a lányra és hirtelen ezer kérdés kezdett kavarogni a fejében. Melyiket tegye fel elsőnek? Vajon meg haragszik ha el kezd kérdezősködni felőle? Honnan valósi? Haza kísérheti? Hát persze, ez kutya kötelessége az eltévedt hölgyet haza kísérni! De mégis hogyan kérdezzen rá? Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal a fejében egyszer csak úgy döntött, hogy legegyszerűbb lesz a legelején kezdeni.

- Mond csak hogy hívnak? - kérdezte a futás miatt még egy kicsit szuszogva.

A lány ki pirult arccal, meg lepetten nézett a fiúra. - Sophie.. vagyis pontosabban Sophia Spring. És titeket?

- Én James Buchanan Barnes vagyok ő pedig... 

- Steve Rogers vagyok! - szakította félbe barátját Steve.