Mielőtt elmentél (Befejezve)

Hetedszer, szabad?

- James Buchanan Barnes! - kezdte a dühös hang a telefonban. - Mégis hol a fészkes francban vagy? Mert, hogy nem jöttél át a meg beszéltek szerint az hótziher!

- Annyira sajnálom kicsim csak akadt egy el intézendő dolgom és..kiment a fejemből.. - magyarázkodott teljes erő be dobással Bucky.

- Miféle el intézni való?

- Egy fontos dolog csak.. - fél perc néma csend állt be a telefon másik oldalán.

- ..Nálam is fontosabb..? - hangzott el keseredetten a lány.

- Hát ugyanolyan fontos vagy még fon.. - harapta el a mondat végét Bucky. "Ajjaj..Ezt nem gondoltam át azt hiszem ezt a mondatot.." 

Pár pillanat masszív csönd után szólalt csak meg végre Sophie.

- Jó éjszakát..James..! - mondta vissza fojtott dühvel és le vágta a telefont.

- Jó éjt.. - mondta el csigázottan a süket telefonba Bucky. "Hát..már nem annyira biztos az az igen.."

Sophie csak nézett maga elé dühösen könnyektől csillogó szemmel, a mellette fekvő Toby hátát simogatva. Miután össze szedte magát fel állt az ágy széléről és lassan el kezdte le venni a halvány kék csipkés fehérneműt és a hófehér selyem köntöst, át váltotta a fehér hosszú ujjatlan hálóingjére és le feküdt de álom nehezen jött a szemére. Ezek után nem tudta mit gondoljon a kapcsolatukról. "Fontosabb dolog..mint a velem való meg beszélt találkozó..? Ráadásul még meg is akartam lepni, azzal, hogy végre engedek neki és a vágyainak..hát ennyit erről azt hiszem.."  

Bucky-nak is nehezen jött álom a szemére, nem hitte el, hogy ilyet mondott neki..pont neki. Pár óra forgolódás után sikerült végre el aludnia. Másnap az építkezésen nem éppen teljesítette a legjobb formáját. A főnök már éppen szólni akart neki felé tartva, amikor is egy hatalmas üvöltést hallott meg. A kialvatlanság és a tegnap esti párbeszéd miatt nem vett észre egy ki álló százas szöget és sikeresen fel karcolta úgy az alkarját, hogy az orvosnak kellett össze varrnia. 

"Ezt nem hiszem el!" dühöngött magában a parkba egy padon ücsörögve magába roskadva. "Miért vagyok én ilyen szerencsétlen..előbb a barátnőmet bántom meg, most meg ez..!" 

Ebből a morfondírozásából egy pár magassarkú kopogás zökkentette ki amikor is egy ideig hallotta a kopogásukat, de aztán mintha pont előtte álltak volna meg. Fel pillantva egy aggódó ám de rideg tekintett fúródott az övébe.

- Mi történt a kezeddel? - hangja is olyan pontosan mint a tekintete. 

- Figyelmetlen voltam munkában csak.. - lógatta tovább az orrát Bucky a földet pásztázva.

- Ó, már azt hittem a fontos dolog miatt történt. - nem kegyelmezett a lány. - Azért remélem nem súlyos.. - váltott egy fokkal aggodalmasabb hangra Sophie. Már éppen indult volna tovább amikor is Bucky végre meg szólalt rendesen. 

- Sajnálom amit tegnap mondtam! - kiáltott fel lelkiismeret furdalásosan. Erre bár meg állt a lány de továbbra se fordult vissza vagy meg. - Csak nem mondhatom el, mert... - miközben kereste a legalkalmasabb szót amivel nem árulja el tervét, Sophie női gondolkodásával tovább csavarta a történetett.

- Van..valakid rajtam kívül? - mondta ki remegő hanggal rettegve a választól. Közben át futott az agyán az a rengeteg alkalom amikor vissza utasította Bucky-t. "Meg érdemelném, hogy el hagyjon egy olyan nőért, akire nem kell várnia.." szemei könnyel teltek meg, ahogy ebbe bele gondolt.

- Mii? Meg őrültél? Nálad jobbat kívánni se tudok! - rohant oda a pityergő lányhoz. Majd meg szakadt a szíve, hogy sírni látta szívének legkedvesebbét. - Én csak.. - nem tudta el dönteni mit tegyen, de aztán meg emberelte magát. - Ha szeretsz még és szeretnéd meg tudni, hogy miért nem mentem át tegnap este, akkor szépen este gyere a helyünkre!